Pénzes-féle Gitáriskola - Jimmy Hendrix emlékfejezet

Jimmy Hendrix-emlékfejezet

Valóban, ő méltán megérdemel egy külön fejezetben vett megemlékezést, legalábbis szakmai szempontból. Véleményem szerint a szólógitár történelme során eleddig csupán három olyan ember volt, aki után teljességgel átértékelődött a gitártechnika és ezzel egy kicsit maga a zene is:

Jimmy Hendrix
Ritchie Blackmore
Y. J. Malmsteen

A Pentaton skálák című fejezetben már megismert Georgie bácsi most itt ül mellettem és kézzel-lábbal kapálózva sipítja fülembe:

"And what about me, my son? - És én...?"

De most itt nem az utóbbiak a fontosak (bocsánat Georgie bácsi!), hanem egyedül Jimmy, más átiratban Jimi Hendrix. Ha megkérdeznek, hogy mit tartok Hendrix zenéjében a legmeghatározóbb elemnek, akkor mindig páratlan improvizációs készségét emelem ki. Ez már önmagában zenéjének minőségén is megmutatkozott, ám Hendrix sohasem játszotta dalait egyformán. Ez viszont azt is jelenti, hogy élete vége felé, amikor már látványosan megcsömörlött önnön hírnevétől, bizony egy-két koncertes improvizációja botrányosra sikerült...

Én mostanában viszonylag sokszor hallgatok Hendrixet merő műélvezetből és bár felvételei mostanában már kb. 40 évesek, én még mindig képes vagyok valami újra akadni bennük. Ezt csakis úgy tudom megtenni, hogy feszülten figyelek Hendrix szólóira, amely erőfeszítés nálam elég nagy szó, tekintve, hogy nálam a könnyűzene hallgatása rettentő felületesen történik...

Az alábbi néhány gondolat személyes, szakmai memento a nagy gitárreformátorról.

Életrajz

65 éve született Jimi Hendrix, akinek nem mindennapi tehetségét rajongói és kritikusai máig elismerik. A hollywoodi Hírességek sétányán 1994-ben csillagot kapott, 2003-ban pedig a Rolling Stone című zenei szaklap minden idők legjobb gitárosának választotta. Zenei stílusában a bluesos, jazzes alapritmust kombinálta pszichedelikus improvizációival. Indián és afroamerikai gyökerek, woodoo mágia, drog és állandó törés-zúzás - az intenzív pályán a szervezet 27 év után mondta fel a szolgálatot.

Johnny Allen Hendrix 1942. november 27-én látta meg a napvilágot Londonban. Jimi apai nagyanyja Nora Rose Moore, egy cseroki indián és egy mulatt nő lánya volt. Jimi nagyon közel állt a nagyanyjához, aki arra nevelte, hogy legyen büszke indián őseire. Édesapja, Al épp akkor kapta meg katonai behívóját, amikor Jimi édesanyja, Lucille megtudta, hogy várandós. Három nappal az esküvő után Al bevonult a frontra, így csak három év múlva találkozhatott először fiával. Hazatérését követően a gyerek nevét James Marshallra változtatta, mert úgy gondolta, a fiú eredeti neve Lucille háborús szeretőjére utal. Szülei egy darabig együtt maradtak, ám további négy gyermekük súlyos születési rendellenességekkel és betegségekkel látott napvilágot. Végül 1951-ben édesanyja otthagyta a családot, és elvált. A bíróság a 9 éves Jimit apjának ítélte, a testvérei azonban nevelőotthonba kerültek. Dorbézoló anyját túlzott italozása következtében, májzsugorodás miatt kétszer kellett kórházba szállítani, majd 1958-ban leszakadt a lépe, és meghalt.

Jimit a szegénység és az elutasítottság félénk, érzékeny és zavart gyermekké tette. Gitározni autodidakta módon tanult meg, balkezes lévén a gitárját fordítva húrozta fel. Első koncertjét egy névtelen zenekarral egy zsinagóga alagsorában adta, ahonnan túlzottan vad stílusa miatt kirúgták. A középiskolát családi körülményei ellenére jó eredménnyel fejezte be.

1961-ben autólopáson kapták, a két éves börtönbüntetését katonai szolgálatra válthatta be. Felettesei szerint azonban csapnivaló katona volt, a legalapvetőbb dolgokat is csak felügyelettel lehetett rábízni. Egy évvel később elbocsátották.

1962 novemberében Hendrix részt vett élete első stúdiófelvételén, de vad és kiforratlan stílusa miatt a végső változaton nem szerepelhetett. Ezt követően lehetőséget kapott Little Richard kísérőzenekaránál, a The Upsettersnél. Bár Hendrix bálványozta Richardot, gyakran került vele összetűzésbe pontatlansága, öltözködése és színpadi bohóckodásai miatt. Egy rövid időre innen is kiszállt Ike és Tina Turner zenekarához csatlakozva, de vad szólói miatt innen is kirúgták. Zenélt még Frank Zappával is, aki megmutatta neki a wah-wah pedál használatát.

1966 elején a Cheetah Clubban Linda Keith, Keith Richards akkori barátnője beajánlotta őt a Rolling Stones menedzserénél, de az nem látott fantáziát a zenéjében. Linda beszélt Chas Chandlerrel is, a The Animals basszusgitárosával, aki nagyon szeretett egy Hey Joe című balladát, és biztos volt abban, hogy slágert csinálhat belőle, ha átdolgozza rock-dallá. Mikor meghallotta Hendrixtől a dalt játszani, annyira izgatott lett, hogy filmbe illő jelenettel magára öntötte italát. Ezt követően segített megalakítani zenekarát, a The Jimi Hendrix Experience-t.

