Az OSIRE - Videók I.
Skálák és skálavariációk a zenében
Skálák és skálavariációk a zenében
Vivaldi - Négy évszak - Nyár - 1. szólórészlet
Vivaldi - Négy évszak - Nyár - 2. szólórészlet
Vivaldi - Négy évszak - Tél - szólórészlet
Bach - 5. brandenburgi verseny - részlet
Bach - D-moll toccata és fúga - részlet
Paganini - La campanella - főtéma
Kodály - Háry János - Ebelasztin dala
Természetesen bárminemű szövegelésnél jóval többet érnek a videók, amelyek képesek élesben megmutatni az OSIRE kiemelten hasznos működési alapelveit. Ez lesz látható a fejezetben, amit azért majd kis szövegeléssel is megtámogatunk...
A legelső tisztázandó kérdés valójában igazi antimarketing kijelentés:
Egyáltalán szükség van-e az OSIRE programra, azaz tágabb értelemben mi ad létjogosultságot egy "bejáratott" módszertan megváltoztatásának (és automatizálásának)?
Az alábbi érveléssel szeretném bebizonyítani azt, hogy az OSIRE egy olyan módszertani koncepciót képvisel, amely eddig egyetlen általam ismert hangszertanulási módszertanra sem volt jellemző, ez pedig a logikus, rendszerezett, nagyobbrészt kizárólag a skálarendszerekre és variációikra koncentráló, technikai megközelítés.
Saját hangszeres tanulmányaim során (ez eddig gitár, basszusgitár és zongora volt, a többiről nem tudok nyilatkozni) soha nem találkoztam logikus és rendszerezett módszertannal. Azaz mindegyik tanított ezt-azt a maga rendszertelen szemlélete szerint: itt egy kis skála, ott egy butácska dal, de mindez semmiféleképpen sem egységes rendszerbe illesztve. Sőt, volt olyan gitároktatóm, aki idáig sem jutott el, hanem barátian megkérdezte: "A mai órán mit csináljunk?"
Ebben a vonatkozásban tehát nem nehéz az OSIRÉ-vel túlszárnyalni egy "bejáratott" módszertant, hiszen az valójában nem is létezett, hanem csupán sorozatos pedagógiai baklövés volt a tanítvány óradíjának terhére. A részcím viszont felvet egy fontos kérdést:
miért inkább a skálarendszert tanuljuk a dal helyett?
Nos, itt a probléma megértéséhez a Tisztelt Olvasót arra kéne megkérnem, hogy olvassa el a Mi is a zene? X. rész című fejezeteket. Erre talán az Olvasó még hajlandónak is mutatkozna, ám a jelen pillanatban az összes fejezet még ki sincs dolgozva, épp ezért önhibámon kívül most csak annyit tudok tenni, hogy kiindulásképpen idemásolom a "zenévé válás" 5, általam felállított lépcsőjét:
-
A zeneileg meghatározható hang jelensége
-
A konszonancia jelensége
-
Skálaalkotás a természetből vett akusztikai jelenségek alapján
-
A tonalitás
-
A zene nagy belső, ritmikai szimmetriája
Csakis az 5. lépcső felett beszélhetünk arról a zenéről, ami általában nekünk egyszerű dal formájában megtetszik. (Az európai gyökerű zene ennél bonyolultabb jelenség, de most ez itt nem olyan lényeges.) Az 5 lépcső egy kissé átalakítva másképpen is felírható, ezeket az összetevőket én most zenei komponenseknek neveztem el:
-
(Ritmus)
-
Hangrendszer
-
Skálarendszer
-
Harmónia (akkordrendszer)
-
Dallam
-
(Dal)
Amint tehát látható, az egyszerű dal megkomponálásához vagy lejátszásához mind az 5 fenti feltételnek teljesülnie kell. Azaz kissé lesarkítva: nincs zene hangrendszeren, skálarendszeren, akkordrendszeren és ritmuson kívül. A zene (a dal) tehát nem az alap, hanem pontosan az ellenkezője: a piramis csúcsa, a zenei komponensek együttes alkalmazása. Kiválóan mutatja mindezt kockapiramis formájában az alábbi táblázat...
...ahol jól láthatjuk, hogy a dal, mint a zenei komponensek együttes alkalmazása legfelül helyezkedik el.
