Hangszer-, és egyéb tesztek II.
Írta: Balogh János
A kérdés egyszerű: Ha Squier Telecaster-t akarunk vásárolni, vajon melyik modellt válasszuk a kínálatból? Ha már több fajta létezik, melyek a legjobbak? No és hogyan szólnak? A rengeteg kérdés közül lentebb arra próbálunk választ találni, hogy a nagyjából hatvanezer forint körüli vagy alatti modellek mit is tudnak…
Aki szereti a Fender Telecaster hangját, de nem rendelkezik komolyabb pénzösszeggel egy eredeti Fender Tele megvásárlásához, az előbb-utóbb találkozni fog az eredeti Tele másolataival. Ezek többé-kevésbé (bár inkább kevésbé) hozzák az eredeti hangszert külső jegyeikben és hangi adottságaikban. Aki mégis normális, de olcsó kópiát szeretne, az legjobban teszi, ha a Squier cég valamelyik Tele gitárját választja. A gyártás felett bábáskodó (és hozzá nevét is adó!) Fender folyamatos minőségellenőrzése az, amely kiemeli ezeket a hangszereket a különböző másolatok jeltelen tömegéből.
Squier Affinity Telecaster arctic white színben és Squier Standard Telecaster Antique Burst színben
Amennyiben a magyar kezdő, átlagos pénztárcával rendelkező Tele-rajongó fejével gondolkodunk, megcélozhatjuk a viszonylag könnyen megfizethető és jó ár–értékarányt ígérő modelleket 60.000 forint alatt. A Squier Stratocaster-ekkel ellentétben itt nem létezik ún. belépő, tanuló modell (mint például a Squier Bullet Strat), így csak az Affinity, Standard és a különböző egyedi, Custom (P90, Thinline, Chambered, stb.) Squier Tele-modellek közül választhatunk.
Ebben a tesztben egy 2006-os, kínai összeszerelésű Squier Affinity Telé-t hasonlítunk össze egy szintén 2006. évjáratú, de indonéz összeszerelésű Squier Standard Telé-vel. Az Affinity Tele arctic white színű, a Standard pedig antique burst. Mindkettő ára 60.000 forint alatt van. (A Custom modelleké általában nem.)
Az Affinity Telé-k csak jávor (juhar) fogólappal kerülnek forgalomba, míg a Standard-ok csak rózsafával (paliszander). A nyak mindkét esetben jávor és két darabból áll, tehát a jávor fogólapnál is jól megkülönböztethető maga a nyak és a ráhelyezett fogólap farétege. A test és a nyak befoglaló méretei megegyeznek mindkét modellnél, viszont a Standard Tele teste kb. 1 mm-rel vastagabb az Affinity-nál. Az Affinity teste mindig tömör éger, míg a Standard-é tömör éger vagy agathis. Érdekesség, hogy bár a nyakméretek megegyeznek, a Standard érintői, bundjai érezhetően magasabbak a jávor fogólapú társáénál. Ez adódhat a rózsafa fogólap réteg nagyobb vastagságából is, bár a nyakak teljes vastagsága szemre és érzetre megegyező. A jávor fogólap pozíciójelölői sima fekete és pontszerűek, míg a Standard rózsafa fogólapján gyöngyház hatásúakat találunk. Az Affinity Tele jávor fogólapja 21 érintős még a Standard rózsafája 22.
Az Affinity Tele egyszerű hard-tail húrlábas, míg a Standard az eredeti Fender Telé-hez hasonlóan testen átmenő húrozással rendelkezik, tehát a húrok a Stratocaster-hez hasonlóan a test hátoldaláról vannak befűzve és úgy futnak át a húrlábon. A Standard Tele koptatólapjai három (esetleg több) rétegűek, míg az Affinity-é mindig egyrétegű. A Standard Tele hangszedő kapcsolója kicsit más formájú és a forgatógombok kialakítása is jobb minőségű. Érdekesség, hogy az Affinity hangszedő kapcsolója kattan váltáskor, viszont könnyebben jár, mint a Standard-é. A hangszedők fő különbsége a Squier Affinity és Standard Strat-okhoz hasonlóan az anyagban van. Míg az Affinity hangszedői kerámia mágnesek (ceramic magnet) addig a Standard-é ALNICO, azaz alumínium–nikkel–kobalt és vasötvözet. Súlyra, szubjektív, kézzel való mérés alapján mindkét modell hasonló tömegűnek tűnik, ha van is köztük súlybeli eltérés, az igen csekély lehet. Amennyiben jól vannak beállítva, tehát a húrmagasság, húrnyomás, oktávtisztaság, stb. rendben van, mindkettő komfortos és jó játékérzetet nyújt. Ránézésre, valószínűleg a vékonyabb testvastagság miatt az Affinity hangszedői jobban kiemelkednek a test síkjából, mint a Standard-é. A nyakmerevítő pálca láthatólag az Affinity-nél a fogólap felől, míg a Standard-nál a nyak hátulja felől került behelyezésre, erről tanúskodik a Standard nyakán hátul látható csík is. Az Affinity jávor nyakának színe világosabb, ez lehet a vékonyabb lakkozástól, esetleg a lakk színeltérésétől, mindenesetre a Standard Tele jávor nyaka és feje mélyebb, sárgásabb színhatású. Magát a test lakkozásának minőségét nehéz megítélni, mert két különböző színről van szó, mindenesetre az Affinity fehérsége és a Standard piros-fekete színárnyalata is egyformán szép és mutatós. A fejeken a feliratok különbözőek, míg a hangoló kulcsok külsőre hasonlónak tűnnek. Az Affinity fején egy darab szárnyas húrvezető található, míg a Standard-on kettő. Az utóbbin más a merevítő pálca állító nyílása is. További érdekesség, hogy a Standard jack-aljzata szélesebb és kissé süllyesztett az Affinity-éhez képest, bár ugyanott helyezkedik el. Ha már így kielemeztük a külső eltéréseket és jellemzőket, már csak egyetlen dolgunk maradt: hangolni és játszani!
