Gitár és pszichológia I.
Bevezetés
Pszichológiával Gitáriskolámon belül eddig célirányosan több helyen foglalkoztam, ilyenek:
-
Egyéb improvizációs játszmák, játékok
-
Az intuíció
-
Járhatnék-e hetente kétszer?
-
Gitárvásárlás - Szakmai jótanácsok
-
A gitáros és a gitároktató közti szakmai különbségek
Ezek az írások honlapomon elszórtan találhatók, de az irántuk érdeklődők könnyen megtalálhatják őket a honlapba épített keresőmotor segítségével (felül középen). Az írások mennyisége már önmagában megmutatja a téma komolyságát és fontosságát még egy gitáriskola adott szakmai keretein belül is.
Sokan állítják ugyanis teljes erővel és hittel, hogy a pszichológiai tapasztalatok az emberi kapcsolatok során nem számítanak, a másik oldalon pedig, hogy valójában minden pszichológia. Az utóbbi álláspontot nevezik pszichologizmusnak. A magam részéről én az utóbbi irányzat elkötelezett híve vagyok.
Honlapomat olvasva az egyik, pszichológus végzettségű olvasóm óva intett a túlzott tudományoskodástól, vele a szinte kötelező terminus technicus használatától, úgyhogy ezzel kapcsolatban jelzem: eme kérdéskörben abszolút műkedvelőnek számítok és hangsúlyozottan nem pályázom önmagam fonta pszichológusi babérokra. (Egy-két üzenetet azért én is küldök nekik az Üzenet a pszichológusoknak című fejezetben.)
A "pszichológia" kifejezés tehát -belátva bár, hogy igen szerteágazó és egyre kidolgozottabb tudományról van szó-, ezen a honlapon nem fog többet jelenteni, mint az emberekről alkotott saját benyomásaim gyűjteményét, azaz oktatáscentrikus emberismeretet és ennél többre nem is törekszem.
Ha ezek a benyomások elgondolkodtatják a Tisztelt Olvasót, sőt esetleg véleményét, mi több: magatartását jó irányban meg is változtatják, akkor ez a műkedvelő írás megtette kötelességét, egyébként pedig jót szórakoztunk az emberiségen, azaz önmagunkon...
Visszatérve a pszichologizmushoz: talán túl sok könyvet olvastam erről, amit persze még lehetne józan ésszel ellensúlyozni, vagy egyszerűen csak felnőttesen kinőni, de van itt egy nagyobb probléma: akárhányszor a pénzemre, a szavazatomra, az aláírásomra, jóakaratomra, stb. pályáznak, a manipulálgató bácsik-nénik először mindig a pszichológiához nyúlnak.
Vessünk csak egy gyors pillantást azon területekre, ahol szavatoltan alkalmaznak pszichológiai műveleteket! Ez az jelenti, bizonyos emberek, vagy általuk képviselt érdekcsoportok úgy lépnek fel, hogy akaratukat, főleg pszichológiai eszközök bevetésével érvényesíthessék velünk szemben.
-
Politika, főleg választási kampány idején, de a kormányzati kommunikáció is javarészben erre épül. Szilárd meggyőződésem, hogy nagyobb gazdasági döntések bejelentése előtt alapos konzultáció folyik pszichológusokkal is.
-
Üzlet, annak bármely területén. Aki ezt nem veszi figyelembe, az nem lesz sikeres üzletember.
-
Oktatás, annak bármely területén. A pszichológia oktatáshoz kapcsolódó ágát talán nevezhetjük pedagógiának is.
-
Egyéb emberi kapcsolatok éppúgy egyéni, mind társadalmi szinten.
-
Stb.
A pszichológia tehát sokszorosan át meg átszövi a bonyolult, de általában felszínes emberi kapcsolatokat. Felszínesek ezek a kapcsolatok, mert az egyén létfenntartási szükségleteihez, más szóval az önzéséhez kötődnek, így átlagában soha nem lesznek elmélyülő, a másik embert megismerő szándékúak. Ám ugyanakkor bonyolultak is, mert az önzés játszma-, és szerepjátszásra kényszerít minket és ez hátráltatja az "önfeledt" emberi kapcsolatok kiépülését, sőt mi több: a másik ember teljes megismerését. Nem nehéz ebből levonnunk azt a következtetést, amit egyébként már William Skakespeare is megtett, hogy az emberi kapcsolatok -az egyén intimszféráján, például a családon kívül, -, nem az őszinteségen alapulnak, hanem szerepeken, ehhez kapcsolódó emberi játszmákon és egyéb, például manipulációs technikákon.