Ám éppen ez a probléma: a dal megtanulásával a zenei rendszert nem tanuljuk, hanem csupán alkalmazzuk.
A táblázat figyelmes áttanulmányozásával rájöhetünk arra, hogy az első olyan zenei komponens, ami zenei alapként (tehát nem alkalmazásként) egyáltalán megtanulható, az a skálarendszer. Ebből a szempontból a hangrendszer sem jó választás, ugyanis bár tartalmazza a zenei rendszer összes alaphangját (ez az európai temperált hangrendszerben a 12 félhang) és ezek valójában skálává is rendezhetők (ez a kromatikus skála), ám a zenéhez ez még nem elégséges, hiszen a konkrét zene csakis (a 12 félhangból származtatott) öt-, és hétfokú skálákból vezethető le (pentatónia és diatónia).
A félreértések elkerülése végett itt jelzem, hogy a táblázatban bár a ritmus van legalul és annak belső, ritmikai szimmetriája valóban részben meghatározza a zenei eseményeket, ám a hangrendszer és a többi komponens mégsem belőle származtatható. Ennek ellenére a ritmust mégis alapként tüntettem fel, elvégre nincs zene ritmika nélkül.
A táblázatból ugyanakkor az is kitűnik, hogy a skálarendszerből közvetlenül származtatható az akkordrendszer, sőt maga a dallam is és a folyamat fordítva nem működik. Eme tény ad létjogosultságot annak, ha az oktató mindenekelőtt, legelső lépésként a skálarendszer szisztematikus betanításával kezd és ha mindezt automatizálni is lehetséges (OSIRE), akkor az az oktatás és tanulás szempontjából a leghasznosabb...
Összefoglalva: a fentiekkel bebizonyítottuk, hogy az átlagos képességű tanuló, aki kizárólag dalokon keresztül akar zenét tanulni (tehát egy hangszert elsajátítani), sohasem lesz képes szerzett, rendszertelen tudását teljes értékű, zenei rendszerszemléletté összeállítani, mert ez a fajta zenetanulási mód egyszerűen nem ad "globális" rálátást.
De hála a Pénzes-féle módszertannak...
...ennek a zenei amatőrködésnek egyszer és mindenkorra vége.
Skálák és skálavariációk a zenében
A fenti részben bebizonyítottuk, hogy a lehető leglogikusabb és legcélravezetőbb lépés a skálarendszerek mielőbbi elsajátítása. Ebben a részben azt kívánom bemutatni, hogy a (tonális) skálák és dallamképletek, amely utóbbiak az én rendszeremben egy kis, matematikával is megtámogatott absztrakció után skálavariációkként bukkannak fel, miként csapódnak ki konkrét dalokban és szólórészletekben.
Először nézzük meg a kottát:
Már e habkönnyűnek tűnő dal lejátszása mögött is kőkemény skálahegyek és skálavariációk rejlenek. A dal E-dúrban indul és később még 3 esetben lesz félhangos transzponálás felfelé, tehát:
E-dúr → F-dúr → Fisz-dúr → G-dúr
(A kotta csak a kezdeti, E-dúros részt mutatja.)
A dal lekottázott szólóvonala, amit voltaképpen Yakko énekel, gitártechnikailag többféleképpen is megoldható; én szakmai előrelátásból már kezdettől fogva ügyeltem arra, hogy a végső technikai megoldás (félhangosan) transzponálható legyen felfelé. Az OSIRE villámgyorsan képes felvázolni a dal tonalitásához tartozó technikai alapskálákat, lássuk először az E-dúr teljes skálát...
