Hangszer-, és egyéb tesztek III.
Egy lövedék, amely nem üt lyukat a pénztárcán...
Írta: Balogh János
Rengeteg Fender Stratocaster-másolatot találunk világszerte különböző neveken és árfekvésben. De vajon milyen lehet az a legolcsóbb Stratocaster-másolat, amelyhez a Fender -még ha áttételesen is, azaz Squier Bullet címkével-, a nevét adja?
Squier Bullet – A Stratocaster-nek látszó tárgy...
Az az igazság, hogy mindig is izgatott a Squier legolcsóbb Strato-másolata, a Bullet (magyarul: lövedék). Bár vegyes (többségében nagyon pozitív) véleményeket hallottam róla, igazából mégsem hittem el, hogy harmincezer magyar forint alatt lehet olyan gitárt előállítani, amely nem csak messziről hasonlít az igazi Strato-ra. Ezért kipróbáltam egyet; róla mesélnék most egy kicsit.
Különböző formákban a Squier Bullet szériája már a nyolcvanas évek óta létezik, igaz, akkor még Japánban gyártották és kicsit más volt. Én néhány éve figyeltem fel rá, amikor folyamatosan sasoltam az olcsó Strato-másolatokat, valami jó vételt keresve.
Akkoriban még erősen kételkedtem benne, hogy lehet-e egyáltalán huszonezer pénzért jó vételt vagy legalább jó ár-értékarányú másolatot kapni. Különösen óckodtam a régi Bullet-ektől, mert azok még rétegelt testtel és fix (hard tail) húrlábbal készültek. Bár karozni nem szoktam túl sokat (vibrato bar), arra nem volt égető szükségem, de a rétegelt test…, hát arról nehezen tudtam bármi pozitívat gondolni, nemhogy mondani. Nem is erőltettem ezek miatt a hangszervásárlást. A fordulatot az hozta az ügyben, hogy felfigyeltem arra, létezik ám nem rétegelt testű és vibrato karos Bullet is! Ez már kíváncsivá tett, úgyhogy gyorsan szereztem is egyet.
Mikor kezembe vettem a gitárt, elsőnek a súlya lepett meg. Majdnem ugyanolyan nehéz volt, mint a Standard Squier Strato, az Affinity Strato-nál meg még nehezebb! Érdekes….
Ennek ellenére úgy tűnik, hogy a test vastagsága az Affinity-éval megegyező, azaz 1mm-rel vékonyabb a Standard-nál, a többi befoglaló mérete pedig ugyanolyan, mint a többi Squier Strato-n. A test a gyár szerint tömör agathisból készült. A piac minél jobb lefedése miatt a Squier gyár sokféle színben kínálja ezeket a gitárokat. Van piros (Torino red), fekete (black), fehér (arctic white), barnás-sárgás (sunburst) és kék (blue). Nekem egy kék jutott, amely a Baltic blue fantázianévre hallgat.
Színe valójában jóval világosabb normál fényben, mint a képen; egyébként szép színű és lakkozása jó minőségűnek tűnik. A Bullet-ek csak rózsafa fogólappal készülnek, így történt ebben az esetben is. Külön megjegyzendő, hogy igen szép a nyak lakkozása. Természetesen lehet minőségbeli különbség egy Standard Strato és egy Bullet rózsafa fogólapja közt, érzetre a bundok hasonlóan magasak, de kicsit tompább a színük és a rózsafa is világosabb. Közelről vizsgálva (az egyébiránt egyrétegű) koptatólap oldalán látszik, hogy elnagyoltabb a műanyag vágása, de ez sem annyira szembetűnő. A kapcsolók, a forgatógombok és a jack-aljzat szemre és tapintásra is jó minőségűek, nekem olyannak tűntek, mint az Affinity Strato-k esetében.
A test hátoldalán érzékelhető leginkább a spórolás a rugókat takaró műanyag fedél formájában. Ez egy tapintásra durvább, kopogósabb és érdesebb felületű műanyag.
Ugyanakkor még a gitárfejen láthatóak lényeges különbségek. A fej igazából kisebb, mint a többi Squier Strato-n, (Affinity és Standard); leginkább a „kisfejes” Fender Strato-kra emlékeztet.
A rajta található két húrvezető egy-egy olcsó, hajlított lemezke, spórolós, de működő megoldásként. A fejen a kulcsok csak kisebb, sima, fedett kulcsok, tehát nem állnak szabadon; csak egyszerűen vannak beburkolva, nem az igényesebb teljesen zárt, "egybeházas" kulcsok, mint az újabb, drágább Strato-kon.
