tolna.gitariskola.hu

A Gitáriskola új fogalmai és javaslatai

Rossz-e a klasszikus zeneelmélet és jobb-e a Pénzes-féle módszertan?

 

Bevezetés

 

A címben szereplő kérdésre a rövid válasz: nem rossz, azaz sokáig megfelelt az igényeknek (amelyek sok-sok évszázadig nem voltak meghatározóak), csak már elavulttá vált, mert a kor és vele az igények is megváltoztak. Ebből következően a klasszikus zeneelméletnél minden jobb, ami ezt az elavultságot megszünteti.

 

A kérdést kibővítve is megválaszolhatjuk. Gyakran mondom, hogy nekem valójában könnyű dolgom van, mert a klasszikus zeneelmélet olyan elavult, hogy könnyű ezt megreformálni.

Csak 1 példa: a klasszikus zeneelméletben minden hangnak többféle elnevezése lehet, ezt nevezik enharmóniának. (Már ezen bonyolult zeneelméleti szituáció elnevezése is /enharmónia/ reformért kiált!) A szituáció zeneelméleti magyarázatára most nem térek ki. Lényegében egyetlen hangot lehet felfelé is (#), lefelé is (b) módosítani, illetve mindezt megtehetjük kétszeres módosításokkal is (## vagy x, és bb). Mivel temperált hangrendszerünkben 12 db hangunk van, előttünk a következő algebrai művelet bontakozik ki:

12 x 5 = 60

 

Tehát -zeneelméleti szituációtól függően-, a klasszikus rendszerben 60 db különböző hangnév keletkezik annak ellenére, hogy 300 éve, azaz az európai temperált hangrendszer fokozatos elterjedése óta zeneileg nézve KIZÁRÓLAG 12 hangot használunk!

 

Ám ez még nem minden, ugyanis mindezeken felül nekünk a fenti 60 db hangmódosítást tudnunk kell a kottában értelmezni és mielőbb lejátszani!

 

Már ebből a példából is jól látható, hogy első körben a klasszikus zeneelmélet tele van olyan több évszázados elméleti törmelékkel, amely csak arra vár, hogy végre valaki kidobálja.

 

Másodsorban gondolkodjunk el a következő kérdéseken:

A kérdések megválaszolásához a modern ember aspektusából kell visszapillantanunk a múltba.

 

Napjainkban -tetszik vagy nem tetszik-, a második (sokak szerint már a harmadik) ipari forradalom korát éljük. Vannak divatos tudományos elméleteink és egyre bonyolultabb gyakorlati megvalósításaik. A gyakorlat fő eszköze pedig manapság már nem a gőzmozdony és a bányagép, hanem a számítógép, tágabb értelemben a digitális technológia, azaz a valóság digitális leképezése. Ez valójában egészen kvantummechanikai szintig abszolút működőképes.

 

Ám vegyük észre, hogy ez egyúttal a tudás forradalma, hiszen mindez nem működne az elméleti tudás háttere nélkül.

 

Aki a digitális technológia alapjait nem ismeri, az nem fogja megérteni a következő állítást:

 

a digitális technológia egyre kifinomultabb, léptékében egyre nagyobb és bonyolultabb rendszerszemléletet követel meg.

 

A kulcsszó tehát a rendszerszemlélet. A fogalom leegyszerűsítve azt jelenti, hogy a felépített-felépítendő tudástár önálló rendszert képez, az őt alkotó objektumok logikus (sok esetben algoritmikus) kapcsolatban állnak egymással, sőt egyetlen objektumból sokszor lehet következtetni az egészre.

 

Mit nevezhetünk tudástárnak?

Minden olyan rendszert, ami emberi tudással keletkezett-keletkezik, így például azt a böngésző programot, amelyen a Tisztelt Olvasó ezeket a sorokat éppen olvassa, de mondjuk ide sorolhatunk egy Boeing 747-est is...

 

Pénzes-féle Gitáriskola

Forrás - Source: www.boeing.com

 

...hiszen ebbe a monstrum repülőgépbe bele van gyömöszölve korunk minden aktuális tudományos felfedezése.

 

A modern emberi elme tehát egyre nagyobb, bonyolultabb és strukturáltabb rendszereket alkot meg és működtet folyamatosan. Nem tudná ezt megtenni, ha nem fejlődött volna mindezzel a rendszerszemlélete.