...amely azonban csak "gitárcentrikus" zeneelméleti szemléltetés, hiszen ebben a formában lejátszhatatlan. A teljes skálát 7 további alapskálára kell szétbontanunk, ráadásul lehetőleg optimális technikai szerkezetben. Ez a Pénzes-féle szakmai ítélőtábla és a dabasi viceispán szerint 1 húron 3 pengetéses (3 hangos-trichord) szerkezeteket eredményez:
A felvázolt skálák még mindig csupán a nyers zenei és technikai potencialitás. Az bizonyos, hogy a dal a felvázolt skálák valamelyikébe kerül, annak valamelyik részébe. A skálarendszert ismerő gitárosnak ekkor már lényegesen könnyebb dolga van, mint a "dalnok" gitárosnak (emlékezzünk: aki csak dalokat és szólórészleteket tanul), mert ismeretéből adódóan kedvére válogathat a technikai skálaszerkezetek között. A dalnok gitáros eközben csak dadog, mert elméjében nincs meg az a zenei-technikai vezérvonal, amely alapján gitárján tájékozódhatna, hiszen a zene a gitáron (valójában bármilyen hangszeren) éppen a skálákon keresztül csapódik le. Marad tehát mély vagy felületes zenei hallása, amellyel a felmerült skálahiányokat majd megkísérel így-úgy betömögetni.
Én végül a dal első felét a Fisz-dór és Gisz-fríg skála felső részeinek találkozásánál oldottam meg:
A dal második része igen problémás, mert nemcsak skálafutamot használ fel, hanem hármas-, és négyeshangzat-felbontást is. Ez egyértelmű arpeggio-szerkezeteket jelent, amelyeket többféleképpen is lehetséges megoldani. E-dúr hármashangzat esetén (E-Gisz-H) az általam választott...
...H7 esetén pedig (H-Disz-Fisz-A):
Vegyük észre, hogy mindeddig csupán skálákkal és akkordfelbontásokkal foglalkoztunk, a skálavariációkhoz még hozzá sem nyúltunk!
Nos akkor: a dal általános ritmikai képlete a triolára épül...
...az OSIRE ezt a 000 számokkal reprezentálja. A 2 akkordban azonban megjelenik egy módosult triola-szerkezet, ez az én rendszeremben eltolásos tripla 1 néven fut, számokkal leírva: 011, amely skálafordulás után 100 lesz. Valójában az utóbbi képletet használja fel a Yakko-dal második, hangzatfelbontásos része, ráadásul egyre gyorsabban.
Természetesen nem állítom, hogy a fenti, zeneelméleti és technikai analízis teljes és azonnali megoldást ad a dal lejátszásához, mert nyilvánvalóan nem fogja kiváltani a rendszeres, akár több éves szólótechnikai alapozást, ebben bizonyosak lehetünk. Viszont magasabb szintű és rendszerezett tudással az ilyen és ehhez hasonló problémák nagy rutinnal, roppant gyorsan, sőt sokszor nagyon elegánsan oldhatók meg.
Vivaldi - Négy évszak - Nyár - 1. szólórészlet
A Zenés bemutatkozás II. című fejezetben már felhangzott ez a rövid szólórészlet. Érdekes, hogy bár ez a zene rövidsége ellenére is rengeteg sablont tartalmaz, mégis mennyire tartalmas muzsika kerekedik ki belőle! Azt hiszem, ehhez kell a már nem is tanítható zsenialitás! Lássunk gyorsan hozzá az elemzésnek!
A szólórészlet G-harmonikus moll hangnemben van, ennek teljes skálája a következő:
A zene vígan megoldható 2 egymás mellett lévő, a G-harmonikus moll hangnemhez tartozó, technikailag 1 húron 3 pengetéses (trichord) skálasablonnal, az egyik a G-moll 1. (moll) fok, a másik a G-moll 7. (lokriszi) fok:
Ami a skálavariációkat illeti:
-
a szólórészlet először gyors, 12 ciklusos 10 skálavariációval ereszkedik lefelé,
-
majd 2 ciklus 0012 3456 7654 skálavariációval folytatódik,
-
ezután újból gyors, 6 ciklusos 0101 ereszkedés,
-
majd 1 ciklus 4012 3456 7654 skálavariációhoz hasonló képlet,
-
végül variált G-moll skála.
A szólórészlet a nehézsége miatt nem játszható le előzetes hangszertanulmányok nélkül, de magasabb szintű, rendszerezett tudással a Pénzes-féle módszertan és az OSIRE a begyakorlás idejét jelentős mértékben megkönnyítheti. Egyúttal jelzem, hogy ezt a szólórészletet a Fejezet a klasszikus zenének című fejezetben zeneelméletileg-technikailag még mélyebben elemzem.
Vivaldi - Négy évszak - Nyár - 2. szólórészlet
Először nézzük meg a videót...
