A Gitáriskola új fogalmai és javaslatai
Javaslat új hanglejegyzési (kotta) módszerre
Általános problémák, előnyök, követelmények
2. probléma: a hang abszolút meghatározása
Először vessünk egy gyors pillantást az alábbi kottára (Kodály - Háry János - Ebelasztin dala - részlet)...
...ez még viszonylag könnyen olvasható és értelmezhető, bár gitáron történő feldolgozás esetén lesznek vele komoly, technikai skálaértelmezési problémák. A következő kottarészlet azonban szinte az értelmezhetetlenségig bonyolult, még gitár-tabulatúrával is:
Forrás: Guitar techniques - Summer 2002
2014-ben valóban ez az egyedüli, az optimális módszer a zene lejegyzésére?
A mai kotta a hangokat hangmagasság szerint rendezi el és ehhez alapjában véve 5 vízszintes vonalat használ fel. (Guido mester még 4 vonallal kezdte.)
Mivel a vízszintes vonalazás terctávolságú, ezért az 5 kottavonal pótvonalak használata nélkül nóna hangközt fog át (violinkulcsban E-F'); ez pontosan 9 db egymás mellett lévő hang a C-dúr skálában.
Valószínűleg ez a hangtartomány még elégséges volt az 1000 évvel ezelőtti zenei események lejegyzésére, azonban a zenei fejlődés jócskán megelőzte az 5 vonallal lefedhető hangtartományt, hiszen a zongora, mint a zeneileg felhasználható hangtartomány egyik legfontosabb reprezentánsa nagyságrendileg több hanggal rendelkezik.
A kibővült fehér billentyűs hanglista a következő (amelyben egyúttal egyesítjük a klasszikus és a modern, azaz MIDI-szabványon alapuló elnevezéseket):
-
Szubkontra = A0-H0
-
Kontra = C1-D1-E1-F1-G1-A1-H1
-
Nagy = C2-D2-E2-F2-G2-A2-H2
-
Kis = C3-D3-E3-F3-G3-A3-H3
-
Egyvonalas = C4-D4-E4-F4-G4-A4-H4
-
Kétvonalas = C5-D5-E5-F5-G5-A5-H5
-
Háromvonalas = C6-D6-E6-F6-G6-A6-H6
-
Négyvonalas = C7-D7-E7-F7-G7-A7-H7
-
Ötvonalas = C8
Ez gyakorlatilag 88 hang, egyúttal egy igényes zongora billentyűszáma. Ez azt jelenti, hogy az ötvonalas kotta alapvonalazása több mint kilencszer fér bele a fenti, (nem is teljes) zenei hangtartományba (mert 88 / 9 = 9,777).
Az alábbi képeken C hangtól kiindulva bejelöltem az ötvonalas kotta hangterjedelmét olyan módon, hogy a kotta legalsó vonalára helyeztem a C hangot és azt vizsgáltam, hogy a legfelső vonalra a hangsor melyik hangja esik...
...de talán sokkal szemléletesebb, ha egyszerűen felállítom a klaviatúriát, elvégre az egyetlen, lineáris hangmagasságban növekvő hangsort mutat...
...amelyből láthatjuk: a kotta 5 vonala a nagy egészből milyen kis szeletet hasít ki, éppen ezért a kottaírás a zenei hangtartományok nyakatekert szimbólumainak bevezetésére kényszerült...
...amely a fenti kottaképen a cirkalmas violinkulcs (lásd a sorok elején lévő felső szimbólumot) és a basszuskulcs, illetve rengeteg, itt nem mutatott pótvonal formájában is jelentkezik.
(Én leginkább a violinkulcs haszontalan cirkalmasságától hülyülök meg. Ifjúkoromban órákat töltöttem azzal, hogy minél tökéletesebb violinkulcsokat rajzolgattam, most már látom, hogy teljesen feleslegesen.)
2. probléma: a hang abszolút meghatározása
A következő probléma, hogy a kotta valójában nem mutatja meg a hang abszolút pozícióját, hanem arra csak bonyolult zeneelméleti eljárások alapján következtethetünk. Ez súlyos logikátlanság, mert egy temperált hang pozíciója (voltaképpen frekvenciája) a 440 Hertz-es A hanghoz képest mindig abszolút a 300 éve érvényben lévő európai temperált hangrendszerben. Egy, az 1. vonalközben lévő hangot...
