Ajánló és gondolatok a zeneelméletről
A hatalmas, rejtélyes és igen szerteágazó zeneelméletről, mint érthetetlenné varázsolt tudományról kissé elítélően, de már nyilatkoztam Gitáriskolám Előszavában és a Gitáriskola új fogalmai és javaslatai című fejezetekben s amely témakör egyébként is a kezdő tanítványok réme. Természetesen magával a tudománnyal semmi bajom, inkább annak önjelölt, vagy éppen jelöletlen képviselőivel. Beethoven, Mozart, Bach, Mahler zenéjének zeneelméleti szétboncolása ugyanis -szerény meggyőződésem szerint-, bizonyos mélységekben már haszontalan, sőt koncepcionálisan téves dolog, néha egyenesen ízléstelen. Ezen szemléletemet (merész párhuzammal) leginkább a szakácsművészettel tudnám megmagyarázni: minket nem a húsleves összetevőinek íze érdekel külön-külön, hanem maga az elkészített húsleves. Még továbblépve: a húsleves összetevőinek együttese még nem adja ki az igazi húsleves aromáját. Kit érdekel a só és bors önmagában vagy egy kupacban?
Bach zenéjének szétboncolásakor -ami egyértelműen egyfajta zenekritikai cselekedet-, tehát én ezt érzem: adva van egy kevésbé tehetséges (általában kritikus - zenetudós), aki mivel soha életében nem fog tudni igazi "Bach-i húslevest" kotyvasztani, hát elkezdi kielemezni, hogy mitől is lett csodálatos az a főzet.
A múltban néhány alkalommal engem is megkísértett a gondolat, hogy bizonyos zenéknek a "végére járok". Emlékszem, egyszer teljesen beharmonizáltam Chopin E-moll prelűdjét és majdnem nekiálltam Beethoven Holdfény-szonátájának is. Közelebb jutottam-e a csodához? Nyilvánvalóan soha nem álltam távolabb tőle. Ezen zenéknek nincs megoldásuk, nincs végük. Ezeket a zenéket nem lehet tökéletesen lejátszani sem. Az ember hallja belülről a tökéletességet, mégsem sikerül megvalósítania. A művészet ugyanis nem a beteljesültség állapota, hanem egy életen át tartó rugaszkodás.
Természetesen nem árt néha egy jó szakácskönyv. De bolond az, aki a jó receptet összetéveszti a mesterszakács ízlelőbimbóival, sőt a frissen főtt, jó húslevessel...
Ami a zeneelmélet és Gitáriskolám kapcsolatát illeti: soha ne tévesszük össze az elméletet a gyakorlattal, elvégre a gitáros a színpadon áll vagy (éppen a tanítvány előtt ül) és neki elsősorban a gitárjátékával és pedagógiai tapasztalatával, nem pedig elméleti szaktudásával kell győznie. Ebben különbözünk mi gitároktatók az ének-zene tanároktól. Mit is mond erre Karinthy Frigyes? "Aki tudja, csinálja, aki nem tudja, tanítja, aki pedig nem ért semmihez, abból lesz a tornatanár!"
Én azt állítom: a zene intuitív dolog. Ezt magasabb szinten kötelező zeneelmélettel is megtámogatni, amit én honlapomon folyamatosan teszek, de a lényeg a szívből fakad és nem az elméből. Aki ezt másképpen gondolja, az ne zenéljen, vagy ami még rosszabb: annak zenéje már most egészen 21. századi, azaz lelketlen, gépies. Vagy egyen szakácskönyvet húsleves helyett.
Javaslatom gitárosok számára:
-
Mindig tudjuk és értsük, hogy zeneelméletileg mi történik a gitáron (skála, akkord, TSDT-pozíció, stb.)
-
Szerezzünk be jó és érthető (ez nagyon fontos!) zeneelméleti szakkönyveket.
-
De soha ne felejtsük el: a zene nemcsak zeneelmélet, sőt valójában a csoda még papírra sem vethető, csupán meglehetősen ízléstelenül kianalizálható.
-
Igyekezzünk "szívből-lélekből" zenélni! (Ott van az, csak el lett nyomva.)
Ezen tanácsok fényében ajánlom a következő, viszonylag jól megírt zeneelméleti könyveket a téma iránt érdeklődők figyelmébe.
A fenti könyv összhangzattani szempontból csak a hármashangzatokat tárgyalja. A könyv összhangzattani folytatása Kesztler Lőrinc azonos című könyve:
Ha esetleg nem kapható, a hiány pótlására ajánlatom az alábbi füzet. Ezen kiadvány legfőbb értéke az összhangzattani magyarázatokban rejlik, bár az ahhoz kapcsolódó magyarázó zeneelméleti vázlat meglehetősen rövid és még az is eléggé zavarosra sikerült. A könyv végén található alapszintű improvizációval ne a könyv útmutatásai szerint foglalkozzunk.
Az alábbi kiadvány rendkívül értékes összegzése annak a tudományos és művészeti komplexitásnak, amit manapság a zeneelmélet gyűjtőfogalmával fémjelzünk. Ebben a minőségében a kiadvány a teljesség igényével lép fel, ám emiatt tartalma egy kissé (nagyon) tömörre, sok helyen rendkívül nehezen emészthetővé vált. Ennek ellenére tanulmányozását határozottan javaslom, de inkább haladóknak.
Az alábbi három kötetes Brockhaus-Riemann lexikon teljes és akadémikus hangvételű tájékoztatást ad a zenéről. Legjobb tudomásom szerint csak antikváriumokban kapható vagy jegyezhető elő. Bármennyit is kérnek érte, mindenképpen megéri...
Az alábbi könyv bár az éneklés művészetéről szól, ám magyarázó stílusa olyan alapos és tudományos szintű, témakörében annyira szerteágazó, hogy elolvasásával rengeteget gazdagodhat zenei világnézetünk.