...majd a kottát:
A szólórészlet G-harmonikus moll hangnemben van, ennek teljes skálája a következő:
A probléma igazán azzal jelentkezik, hogy a szólórészlet technikai apparátusának alapját nem skálák és skálavariációk képezik, hanem rendkívül gyors hangzatfelbontások. Ebben a pillanatban nincs mese: mivel a szólórészlet egészen különleges technikát igényel, ezért marad a "klasszikus" Pénzes-féle módszertan a maga irdatlan skálatömegével, amelynek végén már el fogjuk tudni játszani ezt a speciális szólórészletet is.
A szólórészlet kottája a Fejezet a klasszikus zenének című fejezetben letölthető.
Vivaldi - Négy évszak - Tél - szólórészlet
Először nézzük meg a videót...
...majd a kottát (részlet):
Már a harminketted értékű hangok komoly technikai felkészülésért kiáltanak. A szólórészlet skálaszerkezetileg igen sokféleképpen dolgozható fel, ettől függetlenül mindenképpen a 4b előjegyzésű F-harmonikus moll skálából kell kiindulnunk, amelynek teljes szerkezete a következő...
...szétbontva pedig:
Zsuzsanna interpretációjában karakteresen megjelennek a fenti, Pénzes-féle trichord-szerkezetek skálatöredékei, de nem statikus, hanem ujjrendileg igen dinamikus szerkezetek formájában.
A szólórészlet rendkívül futamszerű, hiszen kizárólag harminkettedekből áll, ennek ellenére sok skálavariáció fedezhető fel benne:
-
középtájon (kotta - 5. ütemtől) indul 5 különböző skálatöredéken keresztül egy jellegzetes zenei motívum, amit azonnal kigyakorlandó zenei, tehát nem matematikai skálavariációnak lehetne minősíteni.
-
Ezután (kotta - 10. ütemtől) egy matematikai skálavariáció következik, az 1210 inverze, 1012 hangmagasságban lefelé ereszkedve. Ez egyébként a szólórészlet végén megismétlődik.
-
A két 1012 skálavariáció között néhány további húrugrálós zenei skálavariációt lehetne meghatározni.
A szólórészlet kottája a Fejezet a klasszikus zenének című fejezetben letölthető.
Bach - 5. brandenburgi verseny - részlet
Először nézzük meg a zenei részlet kottáját:
Belőle könnyen megállapíthatjuk az aktuális hangnemet, D-dúrt. Teljes skálája a következő:
A részlet szintén sokféle technikai szerkezetben játszható le; a magam részéről a fenti teljes skálából az alábbi trichord-skálákat emeltem ki és alkalmaztam (A-mixolíd, G-líd, Fisz-fríg):
Jól látható a fődallam alapképlete, amely az én rendszeremben a dupla névvel illetett skálavariáció...
...amelynek OSIRE-száma 00. A többi dallamvonal vagy szekvenciális skála, vagy nem skálavariáció-jellegű dallam. Egyúttal jelzem, hogy a szólórészlet kottája a Fejezet a klasszikus zenének című fejezetben letölthető.
Bach - D-moll toccata és fúga - részlet
Ezt a rövid részletet eredetileg a zongora (vagy orgona) jobb kéz játssza. Sokat gondolkodtam azon, hogy mennyire ízléses, egyáltalán pedagógiailag helyes-e kiragadni a nagy zenei egészből a kis részletet. Én úgy érzem, hogy pontosan ez az a zenei gyöngyszem, amely eddig majdnem minden tanítványomat szinte érzelmileg megragadta úgy, hogy mindeközben legtöbbjük nem volt még képes befogadni a D-moll toccata és fúga igazi tartalmi monumentalitását, amely azonban csak az elejétől a végéig (és többször) meghallgatva érthető meg. Épp ezért nincs más lehetőségünk, mint a kicsivel kezdeni, ami aztán rávezetheti a figyelmet a nagyra. Ebben is igaz tehát az a saját gyártmányú mondás, amelyet honlapomon több helyen hangoztatok:
"Ha lehet versekből idézni, akkor lehet zenéből is."
Nem vitás, ez a kis részlet éppígy utal a nagy egészre, így nincs nehéz dolgom, amikor Bach mestert prezentálok a magam csökevényes formáiban:
Az általam játszott szólórészletnek 2 érdekessége van:
-
tapping-technikával oldom meg,
-
és ebből következően főleg az egyhúros skálák lesznek döntőek.
