Skálaegyesítések Ia
A pentaton és az alapskálák kapcsolata
Most pedig egyesítjük egymással a pentaton skálákat és az alapskálákat!
Jaj, mi értelme mindennek?
Forrás - Source: www.motifake.com
Én gyakran hangsúlyozom, hogy a zene rendkívül képlékeny és nehezen megfogható folyamat. Ezt azért szükséges kiemelni, mert a kezdő, zeneileg sokszor teljesen tapasztalatlan tanítvány oktatása pontosan az ellenkezőjét követeli meg:
-
egzakt, pontos, rendszerezett, logikus alapokon álló módszertant,
-
plasztikus oktatási-szemléletési eszközöket,
-
és semmi olyan mellébeszélést, amit a kezdő tanítvány nem ért meg.
Az ezzel kapcsolatos legújabb rocky-horror-picture-show-élményem egyik új tanítványom beszámolója, aki 8 hónap után hagyta ott gitároktatóját, mert mikor rákérdezett a gitárcentrikus zeneelmélet skálaösszefüggéseire, azt a választ kapta, hogy "ne törődjön vele, majd rá fog érezni". Ez a kijelentés a pedagógiai dilettantizmus egyértelmű bizonyítéka, mert azonnal minősíti a gitároktató módszertanát (ami persze ezután már látható, hogy nem is létezik). Hiszen egyértelmű, hogy semmilyen elméletre nem lehet ráérezni, hanem igenis venni kell a fáradtságot elolvasására és csak remélhetjük: egyetlen olvasatban talán meg is értjük a benne foglaltakat. Ha pedig nem, akkor nem marad más hátra, mint addig gyötörjük elménket, amíg csörögve le nem esik a virtuális tantusz. Tehát a légvárépítők, az ön-, és másáltatók felé jelzem, hogy a zeneelmélet sajnos korántsem az instant levespor gyártmánytechnológiájával készült ipari termék ☺.
Nos, eme vérfagyasztó élménybeszámoló után nézzük azt meg, hogy az egzakt, a Pénzes-féle módszertanban matematikailag is támogatott skálarendszer miképpen alakul át képlékeny, laza zenévé?
Egy amerikai vicc a válasz erre:
New Yorkban egy turista megszólít egy járókelőt: "Bocsánat, hogyan jutok el a Carnegie Hallba?" A járókelő válasza: "Gyakoroljon, gyakoroljon, gyakoroljon!"
A vicc -amellett, hogy remek poén-, azt sugallja: a hangszertanulás egyáltalán nem tréfadolog, hanem az ellenkezője: fárasztó, sokszor idegőrlő és módszertanában komplex folyamat.
A komplexitás azt jelenti, senki nem fog egyetlen fejezet, egyetlen dal, egyetlen gyakorlási forma alapján semmi lényegeset elsajátítani. Ebben a vonatkozásban ez a fejezet sem világmegváltás, viszont tartalmaz egy magasabb szinten rendkívül fontossá váló dolgot.
Az egzakt, rendszerezett (és erkölcsileg korrekt) módszertan megköveteli, hogy a kezdők elé jól behatárolható és átlátható tananyag kerüljön. Ilyen egyszerű, mégis plasztikus szemléltető eszköz például a Pénzes-féle gitár tükörkép....
...amely nem szorul különösen mélyebb magyarázatokra ahhoz, hogy a kezdő akár már az első óráján dolgozni tudjon vele, ellentétben a kotta-tabulatúra párossal, amely a tükörképnél, mint statikus skálaszerkezetnél sokkal nehezebben feldolgozható. Sőt, én egy kezdő tanítványnak, annak minimum első 6 hónapjában nem vagyok hajlandó zeneelméletet sem magyarázni és a pentaton skálákat, valamint az alapskálákat is teljesen különálló zenei "objektumokként" tanítom.
Aki viszont komolyabban foglalkozik a zenével, az tudja, hogy bár létezik a zenének kategóriákba való beleerőltetése (például skálarendszer, pentaton skálák, alapskálák, stb.), de valójában semmilyen vonatkozásban nincsenek egymástól elkülönült zenei kategóriák, csakis színtiszta zene. Következésképpen a kategóriák között olyan átfedések, átjárások vannak, amelyek inkább a zene egységességét hirdetik, semmint az ellenkezőjét.
Az eredményes tanuláshoz elég, ha ezzel tisztában vagyunk mindamellett, hogy a skálát -nincs mese!- tehetségtől függetlenül mindenkinek be kell magolnia és meg kell értenie.
Az alábbi képhalom a moll-pentaton és a moll skálákat egyesíti egymással. A 2 objektum között egyébként is nagyon mély rokoni kapcsolat húzódik meg, amely bizonyos zenék esetében eggyé mosódik össze. Most szemléltessük ezt a rokoni kapcsolatot az A hangról indított skálákon!
