tolna.gitariskola.hu

Hangszer-, és egyéb tesztek VIII.

Az Excalibur

 

Az alábbi értekezés Szilágyi Tamás mérnök úr virtuális tollából származik és azt boncolgatja, hogy miképpen kell 1 alapvetően jó minőségű hangszert saját, magasabb zenei igényeinkhez hozzáigazítani, magyarán tuningolni. A fordítás alapjául szolgáló eredeti, angol nyelvű tartalom forrása:

 

http://submareen.net/archives/92

 

A cikk tárgya élőben is megtekinthető:

 

http://www.youtube.com/watch?v=viDWoyaHjQU

 

Illetve felvételen:

 

http://music.submareen.net/

 

Szilágyi Tamás Excalibur gitárjával

 

Ha csak az egyik gitáromat sikerül ellopnod, én az Excaliburt javaslom. De vigyázz: ha megteszed, sajnos meg kell öljelek...

 

Az Excalibur az elsődleges hangszerem és figyelembe véve az általam birtokolt egyéb tárgyakat, egyértelműen a számomra legkedvesebb darab még úgy is, hogy jócskán vannak nála magasabb piaci értékű cuccaim. Ezt a gitárt széleskörű módosításoknak vetettem alá, amelyek eredményeként minősége eléri -és bizonyos tekintetben túl is szárnyalja- az általam valaha kipróbált (de sajnos nem birtokolt) legjobb gitárokat.

 

Az Excalibur 2000-ben közönséges koreai Epiphone Les Paul Standard formájában látta meg a napvilágot. A szüleimtől kaptam a 18.-ik születésnapomra. Így kezdődött a mi kapcsolatunk...

 

Gyorsan megszerettem ezt a hangszert, ám ahogy a gitározásban elmélyedtem, annál inkább belefáradtam néhány zavaró hibájába. A módosításaim elsődleges célja ezeknek a hiányosságoknak a megszüntetése volt, valamint olyan továbbfejlesztések megtétele, melyek a gitár minőségét a következő kategóriába (a valódi Gibson Les Paul szintjére) repítik.

 

Az önfeledt gitározás egyik legfőbb akadálya a hangszer folyamatos elhangolódása volt, melyet csak súlyosbított az agresszív hajlításokkal teli, koszos blues játékstílusom. Az első lépés ezért az ócska Epiphone hangolókulcsok cseréje volt egy Grover DeLuxe kulcskészletre.

Szilágyi Tamás Excalibur gitárja

 

Kiválasztási algoritmus:

  1. helyi zenészellátó bolt felkeresése gitárral a kézben,

  2. a teljes rendelkezésre álló árukészlet átnyálazása egy megfelelő méretekkel rendelkező kulcskészlet megtalálásáig, melynek darabjai a régi kulcsok helyére -azok eltávolítása után-, szemmel láthatóan tökéletesen passzolnának.

Később, az eredeti hangolókulcsok tényleges eltávolítása után elszörnyedve láttam, hogy ezeknek a kulcsoknak meglehetősen vékony szára van, melyhez a fejbe fúrt lyukakat is mérték. A Grover-készlet darabjainak viszont -bár ugyanazon külsődleges méretekkel rendelkeztek-, jóval vastagabb a szára, így nem illeszthetők be a fejrész lyukaiba. Nem tehettem mást, mint hogy a rendelkezésemre álló egyetlen kéznél levő eszközzel, egy olcsó háztartási fúrógéppel kifúrjam a mahagónit.

 

Szilágyi Tamás Excalibur gitárja

 

Az elhangolódási probléma ezzel megoldódott; a gitár figyelemreméltó nyüstölést is elviselt immár számottevő újrahangolási igény nélkül. Az igazi móka azonban akkor kezdődött, amikor a gitárt hangos zenekari próbákon kezdtem használni: egy közepes hangerőre állított Marshall fél-stacktől 2 méterre állva minden játékra tett próbálkozásomat elnémíthatatlan gerjedés követte. Még a húrok mindkét kézzel való lefogása után is. A probléma vizsgálata kimutatta, hogy az ún. mikrofónia jelenségét sikerült élőben megtapasztalni. Az Epiphone-hangszedők gyenge minőségűnek bizonyultak: az elégtelen viaszolás mikrofonikus érzékenységben nyilvánult meg, amely egy elviselhetetlen, magas hangú gerjedést okozott.

