A Gitáriskola új fogalmai és javaslatai

Javaslat az akkordok újszerű meghatározására I.

A klasszikus akkordelmélet a legnagyobb mesterek rendszerezett zenei öröksége. Nekem van egy több mint 100 éves zeneelméleti könyvem, amely a hangzatépítkezést csakis a 7. fokig, azaz szeptimig tárgyalja (négyszólamú akkordok). Ezzel a megközelítéssel én is nagyjából egyetértek, mert innentől a hangzat már kezdi elveszíteni eredeti tonális karakterét, a hangzatba ugyanis egyre több idegen (úgynevezett alterált) hang kerül. Erre van is egy plasztikus hasonlatom: ha a húst kifőzzük, akkor levének mindig és ugyanolyan húsleves íze lesz. Ha viszont elkezdjük fűszerezni, eljöhet a pillanat, amikor a fűszerek miatt elveszíti eredeti húsleves karakterét.

Főként napjaink jazz-zenéje szereti ezt az idegen hangokkal túlfűszerezett akkordhangzást olyannyira, hogy "közönséges" hármashangzatokat már nem is használ. Ez nem probléma, egye meg az, akinek ízlik, ízlésekről itt nem fogunk vitatkozni (De gustibus non est disputandum), mert nekem most nem is az akkordhangzásokkal van bajom, hanem az elnevezésekkel és jelölésekkel. Mivel a zenei notáció nem egységes, nem szabványosított, igazi kakofónia tombol ezen a tájon!

A mai akkordjelölés (feltételezésem szerint) 2 gyökerű:

• Az 1600-as években lett népszerű a basso continuo (generálbasszus vagy folyamatos basszus) nevű zenei gyorsírás, amelyben először vehetünk észre kottahangok, nevezetesen basszushangok fölé írt zeneelméleti számokat. (Azért hangsúlyozom ezt, hogy ezen számokat ne tévesszük össze a tabulatúra számozásával, amely notációfajta ebben az időben többféle hangszeren is igen elterjedt volt.) Ezek a zeneelméleti számok a dúr-skála hangközeit reprezentálták, a 7 például a basszushanghoz köthető szeptimakkordot jelölte, ebből következően a hangköz-táblázatokból a név-szám párosítások könnyen leolvashatók. A zenei gyorsíráshoz felhasználásra került még az összes hangmódosító jel is (kereszt, bé, stb.).

(A piros nyilak egyéb magyarázó jelölések, nem részei a basso continuo rendszernek)

• Talán a modern jazz-akkordelmélet helyettesítette be először a kottahangokat akkordokat is jelölő betűkké, így azokat mintegy kiemelve a basszus tartományából és ezáltal általánosabb megközelítést adva a kíséretnek. A számozás megmaradt, ám egyúttal az akkordjelölés néhány újabb pótjellel is bővült.

Ez a több évszázados kompilálás bizony nem kedvező az akkordok leolvasása, értelmezése és hadd beszéljek magamról is: magyarázata során. Az még csak hagyján, ha úgy magyarázom, hogy "így csinálták a nagyok" és az akkordok között nincs más rendezőelv, mint hangzás, tágabb értelemben a tonalitás. Ám a jelölések értelmezéseinél mindig megizzadok, főképpen azért, mert senkit sem tudok meggyőzni, hogy ez a jelölési rendszer volna az optimális. Valóban, messze nem az. Nézzük csak!

A teljes analízis előtt gyorsan csatlakoztassuk be azt az újfajta hangjelölésrendszert, amit a Javaslat új hangelnevezésekre című fejezetben részletesen ismertetek. A hangok azonosításának alapja a betűk helyett (C-D-E-F-G-A-H) egy növekvő számsor (1-2-3-4-5-6-7-8-9...), amelynek segítségével teljesen kizárhatjuk az enharmónia során keletkező többszörös hangelnevezéseket.  Meg kell ezt tennünk, mivel bár temperált hangrendszerünkben csak 12 db hangunk van, az enharmónia erőltetése miatt előttünk a következő algebrai művelet bontakozik ki:

• 12 hangnév,

• + 12 hangmódosítás felfelé (#, általában -isz végződéssel),

• + 12 hangmódosítás lefelé (b, általában -esz végződéssel),

• + 12 kétszeres hangmódosítás felfelé (## vagy x, általában -iszisz végződéssel),

• + 12 kétszeres hangmódosítás lefelé (bb, általában -eszesz végződéssel).

12 x 5 = 60

Tehát -zeneelméleti szituációtól függően-, a klasszikus rendszerben 60 db különböző hangnév keletkezik annak ellenére, hogy 300 éve, azaz az európai temperált hangrendszer fokozatos elterjedése óta zeneileg nézve KIZÁRÓLAG 12 hangot használunk!

