Az improvizáció gyakorlata VI.

B. B. King boxai

Ha jól tudom, először B. B. King nevezte boxoknak a skálából önkényesen kiragadott és műveltetett hangcsoportokat (továbbiakban box). A boxban való gondolkodás nagyon fontos eleme az improvizációnak: általa válik először igazán láthatóvá-hallhatóvá a gyakorló személyisége. Adott például egy A-blues pentaton 1. fok...

...amiből önkényesen ragadjunk ki egy boxot (hangcsoportot):

Ez a box 7 hangból áll. Lehetne több vagy kevesebb hangból is, de ennyi nekünk kezdésnek elég. Most a feladat az legyen, hogy ebből a boxból nem léphetünk ki, de egyébiránt azt csinálunk, benne, amit akarunk. Fog-e tartalmilag működni ezután is az improvizációnk?

Természetesen működik, sőt egy teljes blues-kört ki tudtam tölteni vele, bár bizonyos idő után már érezhetjük, hogy a box kezd igencsak szűkössé válni és szívesebben mennénk át másikba. Ez pontosan ugyanaz a helyzet, ha az volna a feladat, hogy a továbbiakban csakis standard 10 szóval mondhatunk ki mondatokat. Az első 2 mondat még szinte játszva menne, de utána már egyre nehezebbé válna a mondatformálás.

Vegyük észre, hogy mennyire azonos módon lehet kezelni a zenei és a nyelvi gondolatokat!

Egyúttal azt is vegyük észre, hogy ennek ellenére mégis mennyire hasznos ez a gyakorlat, hiszen szinte rákényszeríti a zenei fantáziát az egyre mélyebb zenei gondolatokra. Sőt, erre a gyakorlatra egyszerű szabály is felállítható:

Minél kevesebb boxhangból válogatunk, annál nehezebb benne az improvizáció, annál rövidebb idő alatt fogy el zenei fantáziánk.

A box-gyakorlatsorozatot én tanítványaimnak szinte egy az egyben ilyen módon és a fenti gondolatokkal tanítom. Az egész magyarázat-csomagot pedig a következő mondattal zárom le:

"Megmutattam egy boxot. Ez az első box, ám egyben az utolsó is. A hosszabb távú feladat, hogy találd meg saját boxaidat az improvizáció során."

A boxokkal kapcsolatban a továbbiakat kell még pontosítanunk:

• a boxok nem statikus szerkezetek, hanem dinamikusan változó, egymásba érő-megszűnő-keletkező-módosuló hangcsoportok. Ebben a minőségünkben nehezen megfoghatók és értelmezhetők, ám közvetett módon mégis minden improvizátor boxokban gondolkodik, ugyanis saját improvizációs stílusuk éppen a boxokon keresztül csapódik ki. Pontosan ezért és csakis általuk érhető tetten az improvizátor személyisége, azaz úgy, hogy melyik boxot és belőle származtatva melyik frázishalmot alkalmazza előszeretettel.

• A box kialakulása-megszűnése-módosulása, azaz egyszóval műveltetése sokmindentől függ: az improvizátor zenei fantáziájának mélységétől, a technikai tudástól, egyéb zenei benyomásoktól, sőt még a pillanatnyi hangulattól is. Mivel mindez szintúgy jellemző a beszédstílusra, ebből következően egyértelmű párhuzamot állíthatunk fel a boxban való zenei improvizáció és a beszédstílus (beszédmodor) között. Sőt kijelenthetjük:

A box használata az improvizátor zenei beszédmodora.

• Nincsen 2 azonos box 2 embernél. A központi kiindulópont talán lehet ugyanaz (mondjuk egy azonos formátumú box), de a hangcsoport kibontása sohasem. A tapasztalt improvizátorok azonos boxokból is mindig különböző zenei gondolatokat fognak kibontani, még akkor is, ha mondjuk ugyanazon személy volt a zenetanárjuk. Ennek okát már említettük: a boxok használatán keresztül ütközik ki leginkább az improvizátor személyisége.

• Mindebből következően soha ne csodáljuk a nagy gitárost improvizációja miatt: azt az improvizációt sohasem fogjuk tudni magunkévá tenni, legfeljebb szóról szóra bemagolni. Az az ő zenéje volt és az is marad. A végső cél, hogy a zenei improvizáció gyakorlása során önmagunkat találjuk meg. A közönség -a tribute-zenekarok kivételével-, egyébként sem szereti az utánzást. Ez főleg Észak-Amerikára igaz: ott egyedül az eredetiséget díjazzák, de azt sokszor dollármilliókkal.

S íme néhány téveszme a boxokkal kapcsolatban:

• mivel a boxok jelentős mennyiségbeli hangszűkülést jelentenek az eredeti skálákhoz képest, néhány matekos tanítványom fogta és a boxok adta hangvariációs lehetőségre nem zeneileg, hanem matematikával támadt rá. Szóval elkezdte matekosan variálni a hangcsoportot és közben hallgatta a végeredményt. Ráadásul a talált zenei frázisok először nem is hangzottak olyan rosszul! Persze ez a megközelítés valójában hosszabb távon zsákutca, mert zenéről beszélünk és nem matematikáról, bár megjegyzem, hogy annak, akinek még abszolút nincs zenei fantáziája vagy tapasztalata a zenei improvizációhoz, ez az egzakt módszer rövidebb távon és átmenetileg segíthet. De zenei felfedezéseinket ne képletekből szerezzük meg.