 

A hangszedőket tehát cserélni kellett. Némi kutatás után elhatároztam, hogy -ha már lúd, legyen kövér alapon-, egy füst alatt a gitár hangzásbeli lehetőségeit is megpróbálom kiterjeszteni. Korábban is tanulmányoztam gitárelektronikákat és érett már némi hangszedő-felező kapcsolásokkal való kísérletezés. Itt volt a tökéletes alkalom, már csak néhány dologra volt szükségem:

  1. pontosan milyen hangszedőket építsek be (és honnan szerezzem be őket),

  2. miféle potikra lesz szükségem (és honnan szerezhetem be őket),

  3. hogyan lesz ebből működő egész.

Mivel mindig is csodáltam Jimmy Page gitárhangzásának rendkívüli (jobbára a Led Zeppelin stúdióalbumain tettenérhető) sokszínűségét, természetes volt, hogy ezt a hangzásbeli gazdagságot szerettem volna utánozni. Tudtam, hogy Page szintén módosíttatta a saját gitárját és szintén kihúzható kapcsolós potikat használt bizonyos nem-hagyományos hangszedő-kapcsolások közti váltásra (hangszedő-felezés és társai), szóval miért ne próbáljunk ki valami ilyesmit?

 

A következőkben véghezvitt internetes kutatások ezután a híres és széles körben használt Jimmy Page-féle gitár-huzalozás legkorszerűbb mai változatának felkutatására irányultak. Végül az ún. Les Paul Twenty Dual master nevű kapcsolást választottam, melyet szerzője itt publikált:

 

http://music-electronics-forum.com/t1079/#post12369

 

Ez tehát nem az eredeti JP-féle huzalozás pontos mása, hanem egy kismértékben módosított (és továbbfejlesztett), korszerűbb változat. A huzalozási diagram áttekinthetősége és érthetősége, valamint a lehetséges kapcsolási kombinációk magas száma miatt (melyek meglepően nagy hányada később ténylegesen használhatónak bizonyult), döntöttem ezen terv megvalósítása mellett. Ezzel eldőlt, hogy 4 egyforma (500 kΩ audio, azaz logaritmikus beosztású) kétáramkörös kihúzható kapcsolós potira lesz szükségem. Szerencsére épp megfelelő, Göldo gyártmányú darabokat találtam egy helyi üzletben.

 

Szilágyi Tamás Excalibur gitárja

 

Hangszedők! Ízlések és pofonok ugye, a lehetőségek pedig végtelenek...

A rendelkezésre álló pénz viszont közel sem az, ezért a nyaki pozícióban -a biztonság jegyében- a Gibson Les Paul legfelső kategóriás hangszereiben alkalmazott szabványos hangszedő, a Gibson 490R mellett döntöttem. Csak egy ugrás egy másik, helyi üzletbe. Utolsó készleten levő darab megvásárlása. Gyerekjáték!

 

A húrláb hangszedővel kalandvágyóbb voltam.