A számok bevezetése tehát majdnemhogy szükségszerű. A számsor pedig a következő lesz (C-dúr esetén):

1. C-C

2. C-Cisz/Desz

3. C-D

4. C-Disz/Esz

5. C-E

6. C-F

7. C-Fisz/Gesz

8. C-G

9. C-Gisz/Asz

10. C-A

11. C-Aisz/B

12. C-H

13. C-C'

14. C-Cisz'/Desz'

15. C-D'

16. C-Disz'/Esz'

17. C-E'

18. C-F'

19. C-Fisz'/Gesz'

20. C-G'

21. C-Gisz'/Asz'

22. C-A'

Visszatérve az akkordelmélethez, négyféle hármashangzatunk van (amint az az Összhangzattan című fejezetcsomagban már részletesen  kidolgozásra került):

• Dúr hármashangzat belső szerkezete nagyterc + kisterc, más formában: nagyterc és tiszta kvint. Legáltalánosabb jelölése egy nagy betű, például C-dúr hármashangzat esetén C. Ha már eljutottunk eddig, rögtön csatoljuk is hozzá az új rendszer szerinti meghatározást: 5 és 8.

• Moll hármashangzat belső szerkezete kisterc + nagyterc, más formában: kisterc és tiszta kvint. Legáltalánosabb jelölése nagy betű + m, például C-moll hármashangzat esetén Cm. Az új rendszerben: 4 és 8.

• Szűkített hármashangzat belső szerkezete kisterc + kisterc, más formában: kisterc és szűkített kvint. Legáltalánosabb jelölése nagy betű + ⁰ jel, például C-szűkített hármashangzat esetén C⁰. Az új rendszerben: 4 és 7.

• Bővített hármashangzat belső szerkezete nagyterc + nagyterc, más formában: nagyterc és bővített kvint. Legáltalánosabb jelölése nagy betű + ⁺ jel, például C-bővített hármashangzat esetén C⁺. Az új rendszerben: 5 és 9.

Egy átlagos könnyűzenei dalban a dúr-, és moll-jellegű akkordok dominálnak, ezért felötlik a gondolat, miszerint nem is kéne hozzányúlni az akkordjelölésekhez. De már itt is találhatók következetlenségek. Például dúr-jellegű 7. fokú, azaz szeptimakkordból kétféle van:

A C⁷ pedagógiailag sarlatán módon nem azt jelenti, hogy dúr hármashangzat és nagyszeptim, hanem dúr hármashangzat és kisszeptim, a mostani esetben ez B hang lesz. A dúr hármashangzat és nagyszeptim akkordja a mellette lévő C^maj7, csakhogy még itt, alapszinten se legyen egységes a jelölés. Ennél a pontnál nekem el kell magyaráznom a tanítványnak, hogy a major7 a vezetőhangot jelenti (a mostani esetben H), amely a tonika alatt mindig egy félhanggal található, mert mintegy rávezeti a tonalitást a tonikára. Egyúttal persze a TSDT-képletet is ki kéne fejtenem, amely a tanítvány bizonyos szintű zenei tudása és tapasztalata alatt teljesen értelmetlen.

De ácsi Tisztelt Olvasó bácsi! Bizony van itt egy ilyen akkordunk is:

A fentiek alapján azt gondolhatnánk, hogy dúr-jellegű, de nem! Ez egy bővített akkord, amiben történetesen benne van a C kisszeptimje is (C-E-Gisz-B)...

Nos, ilyenkor kezdenek engem gitárhúrral fojtogatni, ha ugyan én előbb az iszonyattól nem ugrom a nagybőgőbe...

Folyt(tog)assuk tovább a következetlenségek feltárását!

A tömör jazz-akkordoknál a nemzetközi helyzet tovább fokozódik, mintegy spontán tovább durvul. Egy hitelesnek tűnő jazz-akkord kiadvány szerint az alábbi hétszólamú akkord ...

...hangközei a következők:

• kis tredecima

• tiszta undecima

• nagy nóna

• kisszeptim

• szűkített hármashangzat

Láthatjuk, hogy a hangköz-jelölések össze-vissza csapódnak, ráncigálódnak a dúr-skálához képest, ám ez a kisebb probléma. A jelzés nem egyértelmű, mert:

1. nem jelzi a 9. fok nónát, ezt nekünk kell tudni, bár ezt a kiadvány nem említi,

2. nem jelzi a 11. fok undecimát, ezt nekünk kell tudni, bár ezt a kiadvány nem említi,

3. 13. foknál nekünk kell megjegyeznünk, hogy az kis tredecima, nem nagy (amennyiben nem nyomdahibáról van szó, akkord hiteles lejegyzésének én most nem nézek utána).