Nézzük tehát, hogy miben különbözik a két modell hangolhatósága és hangja!
Elsőnek az Affinity Telé-t vesszük kezünkbe. Könnyen és viszonylag pontosan hangolható, bár ha többször egymás után végigmegyünk a húrokon, érezhető, hogy a kulcsokban van némi „lötyögés”.
A testvastagság és a hátoldali különbségek
Ám a lötyögés szerencsére nem vészes; a tapasztalatom az, hogy a kulcsok kissé elállítódnak, ha hosszabb ideig nem használjuk a hangszert, de ez természetes folyamat, úgyhogy a még gyári (Fender 250 Strings) húrokkal is jó az Affinity hangolhatósága és húrtartása. Fontos tudnunk, hogy mind az Affinity-n, mind a Standard-on még a fenti, gyári húrkészlet található, így szubjektív értékelésnél ezt figyelembe kell vennünk! Tehettem volna mindkettőre új húrokat, valójában akkor lenne „partiban” a két hangszer egymással, de nem tettem, egyrészt, hogy még a legkisebb mértékben se változtassam meg a gyári beállításokat, másrészt mert aki a boltba bemegy és kipróbál egy ilyen gitárt, az szintén ezekkel a gyári beállításokkal és húrkészletekkel szembesül. Az persze lutri, hogy ilyenkor mennyi idős a húrkészlet és az mennyit von le a hangzásból. Általában sokat. Az én Standard Strat-om például megvétele előtt két évet pihent egy hangszerbolt raktárában, így a húrok állaga erősen közelített a túlfőzött makarónihoz, ám ennek ellenére így is éreztem, hogy ez egy jó gitár! A különbségek egy jó és rossz hangszer között szerintem így is kijönnek...
Húrlábak, kapcsolók és a koptatólap
Amint megpengetjük az Affinity húrjait és az első hangszedő állásra kapcsolunk, viszonylag jó és mély Tele-hangot hallunk. Azért csak viszonylag, mert önmagában nem szól rosszul a hangszedő, ám a rendes Telé-nél ennél mélyebb, tisztább és dúsabb hangot hallat a nyaki hangszedő. Itt azért kicsit fátyolosabb, fedettebb, szóval csak nagy vonalakban hasonlít.
A nyaki hangszedők és a fogólap
A középső hangszedőállás jól hozza a két hangszedő együttes hangját, bár már nem oly mély, magas és érces-fémes, de még nem is az a pattogó, sivító magas, mint hátul. Végül, amint a hátsó lábnál található hangszedőre kapcsolunk, akár mindent meg is bocsáthatunk ennek a gitárnak! Itt aztán igazi dögös, magas, vijjogó és pattogó Tele-hangzást kapunk, olyat, amilyenre a legtöbb Tele-rajongó vágyik! Igazán jól beállított hangzás, a gitár legjobb része!
Az elektronika zaj szempontjából egész jó, nem túl zajos, jól és tisztán is szól normális erősítőkön. A hangerő és hangszín gombok teszik dolgukat, nem zörögnek, nem kontakthibásak. A hangszedő kapcsoló néha váltáskor kicsit kattan.
Hátsó hangszedők
Véleményem szerint mind külsőre, mind hangban és hangzásban az Affinity Tele nagyon megéri az árát!
Szerelékei és elektronikája ennyiért kiváló árfekvésű, a hangszedői is, bár az első hangszedő nem az igazi, viszont a hátsó telitalálat! Nyilván ezért kerül ez a hangszer ennyibe, hiszen valahol spórolni is kell! Hogy ennyiért (39 – 48.000 forint 2007 nyarán) a konkurencia mit is képes Tele-fronton felmutatni, arról még nincsenek adataim. Csodálkoznék, ha a konkurencia ennyi pénzből és ilyen anyagokból ennél jobbat tudna kihozni, aminek a hangja még hasonlít is az eredeti Telé-hez! Egy biztos: ennyi pénzért ez egy jó kis Tele-másolat!