 

Szilágyi Tamás Excalibur gitárja

 

Valami egzotikusabbra vágytam, és el akartam kerülni a modern Gibson Les Paul-ra való egyszerű minőségi feljavítással járó kiszámítható unalmat. Megint csak előbányásztam a Jimmy Page eredeti 1959-es Les Paul-jának (ez az ő ún. #2-ese, mivel van egy #1-es is) specifikációit és úgy döntöttem, hogy ilyen csupasz (burkolat nélküli) húrláb hangszedő kell nekem is... Már csak arról kellett gondoskodnom, hogy ehhez a mentális képhez megfelelő hangzás is társuljon. Így következett el a zenészellátó boltok újbóli körbelátogatása, mígnem nagy örömömre ráleltem a Seymour Duncan 59 Model Humbucker (SH1B) típus egy példányára, amely a gyártó szerint az 1959-es PAF humbucker korhű másolata. Pont, amire vágytam. Sajnos csak kétvezetékes kivitelben (és természetesen az egyetlen, utolsó darab). Úgy döntöttem, belevágok és később a hangszedő huzalozását kiépítem négyvezetékesre, ami a hangszedő-felező kapcsolás miatt szükséges. Miután utánanéztem a témának, megnyugodtam, hogy egy rutinszerű beavatkozásról van szó.

 

Egy felhőtlen, önfeledt zenéléssel teli időszak következett... a gitár által nyújtott hangzás immár kimondottan pazar volt (mely egyszersmind rádöbbentett arra, hogy az eredeti Epiphone-hangszedők a mikrofóniát leszámítva is mennyire csapnivalóak voltak), a gerjedési problémák megszűntek és hosszasan téphettem a gitárt folytonos hangolgatás nélkül. Azonban a megszámlálhatatlan órányi nyúzásnak köszönhetően a bundok és a tune-o-matic húrláb kezdtek megkopni. Az utóbbi minőségét illetően nem voltak illúzióim. A gitárt elvittem egy helyi hangszerészetbe, hogy bundcsiszolást és egy komplett új, Schaller által gyártott tune-o-matic húrlábat kapjon.

 

Szilágyi Tamás Excalibur gitárja

 

(Legközelebb a bundokat is kompletten cserélni kell majd.) El voltam ragadtatva, amikor elvállalták egy korábbi beszerző körutam óta a fiókomban heverő, megmunkálatlan Gibson csont nyereg méretre csiszolását és a meglévő olcsó műanyag nyereg helyére való illesztését. Mindezek tetejébe a hangszedőket tartó keretek rozsdás csavarjait azonos méretű rozsdamentes csavarokra cserélték. Az eredeti csavarok közül néhány már a felismerhetetlenségig rozsdás volt..., most újra minden szép fényes lett.

 

Egy szép napon leszereltem az eredeti krémszínű koptatólapot; így jobban tetszik, semmi több. Különben sem volt rá szükségem: a húrokat és nem a fát pengetem, a kisujjamat pedig a húrláb hangszedő tartókeretén szoktam pihentetni... Felszereltem Schaller típusú, záródó pánttartókat is, melyekkel a heveder gyorsan feltehető és levehető, közben pedig biztosan nem enged el. Most már az összes gitáromon ilyen tartószemek vannak, így ugyanazt a hevedert mindre rá tudom tenni. Nagyon kényelmes, csak ajánlani tudom.

 

Mindezek eredményeként érkezett el 2011-ben az az állapot, amelyben megkezdtem a Decline (Hanyatlás) című album felvételi munkálatait (http://music.submareen.net). A gitárral folyamatosan rendkívül elégedett voltam; a felvételek során mindig ki tudtam hozni belőle azt a hangzást, amit szerettem volna. Sőt, valójában semmilyen más elektromos gitárra nem is volt szükségem, mindössze ez az egy hallható az albumon. A kinézetét úgyszintén imádom (különösen gyönyörű az Epiphone márkajelzés a fejen, ami gyöngyház berakás). Mindent egybevetve szerencsés voltam, hogy maga a gitártest (a faanyag, az asztalosmunka és a festés) elfogadhatóan jó minőségű. A bundok helye, bár nem 100%-osan precíz, szintén nem rossz (magasabb pozíciókban egyes hangok kicsit hamisak, főleg az E6 és A5 húrokon, de ezzel együtt tudok élni).

 

A teljesség kedvéért íme, a kapcsolós potik működésének leírása:

Szilágyi Tamás Excalibur gitárja