A következő példa szintén hétszólamú akkord:

Hangközei:

• nagy tredecima

• bővített undecima

• nagy nóna

• nagyszeptim

• dúr hármashangzat

A jelzés nem egyértelmű, mert:

1. nem jelzi a 9. fok nónát, ezt nekünk kell tudni, bár ezt a kiadvány nem említi,

2. nem jelzi a 11. fok undecimát, ezt nekünk kell tudni, bár ezt a kiadvány nem említi, sőt ebben az esetben azt sem, hogy az bővített, nem tiszta,

3. 13. foknál meglepő módon nagy tredecima szerepel kis helyett, bár az előző akkordnál ugyanezzel a jelöléssel kis tredecima volt.

Szóval, igazi zenészi válogatás: lényeg a hangzás, a rendszerezés pedig ahogy sikerül (azaz lényegében sehogy)!

A fenti példákból levonhatjuk szerény következtetésünket, miszerint ennél a rendszernél bármi csakis jobb lehet. Úgyhogy nem is izgatom magam az új rendszer bevezetését illetően: az okosak hamar át fogják látni, az ortodoxok meg csak idegeskedjenek, hogy megint balkézre került a fogkefe...

A javaslatom nagyon egyszerű. Egyszerű dalok esetén:

1. hagyjuk meg a nagybetűs elnevezéseket, például C és Cm,

2. és minden felmerülő hangközt az általam meghatározott számértékkel helyettesítsünk be. C⁷ akkordból így lesz C¹¹ és C^maj7-ből C¹². Innentől tehát már magyarázni sem kell, mert a hangköz-pozíció "abszolút értékű" és bármely hangszeren könnyen kiszámolható.

Bonyolultabb dalok esetén:

sajnos itt már olyan probléma is adódik, hogy sokszor az akkord második legbiztosabb, legkonszonánsabb pontja, az 5. foka is le vagy fel van emelve. Ebből következően, bár például a C jelzés egy C-dúr hármashangzatot jelöl, ám ettől mégis lehetséges eltérés, így ez jelölési kiindulópont nem kedvező a szabványosításhoz. Ha "kíméletlenül" következetesek és logikusak kívánunk lenni és olyan rendszert szeretnénk felépíteni, amely mindig és minden helyzetben kompatibilis, akkor a következőt kell tennünk: először meg kell határoznunk a 4 alaphármashangzatot az új rendszer szerint.

Dúr-hármashangzat

Moll-hármashangzat

Szűkített-hármashangzat

Bővített-hármashangzat

A kezdő nagybetű tehát itt nem kezdő hármashangzatot, hanem csak kezdőhangot jelöl. Onnantól számítva pedig logikusan kiszámolható lépések jellemzik az új rendszert, sőt, azt csinálunk a számokkal, amit csak akarunk. A fenti C⁷ akkord tehát az új rendszerben:

Most tegyük át az új rendszerbe a fenti 2 hétszólamú akkordot!

Láthatjuk, az új rendszer szerinti meghatározás bár egy kissé hosszabb, de a tanítvány számára 5 perc alatt elmagyarázható olyan szinten, hogy ő otthon is képes már azt reprodukálni. Megjegyzem, zeneelméleti megfontolásból rövidíthető, hiszen mindannyian tudjuk, hogy egy 13-as akkord magába foglalja a 7-9-11. fokot; ugyanis ettől hétszólamú. Az esetleges rövidítés az új rendszerben:

Ebben az esetben a magyarázat 5 percnél tovább tart...☺

Most nézzük meg a másik hétszólamú akkordot:

Itt is hosszabb lett a jelölés, bár szintúgy jobban kiszámítható...

A legtöbb (tonális) örökzöld dallam és komolyzene azonban megoldható hármas-, négyes-, maximum ötöshangzatokkal. Egy alábbi jelzésű ötöshangzat...

...az új rendszer szerinti helyettesítés után...

...a tanítvány számára jóval logikusabb, hamarabb megérthető és átlátható, az oktató szemszögéből pedig könnyebben magyarázható szimbólumrendszert nyújt.

Még egy további előnyt szeretnék megemlíteni: mivel a régi rendszer az uralkodó dúr-moll tonalitás szisztémájában működik, nem vagy csak nagyon nehézkesen lehet más jellegű tonalitásokra alkalmazni. Például itt van az Egzotikus skálák című fejezetcsomagban említett Szkrjabin-akkord a maga kvart-építkezéseivel:

A régi rendszer szerinti leírása nem lehetséges vagy csak nagyon erőltetetten, azaz a megszokott szabályokat jelentős mértékben felrúgva. Az új rendszerben hamar megfogalmazhatjuk...

...még akkor is, ha az akkord túllóg a legnagyobb meghatározott hangköz, a (22.) tredecimán, mert egyszerűen továbbszámoljuk a hangköz-sorszámokat. Az új rendszerben tehát bármilyen akkordot egzakt és következetesen kiszámolható módon ábrázolhatunk.

Még egy gondolat: a betű és számok új elhelyezése. Szerintem így helytakarékosabb...