tolna.gitariskola.hu

Az improvizáció gyakorlata XVII.

Koncepcionalitás az improvizációban

 

A csúnya idegen szó az én értelmezésem szerint valamiféle előre átgondoltságot, előzetes eltervezettséget jelent.

 

Hiányával a zenei gyakorlatban gyakran találkozom, amikor a 3-4 perces backing track feletti improvizáció során a tanítvány a 2. perc után már hallhatóan kilőtte minden tartalmi patronját és elkezdi ismételni zenei gondolatait vagy ami még rosszabb: feladja és megáll.

 

Az improvizáció sohasem jelent kaotikus viselkedést, ezt már megállapítottuk. Sőt, most azt is ki kell jelentenünk, hogy nagyobb lélegzetű improvizációk előtt bizony fejben még előzetes tartalmi terveket is fel kell vázolnunk, amelynek tartalmaznia kell legalább körvonalakban:

Az utóbbi a legkényesebb kérdés. Igen, nemcsak hambucibele improvizációk léteznek, hanem előzetesen átgondolt, mintegy "prekoncepcionális" rögtönzések. Az utóbbiaknak voltak mesterei a legnagyobb klasszikus zeneszerzők, de ilyesfélével találkozhatunk komolyabb szitárjáték előtt és közben egy authentikus indiai est alkalmával (olvassunk ennek utána).

 

A problémakör kedvenc példája nálam Chopin G-moll balladája:

A ballada rövidebb terjedelmű, elbeszélő költemény. Hoppá! Chopin fogta ezt az epikai műfajt és önálló zenei stílussá emelte, ezáltal azt vállalva, hogy a (szöveg nélküli) zenei ballada éppoly "beszédes" lesz, mint irodalmi párja. Valóban, a zenét hallgatva szinte látom magam előtt a történetet. Nos, ki képes ilyet komponálni manapság?

 

A nagynak mondott zenészek közül senki, bár most nem erről van szó.

 

Chopin balladája megmutatja, hogy rendelkezhet a komponált vagy rögtönzött zene fiktív vagy valós történeti ívvel, lehet mondanivalója, prológusa, tetőpontja, epilógusa, gyakorlatilag minden olyan kelléke, amely irodalmi párjára jellemző.

 

Nincs más dolgunk, mint elgondolkodni ezeken a lehetőségeken és ha hasznosnak ítéljük, beépíteni improvizációs fegyvertárunkba.