 

Most vegyünk egy pillantást az 1. ipari forradalom előtti időkre és nézzük meg, hogy volt-e egyáltalán akkoriban bármilyen szintű rendszerszemlélet és ha igen, lehetett-e hatása a zeneelméletre?

 

Szerintem akkoriban még nem voltak bonyolult rendszerek. Egy királyság vagy egy birodalom közigazgatási rendszerét semmiféleképpen sem sorolnám ide, hiszen meglehet, némelyikük talán méretében nagy lehetett, de mégsem volt bonyolult, azaz sok tudás nemigen kellett átlátásához. Az első rendszerek (tudástárak) a vallás és filozófia körül alakultak ki, még pedig alapvetően rendszerező igénnyel. Tipikusan ilyen "rendszeralkotás" a zsidó Biblia (Tanach) értelmezésére, magyarázatára keletkezett Talmud, egy többtízkötetes vallási és vallásjogi gyűjtemény. Később a keresztény Biblia is "kitermelte" saját rendszeralkotásait, sok-sok értelmező, magyarázó kötettel, konkordanciával, szótárral.

 

Én úgy látom, hogy mindez aztán hosszú évezredekig nem is változott. A zeneelmélet kezdettől fogva magán viselte, sőt manapság is (!) magán viseli az ógörög zenei értelmezés nyomait, mintha éppen az lett volna az egyedüli értelmezési etalon. Ebben némileg igazunk lehet, hiszen az ógörögök a sokhúros, de igazából primitív kitharáikkal, phorminx-szaikkal nem csinálhattak kimagasló minőségű zenét, ellenben imádtak róla értekezni. Kitűnő példa erre a pithagoreusok "szektája", akik mindenre rácsaptak, amelyben matematikának leghalványabb nyomát is sikerült felfedezniük. Állították, hogy a világ matematikával megfogalmazható, így hamar előkerültek a zene legkonszonánsabb hangközei is a maguk természetes hangközarányaikkal. Csak emlékeztetőül:

Ám -nem számítva az ógörög zeneelméleti értekezéseket-, a dolog lényegében ennyiben maradt, mert a pithagoreusokat sem a zene érdekelte, hanem matematikai elméleteik zenében való bizonyítása.

 

Nos, a szofisztikált ógörög zeneelmélet kissé öncélúan, de magasra tette a zeneértelmezési mércét. Valójában az elmúlt 2 évezred során senki sem volt képes túlszárnyalni annak ellenére, hogy egy-két zeneértelmező tudós (Boethius, Arezzói Guido) megpróbálkozott megreformálásával.

Amit tehát manapság tapasztalhatunk a klasszikus zeneelméletben, az nagyobbrészt ógörög gyökerű zeneértelmezés, kissé felhigítva nem oly számottevő középkori zeneelmélettel. Ez tehát az a merev, rugalmatlan alap, amelyre csak a temperált hangrendszer fokozatos elterjedésével rakódott rá egy vékony rétegű európai modernség, azaz a dúr-moll hangrendszer zeneértelmezése. Mivel azonban a zeneelméleti alap több ezer éves, elképzelhetetlen, hogy a rendszeren belül ne merülnének fel ilyen-olyan kompatibilitási problémák, logikai repedések. (Erre fentebb már mutattunk egy példát, de gondoljunk bele, hogy például az ötvonalas kotta használata is nagyjából ezer éves találmány!)

 

Mindebből kiderült, hogy a klasszikus zeneelmélet inkább évezredes kompilálás eredménye, semmint egységes egész. Tehát minden van benne, mint a búcsúban, csak ömlesztett módon. Néhány zenetudós becsületére legyen mondva, megpróbált rendet teremteni benne, ám nemes törekvésük éppen az elavult alap miatt nem sikerülhetett. Másrészről az ő szemléletük sem tartalmazta a legfontosabbat, a rendszerszemléletet. Ennek is megvan a maga oka: a zenészek alapvetően zenében gondolkodnak és nem logikai struktúrákban. Többekközt eme tény is hozzájárult ahhoz, hogy a klasszikus zeneelmélet sok elméleti zöldségét eddig mindenki fenntartás nélkül megette. Ennek azonban éppen most van vége...