"All the world's a stage, and all the men and women merely players;"
Színház az egész világ és benne szerepet játszik minden férfi és nő.
http://www.brainyquote.com/quotes/authors/w/william_shakespeare.html
Természetesen nem én vagyok ennek a "lélektani spanyolviasznak" az ünnepelt felfedezője, elvégre élt egyszer egy Eric Berne nevű zseniális terapeuta (1910-1970), aki sok mással egyetemben már felvázolta ezt a komplex jelenségcsoportot.
Berne munkásságát azért említem meg és képét azért illesztettem be, mert ellentétben több, igen zavarosra sikerült és a gyakorlatban soha ki nem próbált pszichológiai elmélettel, neki sikerült egy valóban működő, teljes rendszert felállítania és terápiás szinten működtetnie tranzakcióanalízis néven. Sajnos személyesen nem ismertem őt, de könyvei révén rendkívül sokat köszönhetek neki. Köszönöm Mr. Berne...
Miért is mondom el mindezt?
Nyilvánvaló, hogy a szerepektől, játszmáktól, megfelelési és versenykényszertől túlzsúfolt, ettől természetszerűleg agyonnyomott, így boldogtalanná vált világ képes behömpölyögni a gitárstúdió ajtaján és amelyik gitároktató ezt nem veszi észre, az könnyen belefulladhat a lelki szenny ezen árjába. Ám ennek az ellenkezője is igaz: aki ezt a folyamatot képes kontrollálni, az hosszú távon 2 dolgot nyer:
-
(békésen) vissza tudja verni a külvilág káros behatásait,
-
képes olyan szellemi közeget teremteni, amely a tanítványi fejlődés szempontjából az egyik legáldásosabb oktatási helyzet.
Milyen közös vonások lehetnek a gitározás, a gitároktatás és a pszichológia között?
Vegyük először a gitározást.
Mivel a gitárosok többsége előbb-utóbb színpad után áhítozik, számolniuk kell (remélhetőleg) egyre növekvő és kizárólag őt figyelő közönségi létszámmal. Nevezzük a továbbiakban ezt a lélektani helyzetet közönségi pszichológiának.
A közönségi pszichológia első és legfontosabb problémája a lámpaláz természetének feltárása, majd leküzdése. Ezen analízis hiányában ugyanis feleslegesen gyakorolunk évekig, ha ugyan nem vagyunk annyira exhibicionisták, hogy ez a penetráns mutogatási kényszer egyszerűen átlök minket minden akadályon. Természetesen nem akarom eltúlozni a lámpaláz problémáját, de bizony találkoztam már nem egy gitárossal, akire abszolút bénítólag hatott, így talán az analízis nem haszontalan.
Második lépcsőben kísérletet tehetünk a közönség és a gitáros közti nem oly mély, de a koncert pillanatában általában meghatározó lélektani kapcsolat kielemzésére, harmadik lépcsőben pedig, a kapcsolat teljes feltérképezése esetén lehetőségünk adódhat a közönség véleményének befolyásolására is. Az ehhez kapcsolódó címszavak:
-
a hatásvadászat kellékei,
-
a silány gitárjáték jóként való "eladása",
-
az extravagancia, azaz mit is akar látni a közönség?
...avagy hogyan manipulálnak minket?
Látható tehát, hogy jócskán vannak itt is tisztázandó közös fogalmak...
Ami a gitároktatást illeti:
a komplex tanítási folyamatok (ilyen például egy teljes módszertan megírása és "műveltetése") általában alapos pszichológiai-pedagógiai ismereteket igényelnek. Amely oktató ezt nem veszi figyelembe, az előbb-utóbb mindenképpen kudarcokkal fog szembesülni, ilyenek például a tanítványi érdektelenség vagy frusztráció érzékelése, amelyek aztán számtalan formában csapódhatnak ki az oktatás során. (Többek között ezért nem szabad "csak úgy" beleugorni egyetlen tanítási folyamatba sem, hiszen az csak részben szól a nyers megtanítandó ismeretanyagról.)
