Az improvizáció gyakorlata X.
Kell-e figyelnünk az akkordmenetet?
Már hallom is a szakmai felhördülést, miszerint ki az az idióta, aki elhanyagolhatja a zene akkordmenetének ismeretét?
Első körben a zenei zseniket említhetem meg, akik persze -mivel legtöbbjük abszolút hallással rendelkezik-, az akkordmenet-vizsgálatokat fejben és azonnal végzik el, de sok esetben még erre sincs szükség, hiszen annyira átérzik a zenét, hogy képesek spontán belekapcsolódni. Ilyen volt Wolfgang Amadeus Mozart...
Nekünk, egyszerű és halandó zenei iparosoknak a válasz ennél bonyolultabb.
Mi van például akkor, ha a zene csak egyetlen akkordból áll? Ilyen a már publikált keleties improvizációm egy egyszerű C-dúr hármashangzat kíséretében:
Nyilvánvalóan ezt a jól hangzó, de zeneileg mégis homogén alapot szinte teljes egészében nekünk kell megtölteni zenei tartalommal. Úgy is fogalmazhatunk, hogy ennek a zenének a sikere nagyobbrészt tőlünk, a mi improvizációnktól függ. Egy másik példa: Hendrix - Woodoo Child (saját improvizáció a dal backing track-jére):
A dal nagyobbrészt egyetlen E-dúr akkordból áll, csak néha jön be egy nem számottevő C7 és egy D7 négyeshangzat. Az E-blues pentaton hangsort teljes egészében nekem kellett feltölteni tartalommal, még pedig úgy, hogy eközben felállítottam magamban egy további, nagyon fontos improvizációs követelményt is: a magam részéről tiltott volt "szétszólózni" a zenét, amire egyébként hajlamos vagyok. Tehát improvizációmnak összességében hasonlítani kellett az eredetihez. Az esetleges siker megítélése nem az én feladatom, ezt a Tisztelt Olvasóra bízom.
A problémát továbbelemezve megállapíthatjuk, hogy minél sablonosabb a zenei alap, annál szabadabban lehet rá improvizálni, annál kevésbé kell az alap akkordmenetére figyelni.
Hangsúlyozom, hogy ez nem jelent kaotikus zenei viselkedést, csupán a megszokott dolgokból kínálkozó rutinosságot. Hasonlatos ez ahhoz, amikor jól ismert úton vezetünk: ilyenkor jóval lazábban, kevesebb figyelemmel irányítjuk autónkat. Sablonos zenei alapokat az egyik improvizációs elméleti fejezetben sokat mutatok meg, de a közöttük lévő zeneelméleti kapcsolat voltaképpen 2 képlet kifejtése:
-
a TSDT-képlet,
-
és a TTpSDT-képlet.
Az utóbbira hozom fel példának a Beatrice - Azok a szép napok című slágerét.
A fentiek bizonyítására a sláger eredeti hangnemében, A-dúrban, annak TTpSDT-képletére építve (A-Fiszm-D-E) gyártottam egy egyszerű, középgyors alapot, amire olyan szabadon improvizálok, amennyire csak lehetséges, ezzel bizonyítván, hogy zenei sablonosság felett tulajdonképpen "azt csinálok, amit akarok". Az improvizációt egyetlen lyukasóra alatt készítettem és "egyszer használatosnak" szánom, tehát senki ne keressen benne túl mély művészi megvalósítást:
Hol van ez a zene az improvizációt oktató könyvek azon kijelentésétől, miszerint erre + arra csináld ezt + azt?
Sőt, ezen buta példa alapján azt is felfedezhetjük, hogy nagyon sok zenei iparos folyamatosan ilyen sablonokat árul. Önmagam tudásának, zenei tapasztalatának erőltetése helyett tehát én inkább a tanítvány belső zenei felismerésére koncentrálok, közvetett gyakorlatokkal azt kívánom minden áron belőle kicsalogatni.
A fentiekből következik, hogy minél bonyolultabb az akkordmenet, annál inkább figyelnünk kell rá. Ez egészen odáig fajulhat, hogy az eredeti tonalitáshoz (a hangnem alapskálájához) nem tartozó hangokat-akkordokat (ezeket nevezik alterált hangoknak-akkordoknak) valamilyen zenei eljárással egyenesen le kell kezelnünk.
Pénzes László