A legelső gondolat a tárgykörben, hogy az általános (általam standardnak nevezett) alaphangolás mellett még rengetegféle létezik. A második legáltalánosabb szólótechnikai hangolás, hogy az összes húrt egy félhanggal lejjebb hangoljuk. Ezt használja sok gitáros, például Malmsteen vagy Nuno Bettencourt. Ez sokáig nagyon megnehezítette a dolgunkat, ha éppen együtt kívántunk játszani velük. Egy akusztikus gitárt még könnyű félhanggal lehangolni, ám egy Floyd-Rose tremolo-karral ellátott hangszernél szerintem ez már hangszerészi feladat. Erre is létezik már gyógyír mostanában: olyan programmal kell dolgoznunk, amelyik képes a hang-file hangmagasságának manipulálására.

Ezenfelül főként a blues-stílusban vannak egészen speciális alaphangolások, amelyek viszont nagyon izgalmas zenei hangzást eredményeznek. A hangolás hátránya egyértelműen a szokatlanság, amely problémákat azonban az ezzel foglalkozó kiadványok igyekeznek lekezelni. A Guitar Pro 5 nevű népszerű komplex tabulatúra-, és kottaprogramban további hangolások is elérhetőek. Konkrét akkordra történő hangolást is belevéve (ekkor az üres húrok már önmagukban akkordot alkotnak), én 29-féle hangolást számoltam össze.

Sokszor gondolkodtam el azon, hogy miért ilyen a gitár általános alaphangolása és hogy miből következett mindez.

Szóval, hogyan gondolkodott a "legelső gitáros"?

A legalsó E6 húr jó kiindulásnak bizonyult, hiszen a következő húr -legyen az kvart hangolású A, vagy kvint hangolású H húr-, bevezeti, mintegy "beemeli" a gitárt a zeneileg egyik legáltalánosabb hangtartományba. Az előző fejezetekben már láttuk, hogy mindez nagyjából a zongora közép-hangtartományában van. Ennek ékes bizonyítéka a mezei C-dúr hármashangzat, amely technikailag is, hangkészletében is a gitár közepén, nagyon kényelmesen helyezkedik el. Ezt az akkordot most tükörképben mutatom meg:

Továbbá a gitár általános alaphangolásából következik az általunk jól ismert szólótechnikai skálaszerkezet is; F-dúr skála esetében:

Ez a szerkezet szükségszerűen tartalmazza a G3 és H2 húrok közti nagyterc hangolási különbséget, amely azonban szólótechnikailag nem optimális, mert örökké gondok vannak a nagyterc hangolás miatt fellépő ujjrendekkel.

A Pénzes-féle módszertanban már kidolgozásra került a végtelenített alapskálarendszer:

Ebből a táblázatból leolvasható, hogy ha a húrok kizárólag kvart hangolásúak volnának, akkor miképpen fog módosulni a technikai skálaszerkezet:

Itt tehát a következő húrjaink volnának:

E6 - A5 - D4 - G3 - C2 - F1

Én nem hiszem, hogy a "legelső gitáros" feladta volna a nagyon kényelmes kvart-alapú húrhangolást a nagyterces kakofónia kedvéért.

Ebből az következik, hogy másképpen, nem szólótechnikailag állt a gitárhoz. Ha így tett volna, igen hamar felfedezte volna a kvartnál is előnyösebb hangolást, a kvint-alapút.

Voltaképpen ezt is sikerült már modelleznünk a vonós hangszerek fejezeteiben.

(Az utóbbi kijelentés, miszerint a kvint-alapú szólótechnika előnyösebb a kvart-alapúnál, merész kijelentés és további vizsgálódásokat igényel.)

Vessünk egy pillantást a C-dúr hármashangzatra kvart hangolás esetén:

Most nézzük meg a jól ismert F-dúr hármashangzatot hagyományos (standard) hangolásban:

Az 1. fekvésben -már szintén jól ismert módon-, barré, azaz keresztfogásos technikával kell elfektetni 1. ujjunkat. Ez kezdők számára nagyon nehéz, de szeretném, ha a Tisztelt Olvasó is észrevenné, hogy technikailag egyértelmű. Kvart hangolás esetén a fenti F-dúr hármashangzat így torzulna el:

Ez kényelmesnek tűnik, de hogyan is transzponálhatnánk ezt például G-dúrba?

Ez technikailag sokkal nagyobb probléma a barré általános nehézségeinél. Természetesen a kiművelt jazz-ben is vannak ehhez hasonló nehézségű hangzatok, de én itt most arra tettem kísérletet, hogy miképpen gondolkodhatott a zeneileg nagyon tehetséges beduin kecskepásztor. Szerintem azt mondta magában, hogy előnyösebb a C húrt H-ra módosítani (és csak ott), mert akkor vígan tudja barré-technikával transzponálni farkasűző dallamait...

Még egy megjegyzés: a klasszikus gitárstílusnál, amelyik tehát nem pengetőt, hanem 4 (esetenként 5) ujjat is felhasznál pengetéskor, szintén a fenti végeredmény érvényes, mert egyetlen pengetővel elkövetett hangképzés valójában a vízszintes hangépítkezést, azaz inkább skálákat, általánosságban a szólótechnikát...

...míg a többujjas technika a függőleges hangépítkezést, azaz inkább a teljes hangkészletű darabok előadását támogatja.

Okoskodásom szerint a gitár a kezdeti időkben ritmus-, vagy dalkísérő hangszerként, tehát nem szólóhangszerként funkcionált, ekkoriban már létezhetett a barré-technika és ennek bizonyítéka a ma ismeretes általános alaphangolás.

Ám azért mindezt ne tessék véresen komolyan venni, elvégre nem létezett "legelső gitáros", csupán lassú, de folyamatos gitártechnikai fejlődés...