Gitárcentrikus szolfézs I.
A szolfézs a zenei ismeretek alapszintű, komplex oktatását jelenti. Ebben a minőségében általában már a kezdetektől összekapcsolja a nyers, bemagolandó zeneelméletet és a zenei hallás fejlesztését. A gyerekek korai zenei képzése már jelentős mértékben szolfézsre épül, amely tehát sok esetben első és így meghatározó élménye lesz a gyermeknek a zenéhez fűződő kapcsolatában. A szolfézs tehát önmagában véve nagyon hasznos, így lehetséges, hogy a gyermek frusztrációját legtöbbször nem is a módszertan, hanem maga a tanár okozza.
Számos horrorisztikus történetet hallottam tanítványaimtól ezekről az első, valóban meghatározó élményekről, amelyek összességében másra nem voltak alkalmasak, mint hogy elriasszák őket az aktív zenetanulástól. Ezért van nekem például sok felnőtt tanítványom.
Ebből következően nekem sincs túl jó véleményem az állami érdekeltségű szolfézs-módszertanról, ugyanis nem az a kérdés, hogy mi is hasznos a gyermek számára zenei nevelés szempontjából, hanem hogy mi a kiemelten leghasznosabb. A választ a tanítványi esetek alapján könnyű megadnunk: a legelső módszertani feladat a zene megszerettetése, mert ha ez nem sikerül, akkor bizony felesleges időtöltés módszertanunk továbbírása. Az alapszintű állami szolfézs egyik első gyakorlata például az, hogy a hangközök megtanítása után a tanár meg is szólaltatja őket a zongorán és a gyermeknek hallás után kell visszamondania a hangközök neveit. Jó, jó, hasznos, de így kezdeni egy hatéves gyereknél? Nekem, a magánoktatónak, akinek azért sokkal fokozottabban kell ügyelnem arra, hogy mit és hogyan tanítok, személyes tapasztalataim alapján egy még provokatívabb kérdés jutott eszembe: kit érdekelnek a hangközök önmagukban? Erről aztán persze órákat lehetne vitázni, amolyan jó napközis tanító bácsi módjára, mert a pedagógusok másról se tudnak beszélni, mint a gyerekekről és a nevelési módszereikről...
Egyértelműen úgy látom, hogy a magánoktatás során egészen másra van szükség, mint állami érdekeltségű szolfézs-módszertanra. Az általam kitalált és egyébiránt "fülesmackó-gyakorlatoknak" elnevezett hallásfejlesztő tréningek a fent meghirdetett, lényegében a legfontosabb alapelvet, azaz a nyers, bemagolandó zeneelmélet és a zenei hallás fejlesztésének összekapcsolását meghagyják, de azt a Pénzes-féle módszertanba és gitárcentrikusan illesztik be, gondosan ügyelve arra, hogy mindezen fáradozásokból a tanítvány érezzen is valami közvetlen zenei hasznot: elsősorban sikerélményt, másodsorban kézzelfogható, gyakorlati eredményeket.
Az alábbi gyakorlatok már haladószinthez tartoznak. Kezdők ne próbálkozzanak velük, mivel egyrészt nincs még meg hozzájuk a kellő mélységű zenei hallás, másrészről többségükben úgyis páros, azaz kétemberes gyakorlatok. Számukra az első félévben skálázást javaslok, amely meg fogja adni azt az alapszintű zenei hallást, amellyel aztán esetlegesen továbbléphetnek errefelé is.
Az európai hangrendszer a dúr és moll hangnemekre épül, tehát a legtöbb európai zene e két hangnemben fordul elő. Ebben a legelső, alapszintű tonalitás-gyakorlatban gondosan megválogatott zenéket játszom be a tanítványnak és neki kizárólag a hallás alapján kell megállapítania a zene alaphangnemét, amely tehát dúr vagy moll lehet. A legtipikusabb hiba az szokott lenni, hogy a tanítvány összetéveszti a szám jellegét a hangnem jellegével. A dúr mindig vidám, a moll pedig bánatos hangzású, így egy lassú, lírai dalra a tanítvány minden kertelés nélkül képes rávágni, hogy mollban van. Ez fordítva is igaz: gyors, pattogós zenéket gyakran találnak dúr hangneműeknek. Figyelem! A 70-es, 80-as évek legnagyobb disco-slágerei többségükben moll hangnemben íródtak!
(Egyes régebbi zeneelméleti könyvek a dúr hangnemre "kemény" (durum), a mollra pedig "lágy" (molle) szavakkal hivatkoznak, ezzel utalva az eredeti latin jelentésre. Én ezzel az értelmezéssel nem értek egyet, így nem is használom.)
Az első hónap általában a nagy félretrafálások ideje. Ne is várjunk mást, a zenei hallás legtöbbször nem fejlődik gyorsan, de ne lankadjunk, mert mindenképpen fejlődik!
Itt jegyzem még meg, hogy a tonalitás-gyakorlatok természetesen nem egész órásak; én általában a haladó gitárórák utolsó 10 percét szánom rájuk.
