Gyakran Ismételt Kérdések XXVI.
A kérdés nem hangzott fel oly sokszor ahhoz, hogy komolyan veszélyeztesse az egészségemet, mert az igazat megvallva, akárhányszor kérdezik ezt tőlem, mindig a guta kerülget. A válasz egyszerű:
próbaóra nincs, ellenben van több mint 1600 publikált fejezet, amely időközben a világ legnagyobb szólótechnikai bázisává nőtte ki magát, hogy a felelős és játszmamentes gondolkodású jelentkező gond nélkül tudjon mérlegelni gitároktatójának kiválasztásában.
Aki ezután sem képes dönteni, az vagy rosszindulatú, vagy döntésképtelen.
Mit is jelent a próbaóra? Azt, hogy a jelentkező tesztelgeti az oktatóját, miszerint ő és módszere meg fog-e felelni neki. De hát miről is kéne meggyőznöm azt a jelentkezőt, aki több mint 1000 publikált fejezet elolvasása után sem képes dönteni?
Az utóbbi kérdés valójában nem pontos, mert itt legtöbbször nem is a tanácstalanságról van szó, hanem egy olyasfajta nyakatekert hozzáállásról, amely enyhén szólva nem kedvező a magánoktatás során. Ez voltaképpen egy pszichológiai tévedés vagy ami még rosszabb: játszmakezdeményezés, mert a Pénzes-féle Gitáriskola felkeresésekor nem a Tesco nagyáruházban vagyunk: nálam a magánoktatás nem vásárlás, ahol a jelentkező a vásárló, míg az oktató az eladó. Az ilyen kérdéseket feltevők lényegében hosszútávon oktathatatlanok, hiszen már első körben ők akarnak irányítani, mintha csak cipőt vásárolnának. Ez viszont abszurdum, mert szakmai és pedagógiai kérdésekben a tanárnak kell vezetnie a tanítványt, nem pedig fordítva. A kérdést egyébiránt azért sem értem, mert a magánoktatás során a tanítvány -esetleges elégedetlensége esetén-, akkor hagyja abba tanulmányait, amikor csak óhajtja. A labdát egyébként simán vissza is dobhatnám: "Bocsánat, nem az Ön részéről, hanem az én részemről van próbaóra, miszerint Ön megfelel-e számomra tanítványnak." Ezt a Mikasa kosárlabdát azért nem szükséges a jelentkezőhöz hozzávágni, mert egyrészt a fenti válasz már elég az elutasításhoz, másrészről én minden jelentkezőhöz őszintén és játszmamentesen állok hozzá (és voltaképpen ugyanezt várom el tőlük).
(Külön érdekesség, hogy a több mint 1000 publikált fejezetre való hivatkozás eddig sohasem volt elég a próbaórát kérő jelentkező meggyőzéséhez. Ez is az én állításomat bizonyítja, miszerint a kérdés feltevése nem őszinte szándékú.)
Hozzáteszem, a Mikasa-válasszal nem is túlzok, elvégre nekem mindig vannak tanítványi bejelentkezéseim, amely mennyiség szeptembertől egészen júliusig sokszor tanítványi várólistáig fajul.
Halleluja!
Természetesen van létjogosultsága az oktatás előtti személyes találkozásnak. Ez a jelentkező, sokszor annak szülője külön kérésére szokott létrejönni, amely kötetlen és teljesen ingyenes beszélgetés során kívánság szerint zenélek, valamint röviden elbeszélgetünk a Pénzes-féle módszertanról. Itt tulajdonképpen ugyanazt mondom el, ami honlapomon itt és ott már olvasható, csak személyes varázzsal fűszerezve ☺.
Még egyszer szeretném hangsúlyozni: próbaóra nincs, mert Pénzes László már bizonyított, legalábbis gitároktatóként. A felelős, jóindulatú döntés pedig a jelentkező dolga. Tesztelgetni pedig a dobozos tejet kell a második hét után és a Suzuki Swiftet, hogy belefér-e a család vakáció előtt...
●
Sajnos nemrégiben akadt olyan jelentkező, aki nem olvasta el a fentieket és előzetesen nem tisztázva kívánságait, azaz előttem ülve jelentett ki valami próbaórafélét, illetve ami még rosszabb volt, elkezdett helyette mellébeszélni (ő még most csak gondolkodik és csakis azért jött el, hogy letesztelje a gitárstúdióba való jutás menetidejét). 1 perc alatt az utcán volt, szerintem még most is keresi a hazafelé vezető utat.
●
Múltkoriban a fenti eset sajnos újfent megtörtént, amely igen pergő e-mailes szóváltássá fajult s amelynek végén a jelentkező beképzelt, nagyfejű alaknak nevezett ("Mama, bántottak...!").
Nos, lényegében a problémáról már mindent fentebb elmondtam. Egy gondolatot emelnék ki, amely talán eddig még nem lett tisztázva.
Egy kezdő képtelen lemérni egy oktató szakmai színvonalát, maximum emberi vonásairól kaphat felületes (pontosan 1 órányi terjedelmű) tapasztalatokat. Ebből következően 1 próbaóra az elnagyolt ismerkedésen felül semmire nem jó. Én a magam részéről soha nem tudtam ilyen rövid idő alatt lényeges tapasztalatokra szert tenni, holott jelentős ügyfélköröm van. Aki mást mond, annak gőze nincs a pszichológiáról vagy hazudik, esetleg síkhülye.
Ezenfelül ez a pszichohelyzet bizonyos szintű bizonyítási kényszert is hordoz magában, ez viszont nekem felettébb nem tetszik, mert az ilyen szituációk az emberi játszmák alapjai. A "nagyfejű-eset" jelentkezője voltaképpen 1 ilyen pszichojátszmába akart belerángatni, hiszen már a második levélváltásos körben kiderült, hogy 4 (!) gitároktatónak küldte el ugyanazt a szöveget. A próbaóra kérése után már átláttam rajta (ő még nem énrajtam) és fél-elutasításként, de udvariasan linkeltem neki ezt a fejezetet. A virtuális bili akkor borult ki, amikor 4 napos késlekedés után végül lemondta a közösen nagynehezen megállapított időpontot, amire azt az üzenetet küldtem neki, hogy "no, pontosan erről beszéltem" (azaz arról: a próbaórások sohasem lesznek tanítvánnyá). Ettől az egyáltalán nem szabványos választól azonnal kiakadt, mint a becsapott konyhai kredencajtó, olyannyira, hogy még azt is leírta, mit kellett volna válaszolnom rá: "köszönöm az értesítést" vagy valami hasonlót.
Pontosan ez a kioktató hangvétel mutatja azt, hogy a jelentkező egy általa felállított pszichojátszmába próbált belerángatni, a különbség csupán az volt, hogy én látatlanban is átláttam rajta, mint "Hans Castorp madame Chauchat testén", aminthogy ő nem énrajtam.
Úgy érzem, ettől én még nem leszek beképzelt, pökhendi alak, legfeljebb egy olyan tapasztalt, rutinos oktató, akit nem lehet könnyen képmutató játszmákba belerángatni. Hadd súgjam meg a bazi nagy görög frankót: pszichoterápiás kezelések során az a minimum, hogy a defektes páciens valamely ehhez hasonló játszmával próbálkozik a terapeutánál és ha az nincs eszénél, hosszabb távon reménytelenül el is veszett. Ha ezt nem hisszük el, olvassunk tranzakcióanalízist.
De előtte, főként pedig utána próbáljunk az emberekhez őszintén közeledni és akkor nem fogunk azonnali hárításokat tapasztalni.
Pénzes László