Neszményi Zoltán György - Szakrális zene, avagy a zenei kvintesszencia

 

Bevezetés

Kapcsolódó fejezetek

 

Bevezetés

 

Nemrégiben egy érdeklődő keresett fel, hogy publikálnám-e előzőleg egy helyi folyóiratban leközölt zenei tanulmányát. Neszményi Zoltán György Szakrális zene, avagy a zenei kvintesszencia című tanulmányába beleolvasva számomra egy elképesztő szaktudású és rendkívül mély zenei, valamint tegyük hozzá: matematikai fantáziával megáldott szakember képe rajzolódott ki. Ahogy a mondás tartja...

 

Igazából egyetlen eredeti elme sem érthető meg teljesen.

 

...így sajnos én is Zoltán után kullogok gondolatai követésében, csak azt érzem, hogy gyökeresen új dolgokról értekezik és ezek mögött őrületesen metsző, pontos, matematikai logika húzódik meg. Ezzel pedig nem nagyon lehet vitázni. Hasonló ez az einsteini relativitáselméletekhez: a több mint 100 évvel ezelőtt publikált elméletek annyira újszerűek voltak, hogy a kor tudósai először fel sem tudták fogni, csak hápogtak íróasztaluk mögött. Hiszen ez annyira jellemző a korlátolt emberi társadalomra: minden forradalmi újítást először kinevetnek, majd tagadják és csak később fogják elfogadni. Én nem szeretném az ostobaságnak ezen kikövezett ösvényét végigjárni, ezért gyorsan publikálom is Zoltán tanulmányát, hogy a Tisztelt Olvasó és én minél közelebb kerüljünk ezen forradalmi gondolatok mielőbbi megértéséhez. Megtiszteltetés, hogy részese lehetek mindennek.

 

Zoltán magáról néhány mondatban így ír:

 

Neszményi Zoltán György - Szakrális zene, avagy a zenei kvintesszencia

 

1990-ben születtem Budapesten, 1995 körül ismerkedtem meg a zenéléssel (gitár és billentyűs hangszerek) illetve a kottaolvasással. 1999 és 2007 között jártam zeneiskolába, klasszikus gitárt tanultam, közben több másik hangszerrel is megismerkedtem (elektromos gitár, orgona, basszusgitár, tangóharmonika, illetve a nagyapám által (aki hangszerkészítéssel is foglalkozott) néhány népi hangszerrel is (citera, tambura)). A klasszikus zenétől kezdve a keményebb metal stílusig minden érdekel és mindent játszok is.

 

Sok zenét is komponáltam az elmúlt 25 évben (szeretem keverni a klasszikus zenét a metal műfajjal), de hivatalosan még egy sem jelent meg (bár néhány alkalommal itt-ott előadtam), mivel időközben a zene elméleti temperálásán is elkezdtem dolgozni, és saját, egyedi temperálással szeretném elkészíteni a zenéimet stúdió minőségben. Ezért is próbálom minél előbb az erre alkalmas felhasználóbarát virtuális hangszercsaládot elkészíteni. A tanulmányban kifejtett temperálásokon 2018 óta (mint ötlet), de komolyan véve aktívan, formulákkal együtt csak 2021 óta kezdtem dolgozni és kb. 2022 nyarára fogalmazódott meg minden részlet a zenei temperálásokkal kapcsolatban.

 

Kapcsolódó fejezetek

  1. Bevezetés

  2. Hogyan alakult ki a mai rendszer?

  3. Bevezető a felvázolt zenei probléma megoldásához, vagyis az oktáv alapú kiegyenlített rendszerhez

  4. Az egyik fontos lényeg a kvint és oktáv alapú temperálások között

  5. Püthagoraszi hangolás és annak fontos lényege a kettős tritónusz

  6. Bevezető az alap szakrális zenei rendszerhez

  7. Az alap szakrális zenei rendszer, mely valamennyi fizikai hangszerre is könnyedén adaptálható

  8. Az abszolút hangmagasság

  9. Diszkrét hangnem, tempó, tónus és karakterváltás, karakterek keverése

  10. A teljes szakrális zenei rendszer felépítése

  11. A hangközök rangsorolása és a hangköz tartományi konszonancia

  12. Hangok elnevezése

  13. Bevezető a szakrális temperáláshoz

  14. A szakrális temperálás

  15. A szakrális temperálás utómunkái, a mikrotonális, mikrotonális vibrato, mikrotonális nyújtott/ereszkedő hangok temperálása

  16. A tempó temperálása

  17. Az interferenciális tremoló/lebegés temperálása

  18. Felharmonikusok, illetve a tónus temperálása

  19. Egyedi temperálások

  20. Aranymetszések, Fibonacci-arányok a zenében

  21. Cent skálák

  22. Utószó