Már a címben is benne van a tonalitás: D-moll. Amint ezt a klasszikus mesterekről megszokhattuk, ez inkább a harmonikus moll irányába hajlik, ezért az OSIRÉ-vel a D-harmonikus moll teljes skálát vázolom fel:
Én a szólórészletet az eredeti kotta alapján 1 oktávval feljebb transzponálom a tapping-technika miatt:
Láthatjuk, hogy a kotta a transzponálás után sem könnyítette meg a dolgunkat. A Pénzes-féle módszertant ismerők a D-mollra kihegyezett egyesített alapskála alapján...
...azonnal tudják, hogy D-mollhoz E húrokon az egyhúros E-lokriszi skála fog tartozni...
...amelynek skálaszerkezetét azonban a D-harmonikus moll felemelt 7. foka (Cisz) és Pénzes-féle módszertan nehézsége miatt fellépő jelentős gravitációs téridő-görbület...
Forrás - Source: www.soton.ac.uk
...eltorzítja az eredeti E-lokriszi skálaszerkezettől:
Megvan tehát az a skálaszerkezet, amelybe a fenti részlet majdnem cuppanásra bele fog illeni. Természetesen ne ijedjünk meg attól, ha a zene a tonalitás alapskálájának hangjain kívül más hangokat is felhasznál: ez a zene szent szabadsága; ez inkább jellemző a jó zenére, semmint az ellenkezője: a sablonosság. A szólórészlet kottája a Tapping-technika II. és a Fejezet a klasszikus zenének című fejezetekben letölthető.
Paganini - La Campanella - főtéma
A főtéma videójában...
...és kottájában...
...a rutinos gitáros azonnal felismerheti az alapszintű, már kigyakorolt skálavariációs képleteket:
-
110
-
101
-
210
...valamint a főtéma végén 2 jellegzetes arpeggio-felfutást. A főtéma azonban annyira melodikus és hangmagasságban annyira gyorsan változó, hogy szakmai véleményem szerint a hagyományos, Pénzes-féle trichord (egy húron 3 hangos) skálák nem az optimális technikai skálaszerkezetek a téma lejátszásához. Ráadásul néhány helyen be kell tennünk egy gyors zenei díszítőelemet is, neve parányzó, amelyet bölcs zenepedagógiai megfigyelések alapján a csirkefej feletti fűrészfoggal jelölünk; nos, ez a díszítés semmi esetre sem játszható le 2 húron (vagy csak nagyon nagy macerával). Mivel gitárban gondolkodunk, sok lehetőségünk van ezen problémák megkerülésére. A magam részéről gyakran nyúlok ilyen helyzetekben az egyhúros skálalehetőségekhez. Mivel a téma karakteresen E-harmonikus moll hangnemű, teljes skálafelvázolása az OSIRÉ-vel a következő:
A lejátszáshoz én az egyhúros H-fríg skálát választottam fő skálaösvénynek (voltaképpen annak keleties-domináns fríg változatát a harmonikus moll tonalitás miatt), mert az E-mollra kihegyezett egyesített alapskála szerint az E-moll skálához H-fríg skála tartozik:
Egyhúros megvalósítása 1 oktávon:
A dallamvonal a téma 2. részében kissé változik, ez egyhúros szerkezetben a fríg séma alapján szintén könnyen lekezelhető. A főtéma végén néhány további hang és 2 db 210 skálavariáció, amelyet én a Fisz-lokriszi skála középső részében oldottam meg...
...valamint a már említett 2 arpeggio-felfutás, amelyek voltaképpen tonika (E-moll) és domináns (H-dúr) hármashangzat-felbontások:
E-moll hármashangzat-töredék
H-dúr hármashangzat-töredék
A szólórészlet kottája a Fejezet a klasszikus zenének című fejezetben letölthető.
Kodály - Háry János - Ebelasztin dala
Az alábbi videó az általam meghirdetett gitárversenyre készült és már kezdetleges klipszerű elemeket is tartalmaz:
Nem számítva a szinte kötelező virtuális csinnadrattát, a dal szólótechnikai megvalósítása nem oly könnyű. Eleve itt van a kotta...