A zenekar először európai klubokban lépett fel. Hendrix színpadi viselkedése (melynek során 1967. március 31-én először gyújtotta fel gitárját) és kivételes virtuozitása rengeteg szakmabelit inspirált, mint például Eric Claptont, Jeff Becket, Paul McCartneyt vagy Freddie Mercuryt. A sikert a torzított gitárhangzással kísérletező, drogimprovizációs „Purple Haze” hozta meg számára. Miközben Európában már népszerűek voltak, Amerikában még alig hallottak róluk. A nagy lehetőség akkor jött el, amikor Paul McCartney a Monterey International Pop Music Festival rendezőinek figyelmébe ajánlotta a zenekart. A fesztiválról készült filmen – melyet az amerikai mozikban teltházzal mutattak be – jól látható, amint Jimi a Wild Thing előadása közben a fogával és a háta mögött gitározik, majd a dal végén ismét felgyújtja, és összetöri a gitárját.

1967 decemberében megjelent a The Jimi Hendrix Experience második albuma, az Axis: Bold as Love, melynek borítóján Jimi és két társa a két védikus istenség alakjában pózolnak. E lemezen kívánt emléket állítani indián és fekete őseinek többek között a Woodoo Child című dallal. Hendrix nagy érdeklődést mutatott a woodoo mágia iránt, különösen azt követően, hogy egy ghánai woodoo pap fia megmutatta neki, hogy néhány általa játszott dallam akaratlanul is megegyezik a paptól hallott motívumokkal, színpadi mozgása pedig a pap által Oxunnak, a „Mennydörgés Istenének” eltáncolt lépéseiből áll. Az album megjelenése után tovább folytatták a turnézást, egyre nagyobb közönség előtt lépve fel. Az állandó utazás, a kábítószerezés, az italozás és a kimerültség azonban egy botrányos skandináv turnéba torkollott, ahol is Jimi részegen tört-zúzott szállodájában, végül letartóztatták.

Egy ’69-es, háromnapos denveri popfesztivál megpróbáltatásai után az Experience feloszlott. A hazatérő Hendrixet pedig 1969. május 3-án a torontói repülőtéren immáron harmadjára is letartóztatták, mert ezúttal a poggyászában heroint találtak. Népszerűségének köszönhetően Hendrix 1969. augusztus 18-án a woodstocki fesztiválon főműsorszámként lépett fel, melynek során előadta többek között az amerikai himnusz bombázást, sikításokat és gépfegyvereket is utánzó gitáradaptációját. Legutolsó koncertjét 1970. január 28-án tartotta a Madison Square Gardenben. Annyira bekábítószerezett, hogy másfél dalt sikerült eljátszania, majd trágár kifejezésekkel gyalázta rajongóit, és leült a színpadra. A közönség kifütyülte, majd miután lekísérték a színpadról, az egész helyszínt felgyújtotta.

1970 júliusában Hendrix találkozott egy német jövendőmondóval, Clara Schuffal, aki azt jövendölte neki, hogy „a következő életében nagy szerepet fog játszani Tibet mágikus rendszerének kialakításában”. A zenész ellátogatott többek között a Szivárvány Híd Okkult Kutató Meditációs Központ rendezvényeire is, ősi indián sámánviseletben, némi LSD és hasis társaságában. Mindez nem holmi felszíni imázs része volt, Hendrix komolyan hitte, hogy zenéje „kozmikus erőket közvetít” hallgatói számára, melyen keresztül különböző spirituális szintekre lehet eljutni. „Zenével mindent jobban be tudok mutatni, ami hipnotizálja az embereket, akik vissza tudnak menni ezáltal a természetes, gyermeki állapotukba. És amikor megvan a leggyengébb pontjuk, akkor azt prédikálsz bele a tudatalattijukba, amit csak akarsz. Ezért annyira húsbavágó kifejezés az „elektromos egyház”, és „a zene sem más, mint mágia.” – vallotta Hendrix, aki a Bibliáról így vélekedett: „Az embereket egy rakás ósdi szabály akarja uralni. A Tízparancsolat mindig csak at mondja, hogy ne, ne, ne! A mi zenénk egy sokkterápia, mely segít a srácoknak, hogy realizálhassanak egy kicsit a céljaikból.”

Nemhogy családja, semmilyen állandó kapcsolata nem volt soha. Röviddel halála előtt azt nyilatkozta egy riporternek: „Én már régóta halott vagyok, nem hiszem, hogy megérem a 28-at.” Hendrixet két hónappal 28. születésnapja előtt, 1970. szeptember 18-án kora reggel holtan találták Londonban, a Samarkand Hotel alagsorában. A szerencsétlen fiú vélhetőleg az alkohollal együtt fogyasztott altató hatására, saját hányásába fulladt bele.

(Forrás: Hetek)

Fotógaléria

Szerintem az alábbi kép idézi leghitelesebben Hendrix személyiségét és az őt folyamatosan körülvevő, valamint lassan meggyilkoló pszichedellikus légkört. Ez a fotó mostanában egy kitűnő, Hendrix legjobb dalait tartalmazó kiadvány előlapja. Maga az album iszonyúan drága, ám az egyik tanítványom ennek ellenére mégis megvette.

Igaza volt, le kell másolnom. (Kölcsönkértem, de nem másoltam le, mert tisztelem Hendrix jogörökösét.)