A metronóm
A belső metronóm
A metronómmal való gyakorlás célja a ritmus tökéletes elsajátítása és nyers gitártechnikával való ötvözése. Mindenki készüljön fel arra, hogy ez nem fog könnyen menni. A ritmus fejlesztésének azonban léteznek más gyakorlatai is, ilyen például 2 egyszerű dobütő vásárlása, amelyekkel aztán kedvünkre leverhetjük kedvenc zenéinket a puffon vagy a nagymama húsos fazekán. A viccet félretéve, a békés egymás mellett élés figyelembevételével mindezt valóban megkísérelhetjük azért, hogy a ritmus egészen a vérünkké váljon. Más kifejezéssel élve, a cél egy olyan "belső metronóm" kifejlesztése, amely bármikor át tudja venni az irányítást, ha a külső valamilyen ok miatt megszakad. Miről is van szó?
Sokszor hallhattunk már olyan dalokat, amelyekben ritmikai leállások vannak, majd a zene hirtelen megint újrakezdődik. Egy-kettő ilyet én is tanítok. Az ehhez hasonló zenéket többségükben a stúdióban úgy vették fel, hogy az egyik hangsávon volt egy metronóm, amit később letöröltek. Így meglehetősen könnyen ment a felvétel, de mi van akkor, ha a tanítványnak a kész zenével kell együtt játszania?
Az egyedüli megoldás a belső metronóm kifejlesztése, amely abban a pillanatban indul el az elmében, mihelyt a zene ritmusa "kint" abbamarad.
Érdemes elolvasnunk a művésznő sztoriját! Hogy miért itt van publikálva, az majd az élménybeszámolóból kiderül...
"Egy tudományos kísérleten voltam 2010-ben. A feladatokat egy 12 m2-es, természetes fénytől elzárt, hangszigetelt szobában végeztették el. A fejemre összesen 64 darab elektródát helyeztek, amelyekkel mérték az agyhullámaimat, az arcomra is került egy-kettő, ezért nem szabadott az arcizmaimat sem mozgatni, illetve lehetőleg csak fél másodpercenként pisloghattam.
Többféle vizsgálatot végeztek, de a legemlékezetesebb az volt, amikor a kezembe adtak egy joystickhez hasonló dolgot, amin csak egy gombot kellett nyomogatnom. A feladat abból állt, hogy pontosan 2 másodpercenként kell a gombot megnyomnom 5 percen keresztül. (P.L. megjegyzése: ez a feladat tehát meglepően hasonlít a belső metronóm gyakorlataihoz.)
Csak annyi könnyítést adtak, hogy meghatároztak egy időintervallumot (pontosan 1:50 és 2:50 között), tehát lehetett a 2 másodperchez képest oda-vissza 1/2 másodpercet tévednem. Ezt két függőleges vonallal szemléltették egy képernyőn, nekem a két vonal közé kellett „gyűjtenem” a pontokat.
Elég nehéznek tűnt, ezért az elején próbákat is csináltam. Ez annyiban különbözött az élestől, hogy láttam, éppen hova gyűjtöm a pontokat és tudtam korrigálni, azaz lassítottam, vagy gyorsítottam.
Ezután már csak 10 másodpercig mutatták a képernyőt, majd az is elsötétült és teljesen magamra voltam utalva, semmilyen zaj nem szűrődött be kintről, pedig mindent megtettem, hogy valamit elcsípjek. Nehezítésnek még egy fülhallgatót is kaptam, onnan jöttek az ütemmel abszolút nem egyező hangok teljesen véletlenszerűen kb. 5-7-10 másodpercenként.
Ezt megcsináltam hatszor és a várakozásaimmal ellentétben a legrosszabb teljesítményem 98 % volt, tehát az ütemtől maximum 2 %-ban tértem el. Persze nagy volt az értetlenség a stáb részéről, mert a professzort a kísérlet beállításakor nehezen sikerült meggyőzni, hogy a hibahatár (itt még felhasználható az anyag) azért legyen 9-10 %, hogy lehessen bónuszpontot is kapni, akinek egy kicsit rosszabbul sikerül. (A kísérletet vezető hölgy meg is jegyezte: „Még jó, hogy nem maga volt az első alany!”)
Persze nem kellett sokat gondolkodnom, miért van az, hogy hatszor 5 percen keresztül azonos ütemben tudok gombot nyomni…
Természetesen a metronómnak köszönhetem ezt, pedig amikor megismerkedtem vele, egyáltalán nem volt felhőtlen a kapcsolatom a gonosz kis törpével. El is tört a hátsó kitámasztója egy „szeretetteljes” gyakorlós délután során. Nem hittem volna, hogy ilyen furcsa sikerélmények is érhetnek még vele kapcsolatban. De úgy látom, megéri a metronómmal szenvedni!
A következő sikerélményt már a színpadon szeretném megélni."
Pénzes László