...amely hangmagasságon és ritmikán kívül semmi mást nem mutat, az esetleges tabulatúra pedig gitárcentrikusan a kész megoldást vázolná fel, amely egyúttal konzerválná a gitáros szólótechnikai tévedéseit-beidegződéseit. A Pénzes-féle tükörkép viszont a nyers, statikus skálapotencialitást helyezi előtérbe. Mivel a dal C-harmonikus mollban mozog, a hozzá tartozó teljes (potenciális) skálaegyüttes a következő...
...amelyet én személy szerint annak 4.-5.-6. fokába illesztek (dór-fríg-líd fok):
A személyes mozzanatot azért hangsúlyoztam ki, mert a dal technikai lejátszása sokféleképpen értelmezhető, azaz sokféle skálába tehető be. Ezt a tág értelmezési lehetőséget tanítványaim maximálisan ki is használják, amire én már nem is szólok semmit, hiszen a technikai skálaértelmezés eredményessége kizárólag attól függ, hogy a dal magasabb szintre felgyorsítható-e, ez pedig nagy sebességeknél mindig kiderül.
Érdekesség, hogy erre a dalra skálavariációs képlet nemigen húzható rá. Ráadásul középtájon egy gyors G-dúr arpeggio-felfutást is le kell kezelnünk:
A szólórészlet kottája a Fejezet a klasszikus zenének című fejezetben letölthető.
Először nézzük meg a videót:
A dal több szempontból is felettébb érdekes. Hevia egy spanyol származású dudás (!), akinek híres szerzeményében rövid időre tetten érhető a flamenco-hatás (voltaképpen a hosszú arab uralom eredménye), az A-domináns (keleties) fríg tonalitás formájában, amelyet most gitárcentrikusan, az alaphangról és trichord-szerkezetben mutatok meg:
Másfelől a dal nagyobbik része vitathatatlanul A- mixolíd hangnemben van!
Roppant eredeti zenei ötlet és még jobb hangszeres kidolgozás!
Talán ez az első dal a honlapon, amely nem a "klasszikus" dúr-moll vagy pentaton tonalitás, hanem attól különböző. Joggal vetődik fel a kérdés, hogy a mixolíd hangnemet milyen módon tudjuk megmutatni a kottában? A Pénzes-féle módszertanon nevelkedettek azonnal tudják a lehetséges megoldást: az A-mixolíd skála (és egyben lehetséges tonalitás) a D-dúr / H-moll alapskála-csoporthoz tartozik, amit vagy már fejből tudnak, vagy az Alapskálák III. című fejezetben publikált egyesített alapskála-táblázatból keresik ki (2# előjegyzés):
A kotta fogyatékosságai miatt nincs más lehetőségünk, mint elejére kitenni a 2# előjegyzést, amivel persze hangnemügyileg már nem fogunk mellélőni. Ez az eljárás egyébként általános idegen hangnemek kottás lejegyzésekor. Most pedig nézzük meg a főtéma kottáját:
Benne igen határozattan sokféle matematikai skálavariációt ismerhetünk fel:
-
0000,
-
0121 (és a gyakorláshoz inverze 2102),
-
0101 (és a gyakorláshoz inverze 1010),
-
3210 (és a gyakorláshoz inverze 0123),
-
stb.
Ami a technikai skálaszerkezeteket illeti: az A-mixolíd teljes skála alapján...
...a dal szintén sokféleképpen oldható meg. Én személy szerint a videón a főtémában az A-mixolíd skála...
...és a G-líd skála...
...alsó részeit (E6-A5) használom fel technikailag. Kihasználom azt is, hogy van üres A húrunk, tehát a főtéma jellegzetes, 4 db A hangos csoportjait (0000) üres húr bevonásával oldom meg. Ugyanakkor a főtémának van egy lezárása (kotta utolsó ütem), ami -mivel tartalmaz E hangot, ami a gitáron szintén éppen üres E1 húr-, a skálacsoportból következő egyhúros E-dór skálában kiválóan lejátszható. Valóban ezt teszem, a tiszta E-dór skálaszerkezetet azonban a dalban jelentkező egyetlen alterált (idegen, az eredeti skálához nem tartozó) hang, a Gisz eltorzítja az alábbi módon:
Pénzes László