A ritmika I.

Bevezetés

 

Mottó: "Kezdetben vala a ritmus."

Hans von Bülow

 

A ritmus hihetetlenül mélyen határozza meg életünket.

A sokat emlegetett „életritmus” be nem tartása vagy felborulása például súlyos következményekkel járhat nemcsak az ember, bármely élőlény lelki vagy testi egészségre. Létezik tehát egy igen tágan és más szempontokból is vizsgálható, ugyanakkor egyáltalán nem „elkülönült” ritmus. Véleményem szerint az ember éppen emiatt képes a ritmusra oly ösztönösen tekinteni, hiszen az az élet legmélyéből származik. Erre minden élőlény mindennemű fontolgatás nélkül rá tud érezni. A zenei ritmus talán ennek a nagy, belülről megsejtett és átérzett életritmusnak az egyik kézzelfogható vetülete.

 

Vessünk egy pillantást szívverésünk többé-kevésbé egyenletes ütemeire (elnézést kérek a kardiológusoktól, ha ez orvosi szempontból nem volna pontos)…

 

A szívverés lekottázva

Pénzes-féle Gitáriskola - Letöltés

 

…vagy egy robogó vonat zakatolására (itt a vasutasoktól kérek bocsánatot):

 

A vonatzakatolás lekottázva

Pénzes-féle Gitáriskola - Letöltés

 

Ritmust tehát éppúgy látunk, érzünk, sejtünk a csillagok, bolygók keringésében, mint a minket közvetlenül körülvevő dolgokban vagy a sztetoszkópban, ha éppen szívünket hallgatjuk vele. Én részben erre az ösztönös ritmusérzékre próbálok építkezni a gitároktatás során is, amely néha sajnos nem könnyű dolog. Civilizációnk ugyanis –én legalábbis én így látom-, sok mással egyetemben mintha a ritmust kissé száműzte volna a társadalomból, egészen pontosan a táncterem széléig. Mintha a ritmus máshol nem is lenne megengedve, csakis az ostoba, táncszerű „lötyögések” alkalmával. Én így látom, mert jónéhány kezdő tanítványom egyszerűen retteg (!) a dobütőket kezébe venni, arról nem is beszélve, hogy mit művelnek, ha ennek ellenére elkezdik a ritmikai gyakorlatokat. Miért van ez, ha nem azért, mert jelenkori társadalmunk egyértelműen nem díjazza az ösztönösséget.

 

Mindezt azért mondtam el nyitógondolatokként, hogy vegyük észre jelenkori társadalmunkból „áramló” ártó korlátokat is. Ha így teszünk, könnyebben tudjuk lebontani azokat. A szocializáció persze lényegében mindig ösztönkorlátozásokat fog jelenteni, ám ezzel a kijelentéssel természetesen én sem gátlástalanságra szeretnék buzdítani.

(Azon egyén, aki ebben a kijelentésben nem lát mást, csak ezt, az tipikus és krónikus szentfazék. Óvakodjunk tőlük!) Bontsuk le a falakat, ha már omladoznak és útban vannak! Dobütőket a kézbe!

 

Az ösztönösség másik emberi ismérve a szimmetriára, illetve az arányosságra való határozott igény. Ez a korok zenei alkotásaiban éppúgy egyértelműen megjelenik, ahogy az élet más területein. Ez is teljességgel ösztönös: egy botfülű is képes meghallani a zene ritmikai botladozásait vagy az idegen ritmusokat (például a balkáni népzenében). Hallja és nem tetszik neki, de nem tudja mi a baj.

 

Összefoglalva tehát én bárminemű ritmikai gyakorlat esetén a gyakorló ösztönös, de esetleg szunnyadó ritmus-, arány-, és szimmetriaérzékére számítok.