Az oktató és tanítvány között lévő, egyébként is igen kényes pszichológiai viszony a magánoktatás során még elmélyültebbé válik. Nevezzük el ezt a bensőséges lélektani helyzetet ihol tanítványi pszichológiának.
Noha a tanítványi pszichológia ezen fejezetcsomagnak talán a legfontosabb része, én azonban ilyen irányú tapasztalataimat csak részben fogom publikálni. Ennek közvetlen oka az, hogy mivel módszertanom jelentős része épül a tanítványok és a Tisztelt Olvasó felé irányuló motivációs technikákra, ezért ezeket nem fedhetem fel a célszemélyek előtt, mert attól maga a motiváció lendülete veszne el, aminthogy a bűvész sem fedheti fel bűvésztrükkjeit közönsége előtt.
Mi is a motiváció?
A motiváció az egyén hangsúlyozottan jóindulatú befolyásolását jelenti, általában egy kitűzött, magasabb cél érdekében. Tipikusan ilyen cél lehet a gitártanulás, amely az esetek többségében nem problémamentes tanulási folyamat. A probléma felmerülésekor az oktató a tanítvány kitűzött célja érdekében alkalmazhat olyan motivációs technikákat, amelyekkel a probléma a tanítvány számára pszichológiailag leküzdhetővé válik. Fontos még egyszer hangsúlyozni, hogy a célt a tanítvány jelöli ki önmaga számára és elérésében az oktató csak segédkezik.
Úgy vélem, a Tisztelt Olvasó már alig várja, hogy mondjak erre egy konkrét példát!
A legalapvetőbb motivációs technikám, hogy alapértelmezésben nem szoktam rosszra minősíteni a tanítvány skálázását vagy gitárjátékát. (Kijavítani szoktam, de rossznak értékelni nagyon ritkán.) "Hogyan? És ha valóban az?" - hördül fel a kérlelhetetlenül kritikus elme, azaz jómagam másik része ☺. Valóban léteznek ilyen esetek, ám legtöbbször a minősítést a tanítvány önmaga is megteszi. Ugyanis értékelése mögött nemcsak aktuális zenei produkciója áll, hanem esetlegesen a következők:
-
készült-e becsülettel, mert ha nem, akkor emiatt már eleve lelkiismeret-furdalást vagy egyéb frusztrációt érez,
-
nyugodt lelkiállapotban játszik-e, mert ha feldúltan érkezik az órára, akkor már nem nagyon fogja jóra értékelni önmagát,
-
van-e egészséges önbizalma, mert ha nincs és ráadásul én még le is értékelem, akkor abban csak megerősítést fog találni saját tehetségtelensége felé.
Természetesen megtörtént az is, hogy mindez önmaga paródiájába fordult. Egyszer egy ilyen, botrányosan rosszra sikerült improvizáció után már kissé fáradtan és rezignáltan jegyeztem meg: "Nagyon jó." A kimondás pillanatában már tudtam, hogy hibáztam, amibe a tanítvány azonnal bele is kapaszkodott és közölte, hogy ő ezt most nem hiszi el. Azt válaszoltam, hogy igaza van: nem nagyon jó. Ekkor összenéztük és mindketten elnevettük magunkat, amely jókedv aztán az óra végéig kitartott. Végül is, elég kellemesen kijöttünk ebből a kellemetlen szituációból...
Már ebben az egy esetben is felfedezhetjük, hogy milyen kényes és körülményes dolog az emberekkel való foglalkozás, még akkor is, ha az békés szellemi közegben zajlik, azaz voltaképpen milyen nagy az oktató pszichológiai-pedagógiai felelőssége. Vegyük észre azonban azt is, hogy néha milyen leheletnyi a különbség a motiváció és manipuláció között, amely utóbbi már a rosszindulatú pszichológiai befolyásolást hordozza magában...
A pszichológia engem a pókhálóra emlékeztet. Bár mindenütt ott van, mégis szinte észrevehetetlen, gyengének tűnik bár, de napjainkra már bizonyított tény, hogy erősebb az acélnál is.
Az alább publikált írások nem alkotnak összefüggő módszertani sorozatot, csupán egymástól elkülönült, a pszichológia témája köré csoportosuló, egyéni benyomások, tapasztalatok...
-
Emlékezés, felejtés, zenei memória (az Ebbinghaus-görbe)
Pénzes László