A Standard Tele kézbevételekor az első meglepetés a gitár hangolásánál kezdődik: gyakorlatilag úgy tűnik, mintha ugyanazok a kulcsok lennének ezen a gitáron is; hangolhatóságuk, pontosságuk teljesen megegyező! Ez azért érdekes, mert az Affinity és Standard Strat esetében érezhető volt az utóbbi kulcsainak pontossága, míg itt ez nem áll fenn! Egyesek azt mondják, hogy az Affinity és Standard kulcsai megegyeznek, lehetséges volna, hogy nekik van igazuk? Ebből következően az, amit fentebb az Affinity kulcsairól és hangolhatóságáról mondtam, az itt is érvényes.
Fejek
Amint megpengetjük a húrokat és az első hangszedőre kapcsolunk, azonnal érezhető a kerámia mágnes és az ALNICO anyag különbsége: itt megkapjuk azt a dús és mély nyaki hangszínt, amit az Affinity-ből hiányoltunk; szépen és határozottan szól az első hangszedő. A középső állásba kapcsolva sokkal harmonikusabb hangot hallunk, mint az Affinity-nél. Ott nemcsak a hangszedők anyaga, hanem minőségük is inkább a magasabb és ércesebb hangszínt támogatta. Itt -anyagából adódóan-, egy harmonikusan mély és kicsit magasabban együtt szóló első és hátsó hangszedőt hallunk, amelyből az első, nyaki hangzás dominál. A hátsó hangszedőre kapcsolva ért engem a második meglepetés: a hátsó hangszedő hangja nekem itt nem tűnt olyan Tele-hangzásúnak, mint az Affinity-nél! Kétségtelen tény, hogy szépen, magasan és pattogósan szól, de hiányzik belőle az a fajta visítás, mint az Affinity esetében! Ennél a gitárnál olyan érzésem volt, hogy végig az első, nyaki hangszedő uralja a hangzást. Az Affinity-nél meg pontosan fordítva, a hátsó volt borzasztó jó, míg az első nem. Egyértelmű, hogy itt az egész hangszer a nyaki dominanciával együtt is egy harmonikusabb és kiegyenlítettebb hangzást produkál, jobban alkot egy egységet, mint az Affinity, ahol a hátsó hangszedő messze kilóg a gitár többi részéből. Tény, hogy amint torzítva hallgatjuk meg a két gitárt, rögtön feltűnik a hátsó hangszedő dúsabb és szebb hangja, míg az Affinity hátsója ott már túl élessé válik.
Jack aljzatok
Valószínűleg az ALNICO mágnesek miatt dúsabb és kissé "retrósabb" hangszín alakult ki, amely hasonló különbséget okoz az Affinity és Standard Strat hangzásában is. Viszont a Telé-nél felépítéséből adódóan ez sokkal szembetűnőbb a hátsó hangszedő miatt. Mivel a Standard húrjai átfutnak a testen, itt a hangkitartás is sokkal jobb, hiszen ez is beleszól a hangzásba; meglehet, hogy ezért sem olyan rövid és éles a hátsó hangzás, inkább magas, de hosszabban és dúsabban zengő.
Az elektronika kevésbé zajos, a forgatógombok könnyebben járnak, mint az Affinity-n és jobb a kidolgozásuk is. A hangszedő kapcsoló nem kattan és pontosan, erősen húz át egyik állásból a másikba, ezért valamivel nehezebben is jár az Affinity-énál.
Véleményem szerint tehát ezt kapjuk manapság Squier Standard Tele néven 53-58.000 forint között, 2007 nyarán: egy szépen kidolgozott és összeszerelt, kellemes és harmonikus hangú Telecaster gitárt...
Szubjektív vélemény
Hasonlóan az Affinity és Standard Strat esetében tapasztaltakhoz, szerintem a hangzás terén a szubjektív érzet a döntő! Vásárlás előtt mindkettőt érdemes meghallgatni, melyik tetszik jobban, kell-e az Affinity jó kis hátsó hangszedője vagy inkább egy szebb és harmonikusabb, de kissé régiesebb és kevésbé harsány hangzású Telé-t akarunk? Ezt mindenki maga döntse el. Amennyiben a külső kinézetet és kidolgozást minősítjük, a Standard az egyértelmű nyertes, a pénzbeli különbség nemcsak az anyagban, hanem a finomabb elektronikában és hangszedőkben is megmutatkozik. Sokan kérdezik, hogy miért a Standard a drágább, mikor az olcsóbb agathisból készül, míg az Affinity a drágább égerből? Szerintem azért, hogy azt is megvegyék! Van, aki csak a fában bízik és inkább cserél hangszedőt, míg mások az elektronika minőségét és a kidolgozást nézik. A Squier cég nyilvánvalóan minden termékét el kívánja adni, ezért mindegyik szériájának az áron kívül is van valami kis előnye a másikkal szemben. Egy biztos: korrekt ár-teljesítmény aránnyal dobják piacra ezeket a gitárokat, a többi a kereskedőkön múlik.
Pénzes László