Az A-moll pentaton (itt 1. fokban ábrázolt) skála 5 hangból áll:
A - C - D - E - G
Az A-moll skálának (itt Pénzes-féle trichord szerkezetben ábrázolva) csupán 2 hangbővülése van a fenti pentatonhoz képest:
A - (H) - C - D - E - (F) - G
Ha ideszerkesztjük a jól ismert (A hangról indított) blues skálát, akkor a rokoni kapcsolatok kibogozhatatlanul összefonódnak. A blues skála a moll-pentaton skálából származtatható, amelyben az eredetileg pentaton hangok közé zeneileg színező, "fűszerező", de zeneelméletileg nem fontos hangok kerülnek (pirossal jelölve):
Sőt, érdekességképpen megemlíthetjük az (A hangról indított) harmonikus moll skálát is, amely a fenti (természetes) moll skálától csupán 1 hangban különbözik:
A - H - C - D - E - F - (Gisz)
Ez a jelenségegyüttes a legtöbb zenei szituációban a moll skálák esetében teljes átjárhatóságot, azaz skálakompatibilitást eredményez. Hogy melyek ezek a zenei szituációk, arról kizárólag alapos zenei tapasztalat és ízlés dönt, nem pedig némelykor önkényesen felállított zeneelméleti kategóriák. Ebben a fejezetben sem fogunk ilyennemű javaslatokat tenni, csupán az egymással kompatibilis skálákat modellezzük le. Először azt nézzük meg, hogy miképpen fog kinézni az A-moll pentaton és az A-moll skála egyesítése. Ennek hagyományos felvázolási eszköze a saját fejlesztésű, villámgyorsan dolgozó OSIRE. Vegyük észre, hogy ilyen modellezést nem volnánk képesek megtenni a kotta-tabulatúra párossal!
Először nézzük meg az alap skálaszerkezeteket egymástól elkülönülten: az A-pentaton skála - 1. fok különböző színekben...
...majd az A-moll skála teljes szerkezetben...
...végül ellenőrizzük le az egyesítést:
A skálaegyesítés tehát mindig az aktuális teljes moll skálában fog bekövetkezni, pirossal emelve ki az aktuális moll-pentaton skálafokot.
Milyen technikai és improvizációs következtetéseket tudunk levonni a skálaegyesítésekből?
-
Szakmai tapasztalatom szerint legelőször csakis nyers technikával kell foglalkoznunk és kőkeményen meg kell tanulnunk a moll-pentaton, a moll és a harmonikus moll skála összes skálafokát külön-külön.
-
Alkalmazásuk előtt (ilyen például az improvizáció) megfelelő szintű improvizációs rutint is kell szerezni bennük. Az ezzel kapcsolatos fejlődési út az átlagos tanuló számára kizárólag a moll-pentaton → moll → harmonikus moll sorrenden keresztül vezet és ez nem véletlen. A pentaton skálákon viszonylag könnyű improvizálni nemcsak technikai, hanem tartalmi szempontból is. Annál nehezebb viszont a moll és harmonikus moll skálákban, ezt majd később fogjuk tapasztalni. A begyakorlási sorrendet tehát ne keverjük össze.
-
Ha mindez középszinten megy, keressünk olyan backing track-eket (gitárszólam nélküli zenei alap), amelyekben a moll-pentaton és a moll skálák improvizációs szempontból egyesíthetők. Akármennyire is színtiszta zenéről beszélünk, a zenéhez mindig a technikán keresztül vezet az út. Ez azt jelenti, hogy nagy valószínűséggel az improvizáció során mindig "érezni" fogjuk az aktuális skálaváltást. Azaz nincs belőlünk spontán kiömlő zene, ennek eléréséhez előtte tisztességgel meg kell küzdeni az elénk tornyosuló skálahegyekkel. Ami engem illet, bármennyire is tudok improvizálni, mindig "érzem" elmémben a skálaváltás pillanatát, amikor átmegyek egyik skálából a másikba és azt hiszem, hogy ez már így is marad...
Összegezve, a skálaegyesítések igen hasznos segédletek a külön megtanult zenei objektumok (például skálák) ötvözésére. Legvégül nézzünk meg egy saját improvizációt, amelyben a moll-pentaton → moll → harmonikus moll skálák sorrendjében rögtönzök egy kiegyensúlyozott hangulatú blues-ballada alapra. Amint már említettem, nem mindegyik alap képes a skálák váltására, de blues-ballada esetében következetesen megvalósítható. Ezt a váltást azonban csak az avatott szem és fül lesz képes észrevenni.
Pénzes László