Nem zenei skálák I.
Összesítés
Nem zenei skáláknak nevezem az olyan skálákat, amelyekre nem lehet vagy nem érdemes semmilyen zeneelméleti rendezőelvet ráerőltetnünk. Egyetlen "globális" céljuk a nyers hangszertechnika elmélyítése. "Lokálisan" ezek a következők lehetnek (az elnevezésük nyilvánvalóan utal funkcióikra):
-
bemelegítők - kezdő vagy haladó szintű bemelegítésre használatosak,
-
ujjtágítók - különböző ujjrendek terpeszei tágíthatók velük,
-
ujjlazítók - az ujjak technikai lazaságát hivatottak elmélyíteni, amely részben a gyors játék alapját képezi,
-
ujjfüggetlenítők - az 1-2-3-4 ujjak egymástól való függetlenítését célozzák meg,
-
pozícionálók - céljuk a gyors és pontos fekvésváltás kigyakoroltatása.
Természetesen ezek a gyakorlatok egymástól technikailag nem elkülönültek, tehát az egyik szisztematikus gyakorlása jótékony hatással lesz a másikra.
Ám készüljünk fel arra, hogy a zenei rendezőelv hiánya miatt kétszer oly unalmas lesz gyakorolni őket, mint bármely tonális skálát és bizonyára fülünk szintúgy szenvedni fog miattuk. Egészében véve legalább olyan mértékben hasznosak, mint bármely zenei skála. A fejezetek legfontosabb megfontolandó alapelve főleg a 3. és 4. ujj dolgoztatása, amelyek elképesztően merevek a kezdő gitárnövendéknél. Alapszintű neurológiai elméletem szerint ugyanis az ujjak külön dolgoztatásáért felelős neuronok kapcsolatai még nincsenek kialakulva, (illetve, hogy maga a tanulás folyamata lényegében egyre mélyebb és strukturáltabb idegi kapcsolódást jelent), ezért működnek még egyszerre a kezdőknél a 3. és 4. ujjak. S pontosan emiatt kell ilyen jellegű gyakorlatokkal stimulálni az elmét.
Forrás - Source: www.chrisbalsley.com
Ezen elméletemet egyeztettem Budai András medikus tanítványommal (akinek egy skálavariációs ötlete már publikálva lett az OSIRE - gitár - Tippek és trükkök című fejezetben)...
...aki elméletemet nem erősítette meg, csupán annyit közölt, hogy a tanulás cerebrális folyamatai nagyobbrészt még felfedezésre várnak. Nos, rendben, mivel a kérdésben abszolút műkedvelő vagyok, lényegében bármit mondhatok...☺
Az említett 2 ujjnak egyébként egymáshoz képest további problémái is vannak, ez részletesen kidolgozásra került a Sápi-féle ujjrendi statisztikák című fejezetben.
Tehát én a nem zenei skálákat általában bemelegítésre használom, illetve kezdőknél egyúttal a helyes pengetési technika megtanítására.
Az optimális pengetési technika pedig -amely honlapomon több helyen már részletesen ki lett dolgozva-, a húrváltástól független folyamatos fel-lepengetés. A nem zenei skálák pontosan erre valók: lehet őket püfölni, félrejátszani, újrakezdeni ad libitum, tetszés szerint.
A tudásszint felosztását én alapértelmezésben nem szeretem, mert gyűlölöm a hierarchikus dolgokat, de néha mégis meg kell tennünk ezt a lépést. Ebben a fejezetcsomagban a gyakorlatok 2 tudásszintre vannak osztva: kezdő-, és haladószintre. A haladószint nem jelent magasröptű szellemi arisztokráciát, azaz angolspárgába szétlazult ujjkötegeket, csupán azt, hogy a kezdők semmiféleképpen ne foglalkozzanak velük, mert úgyis bele fog törni a virtuális bicskájuk. A haladószintű gyakorlatokat címükben mindig pirossal jelzem.
Néhányszor már a lehangzott az a kérdés, hogy kell-e az ujjakat külön is erősíteni? Nos, én nem vagyok híve a marokerősítők és egyéb kellékek használatának. Szerintem maga a skála, maga a gyakorlás meg fogja adni a szükséges fizikai erőt, a többi úgyis technika. Tehát nem az a lényeges, hogy hány kiloponddal nyomjuk meg a húrt, hanem mi az az optimális mozdulatsorozat, amellyel ugyanaz a technika a legkisebb erővel végrehajtható, még pedig a lehető leghosszabb ideig. Véleményem szerint ugyanis a gitározás 70%-a technika és csak 30% fizikai erő.
S mindezt 100%-os mértékben az elme irányítja!
Ez azt jelenti, hogy ha rossz a technika, bár agyatlan őrült módjára szoríthatjuk a húrt, úgysem fog megszólalni. Természetesen nagyon hasznos, ha foglalkozunk valamilyen aktív sporttevékenységgel és nem maradunk ropilábú gitárosok...
Érdemes a skálákat egy technikailag kényelmes hangról kezdeni (bár a kényelem a szólótechnikában sohasem szempont); én ezt a komfortos érzetet az E6 húr G hangjában találtam meg:
Külön gyakorlat lehet a skálák ide-oda transzponálása, azaz mélyebb vagy magasabb fekvésekbe való áthelyezése, hiszen a gitárérintők egymástól való távolsága hangmagasságban felfelé egyre csökken. A szemléltetéshez folyamatosan 24 fekvéses tükörképet használok, illetve néhány bevezető videót, amelyeken azt is észrevehetjük, hogy a gyakorlatok többsége akusztikus gitáron is kivitelezhető.
A fejezet későbbi bővítéseként hívtuk fel arra a figyelmet, hogy további, óriási lehetőség kínálkozik fel, amikor bármely nem zenei skálát, tágabb értelemben bármely skálát skálavariációkkal kezdünk gyakorolni. Az ehhez kapcsolódó matematikával most nem fárasztanám a Tisztelt Olvasót, csak annyit jegyeznék meg, hogy ilyen jellegű kombinációk elégségesek lesznek a gyakorló gitáros elkövetkező 500 évnyi gyakorlására...
Ám az ujjkondícionáló gyakorlatözönt mindenképpen az alábbi, rendkívül komplex és nehéz, erősítő jellegű gyakorlatsorozattal kezdjük:
-
Bevezetés
-
Nem zenei skálák V. - A leragasztott ujjak gyakorlatai + skálavariációk
-
Nem zenei skálák XIII. - Sápi-féle ujjrendi skálák nemcsak szomszédos húrokon
-
Nem zenei skálák XIV. - Sápi-féle ujjrendi skálák más technikai szerkezetben
-
Nem zenei skálák XIVa. - Sápi-féle ujjrendi skálák+ skálavariációk
Pénzes László