...mindaddig nem tudunk megnevezni (azaz bármely hangszeren megszólaltatni), amíg:
nem ismerjük a kulcsot (violinkulcs, basszuskulcs, tenorkulcs, altkulcs, ebben az esetben violinkulcs),
nem ismerjük az előjegyzést (a zene tonalitását, amelyet a sor elején lévő kettőskereszt (#) vagy bé (b) jelek reprezentálnak, ebben az esetben 1#),
és nem győződtünk meg arról, hogy egyéb lokális módosítójelek (például feloldójel) nem módosították a globális kijelentéseket, azaz a kulcsot és az előjegyzést.
A fenti képen a violinkulcs egy F hangot határoz meg.
De mégsem, mert az 1# előjegyzés miatt az F hang Fisz hanggá válik.
De mégsem, mert a Fisz hang előtt feloldójel van, ettől valóban F.
A további probléma a ritmikai jelekkel kapcsolatos. A ritmikai jelek túlságosan elvontak, nagyon nehéz értelmezni őket és legnagyobb problémájuk, hogy nem mutatják a hang valós ritmikai értékét, pedig ezt alapjában véve megtehetnék.
Anélkül, hogy túlságosan előrerohannánk a ránk törő ötletdömpingben, hát nem logikusabb az alábbi ritmikai jelölés?
Az ezzel kapcsolatos további boncolgatások, javaslatok részletesen kidolgozásra kerültek A ritmikai jelzések problémái és megoldásai című fejezetben.
A téma iránt továbbra is érdeklődőnek jelzem, hogy egy kisebb, további problémát a Metronóm fejezetcsomag "A metronóm problémái" című részében szintén górcső alá veszek.
Mivel a kotta zenelejegyzési alapelvei alapjában rosszak, vagy legalábbis többszörösen elavultak, a belőle következő egyéb segédjelölések sem tudnak igazán javítani rajtuk. Azonban segédjelzések egy része a zene tartalmi megközelítéséhez tartozik, ezekkel nincs komolyabb gond. Ilyenek például:
-
tempójelzések (például vivace),
-
díszítő jelzések és egyéb frazeáló jelzések (például tr - trilla).
Másik részüket viszont a fent említett problémák, főként a szűk hangtartományi lefedettség miatt vagyunk kénytelenek használni. Ezek és ehhez hasonlók:
-
pótvonalhegyek,
-
amikor pedig a zene túllóg már a pótvonalon is, jönnek az 8va (ottava) jelzések.
-
Mivel a kotta minden hangszerre érvényes és egységes zenelejegyzési módszer, ezért minden hangszer kitermelte magának a hozzá tartozó segédjelzéstömeget. Ilyenek például a vonós hangszerek vonókezelési, a gitár pengetési jelölései, stb.
-
A magam részéről ide sorolom a gitártabulatúrát is.
Összességében a fenti 4 rész bebizonyította, hogy a rendszer már alapjaiban nem optimális, épp ezért a belőle származó többi elem sem lehet jobb nála.
Természetesen a kottának nemcsak hátrányai léteznek, hanem előnyei is, ezek azonban nem magából a zenelejegyzési módszerből származtathatók, hanem a több évszázados tradícionalitásból. Ezek:
rendkívül elterjedtté vált,
hatalmas és értékes irodalma van,
általános zenelejegyzési módszer, azaz ha kompromisszumokat kötünk és mindenféle (főként hangszerspecifikus) segédjelekkel bővítjük, akkor így toldozva-foldozva alkalmas az összes hangszer zenéjének lejegyzésére.
dinamikus, azaz időben változó ábraegyüttes, azaz a zenét folyamatában mutatja meg. Ez előnyös, mert nem oktatási anyagot kívánunk írni, tehát skálákat, akkordokat statikusan ábrázolni, hanem az időben változó zenét lejegyezni.
A kotta ritmikai jelzésrendszere elvont, nehezen értelmezhető. Ez valójában orvoslandó probléma, de van 1 előnye: helytakarékos zenelejegyzést tesz lehetővé.
Itt soroljuk fel az újfajta kottaábrázolás várható követelményeit (informatikailag ezt úgy is nevezhetjük, hogy megírjuk a specifikáció vázát):
-
legyen logikusabb és plasztikusabb (jobban átlátható) a réginél,
-
maradjon helytakarékos (ez nagyon fontos, mert a zenészek gyűlölnek és sokszor nem is tudnak folyamatosan kottát lapozni),
-
maradjon dinamikus, azaz időben változó,
-
a legutolsó követelmény a kompatibilitás.
A kompatibilitás azonban kényes ügy, több okból:
-
nyilvánvaló, hogy az elavult rendszer felé bizonyos szintű kompatibilitást fenn kell tartani.
-
Ha azonban az új kevéssé változik meg a régihez képest, akkor valójában nincs változás,
-
ha viszont a régi és új rendszer nagyon különbözni fog egymástól, akkor nincs kompatibilitás.
Pénzes László