Az ötvenes évek Strato kulcsai voltak ilyenek és a mostani reissue (újra kibocsátott) modelleken lévők. A nyakmerevítő pálca a fogólap felől került behelyezésre, állítónyílása egy egyszerű vájat a fejben. Összességében meglepődtem, mert rosszabbat vártam, ehelyett egy jól kinéző, komolynak tűnő Strato-t kaptam! Eddig jó, de most jön a legfontosabb rész!
Mikor bedugtam a gitárt az erősítőbe, újabb meglepetés ért. Az elektronika nekem zajtalanabbnak tűnt, mint az Affinity Strato-n! Meglepően halk működés, zúgás-, és alapzajmentes volt minden. Amikor elkezdtem rajta játszani, persze rögtön éreztem a hangbeli különbségeket. Mint a legtöbb olcsó Strato-n, itt is szerintem három teljesen ugyanolyan hangszedőt raktak a testbe, a hangzásbeli különbségük valószínűleg csak az eltérő helyzetükből adódik. De nézzük sorban: az első, nyaki hangszedő nem rossz, de inkább csak emulálni tudja a klasszikus, „meleg” nyaki hangszínt, bár hangzása nem annyira vészes. Az első kettő hangszedő-állás is viszonylag jól hozza a tompább hangot. A középső hangszedő… talán még elmegy, de nekem ezt tűnt a leggyengébbnek. Legjobban a két utolsó állás tetszett: az utolsó kettő a cincogósabb hangjával és a lábnál elhelyezett hangszedő magasabb hangjával. Ezek még így „utánozva” is egész jók voltak.
Az ötállású kapcsoló kicsit nehezen járt, de jól elkülöníthető volt a pozíciók helyzete. A hangnál igazából érezhető volt, hogy ezek a hangszedők csak nagy vonalakban utánozzák az eredeti Strato hangját. Valószínűleg valami olcsóbb kerámia-mágnes hangszedők lehetnek. Mondjuk az árhoz mérten szerintem hangban egész korrektek. Itt is rosszabbra számítottam. A vintage, hatpontos vibrato kar körülbelül ugyanannyira használható, mint az Affinity-n: normál használat alatt nem is hangolódott el annyira. Még egy jó pont. Tulajdonképpen nekem tetszett a gitár hangja, mert olyannak éreztem, mint a régi, hatvanas évekbeli klub-, és koncert-felvételeket, mikor kicsit rosszul, fedetten és tompábban szól a gitár, de azért a feeling ott van! Igen, bejött a „sound”. ☺
Mivel épp egy jó kis gyakorlós-próbálós-hurcolós gitárt kerestem magamnak, meg is vettem a hangszert és használtam is legnagyobb megelégedésemre. Ám azért, hogy érezzük, nem minden tökéletes, később egy fura problémával találtam magam szemközt. Kitaláltam, hogy lecserélem a gyári húrokat egy jobb minőségű, szintén 9-es készletre. Húrok le, újak fel, de kellemetlen meglepetés: a húrláb úgy viselkedett, mintha kétpontos tremolója lenne és hangolásnál teljesen elemelte a testtől a húrlábat. Próbáltam utána állítani, húronként finoman hangolni, de nem ment. Végül levettem a hátsó, rugókat takaró fedőlapot. Itt két, látszólag új és erős rugó tartott ellent a húrok feszítésének, de csak látszólag! Egyszerűen az új, szintén 9-es készletnek nem tudtak eléggé ellentartani! Pedig teljesen behúztam őket, amennyire lehetett… Nem tudom, hogy az Affinity-ben is két rugó van-e, de ott nem volt ilyen problémám, pedig arra még egy mérettel vastagabb, azaz 10-es húrokat is tettem!
Végül úgy oldottam meg a problémát, hogy betettem még két rugót. Egyébként négy hely volt ott kiképezve, tehát a szerelés könnyen és hamar véget ért. Utána és azóta sem volt semmi baj velük, a rugók jól feszítenek és jól tartják a hangolást. Hogy ez mennyire volt a véletlen műve, nem tudom. Nyilván a sorozatgyártásból adódóan lehetnek minőségbeli szórások. Kár ezért a hibáért, mert ettől eltekintve egy remek ár-értékarányú Srato-másolatot találtam ennyi pénzért! Szóval, úgy tűnik, hogy létezik jónak mondható vétel harmincezer forint alatt is Srato-másolat ügyben, még a rugó problémával együtt is!
Összegezve: a Fender-Squier számára ez egy vállalható, olcsó kis gitár, főleg második, gyakorló hangszerként; nyugodtan adhatja a nevét hozzá a hírneves gitárcég...
Pénzes László