2-3 hónap "durmolása" után a tanítvány már viszonylagos biztonsággal képes megállapítani a bejátszott zene hangnemi jellegét. Ekkor a következő kérdést szegezem neki:
-
Jó, most állapítsuk meg a hangnem kezdőhangját is. Szerinted ebben az esetben hány próbálkozásunk lehet?
-
(Volt, aki kitalálta a választ, de a többség nem.)
-
12, hiszen az európai (temperált) hangrendszer 12 félhangból áll. Ennél kisebb zenei lépés nincs ebben a rendszerben. Tehát ha kromatikusan, azaz félhangonként végigmegyünk például az E6 húron, akkor egyszer mindenképpen érintettük a kezdőhangot, más néven tonikát.
Ez a félhang-lépegetéses módszer lesz az alapja a tonika keresésének. (A kifejezésről és alkalmazásáról több helyen található átfogó magyarázat, például az improvizációról szóló fejezetekben.)
Ennél a gyakorlatnál a legtipikusabb tanítványi hiba az szokott lenni, hogy összetéveszti a tonika hangot a szubdomináns, a domináns és néhányszor a párhuzamos moll vagy dúr hármashangzat hangjával. Ezt azonnal jelzem is a "Fontos hang!" felkiáltással, amivel persze nem mondom meg a tonalitáson belüli pozíciót, hiszen akkor vissza tudná következtetni az alaphangot. Egyúttal sok tanítványom a kereséskor nemcsak egyetlen hangot, hanem magát a dúr vagy moll alapskálát is rápróbálgatja a zenére.
Ezzel a gyakorlattal is el szoktunk bajlódni 2-3 hónapot...
A fenti két gyakorlat adta tudás birtokában a tanítvány előbb-utóbb megismeri és már hallja is a tonalitás mozgásait, amely folyamatot mindig az akkordfűzések hordoznak. A következő gyakorlat a kiválasztott dal teljes akkord-feltérképezése, amelyet póriasan neveznek a dal "leszedésének" is. Ehhez az Összhangzattan I. című fejezet táblázataiból indulunk ki, amelyek bár sablonosak, de jó kiindulópontok, mert az átlagos könnyűzene nemigen szereti a zenei túlbonyolítást (ilyen például a moduláció, azaz hangnemek közti, zeneileg szabályozott vándorlás), tehát a táblázatok mutatta sablonosságból nem nagyon fog kilépni.
Ez általában elég a tanítványnak ahhoz, hogy az általa szeretett dalok akkordmenetét viszonylag rövid idő alatt, sokszor minden segítség nélkül teljesen feltérképezze, sőt észrevegyen olyan zenei megoldásokat is, amelyeket a táblázatok már nem mutatnak. Például ilyenek a moduláció, a hirtelen hangnemváltás (ami nem azonos az előző fogalommal), a tonalitáshoz nem tartozó hangzatok (ún. alterált akkordok), stb.
A gitárcentrikus hallásfejlesztés következő állomása az, amikor már magát az alaphangnemet kell megállapítani. Ez alapértelmezésben 7 lehetőséget, 7 alapskálát jelent, persze a gyakorlatban ennél kevesebbről van szó, hiszen a lokriszi skálára nem tudok konkrét zenei példával szolgálni, ám a maradék hatra igen.
A gyakorlat második részében megkérem a tanítványt, hogy forduljon el és így kell megállapítania az általam gitáron vagy zongorán bejátszott alapskálát.
Nagyon hasznos további gyakorlatsorozat a dallam (nálam kezdetben egyszerű népdalok) fülre történő lejátszása. Ez már magában foglalja a fenti, össze nem keverendő gyakorlatsorrendet is, amely tehát a következő:
-
a dallam hangnemének meghatározása,
-
a dallamhangnem kezdőhangjának meghatározása,
-
a dallam alapskálába való beillesztése és lejátszása.
A 3. szint egyértelműen feltételezi az alapskálák és a belőlük kinövő skálarendszer tökéletes ismeretét, hiszen az említett fejezet éppen azt magyarázza, hogy nem elég a dallamot lejátszanunk, hanem azt csakis helyes technikával és skálasablonokkal érdemes megtennünk.
Ebben a gyakorlatsorozatban a megszokott gitárcentrikus szolfézs-alapelvek szinte tótágast állnak, mert nem mi térképezzük fel a dal harmóniamenetét, hanem éppen ellenkezőleg: mi adunk a dallamnak megfelelő harmóniamenetet. Ez a tonalitásból és az Összhangzattan I. című fejezet akkordtábláiból kiindulva már nem oly bonyolult feladat és általában többféle zenei megoldást enged meg, hiszen itt már kissé az egyéni zenei ízlés is közbeszól; ebből következően a különbségek felett nem lesz érdemes elvitatkozgatnunk. A gyakorlatsorozat bár haladószintű, de viszonylag hamar el lehet kezdeni, mert a sikertelen próbálkozások és félretrafálások is a zenei tapasztalatot erősítik, azaz legalább annyira hasznosak a zenei hallás fejlődésében.
Pénzes László