Gyakran Ismételt Kérdések XXXV.
Satriani mester gitáróra közben énekelteti tanítványait...
Az Interneten 2 olyan videó is elérhető, amelyben a nagy gitáros gitáróra közben énekelteti tanítványait, mondván, ez fejleszti a „hangközök megérzését”.
Joe bácsi voltaképpen alapszintű hallásfejlesztő, azaz szolfézsgyakorlatokat erőltetett videóiban. Itt és most természetesen nincs szándékomban Satriani jól megérdemelt szakmai piedesztálját megbontani, ám 1-2 nézetbéli különbséget azért szeretnék kiemelni.
Bár a klasszikus zeneoktatásnak is vannak jelentős hiányosságai, abban viszont igaza van, hogy elválasztja egymástól a szolfézs és a hangszeres tantárgyakat. Persze lehetséges a kettőt ötvözni; egy ilyen módszertani sorozat nálam a Gitárcentrikus szolfézs című fejezetcsomagban leírtak szisztematikus végiggyakoroltatása, (amely időterjedelemben lehet 1-2 évnyi is).
Azt azonban világosan kell látni, hogy más egy konkrét gitáróra és egész más az (ének)hangképzés. Nyilvánvalóan az utóbbiban a gitáros tanítvány teljesen járatlan és az is marad, hacsak nem kezd el közben énektechnikát tanulni.
Ebből következően nem lehet elvárni egy gitáros tanítványtól a pontos éneklést (azaz a pontos hangvisszaadást) még akkor sem, ha egyébként pontosan hallja a hangokat.
Amely oktató ezt erőlteti, az a tanítványnál a biztos kudarcélményt kockáztatja.
(Továbbá zárójelben jegyzem meg, hogy nem tudok skálaéneklést konkrét hangközgyakorlatként értelmezni, elvégre a hangköz 2 hang egyidejű megszólalását jelenti.)
Ezzel természetesen nem állítom, hogy haszontalan módszer lenne az éneklés-énekeltetés, hiszen közvetve-közvetlenül minden zenei módszer fejleszti a hallást, ám egy gitáróra szűk keretein belül az énekeltetésnek legtöbbször nincs helye, már csak azért sem, mert erre a legtöbb oktató sincs felkészülve. (Tudják egyáltalán, mi is az énektechnika? Én bizony nem...)
Ez a pedagógiai baklövés aztán szemmel látható a 2 videóban: a tanítványok az éneklés felkérésétől zavarba jönnek, amelyet még az is súlyosbít, hogy mindeközben be van kapcsolva a kamera. Szóval, végül vagány módon senki nem nevet bele a kameralencsébe…
Pénzes László