Gyakran Ismételt Kérdések XXVII.
Először lássuk a vita tárgyát!
A magyar H hang (zongorán fehér billentyű) angolszász jelölésben B (kiejtése: bí):
A magyar B hang (zongorán fekete billentyű, a H félhanggal leszállítva) angolszász jelölésben Bb (kiejtése: bíflet):
Eddig nincs is probléma, még annak ellenére sem, hogy világszerte nyilvánvaló az angol nyelvű (könnyű)zene dominanciája. A vita ott kezdődik, hogy egyre több magyar nyelvű zenei anyag tartalmazza az angol jelölést. Sajnos nem tudok egyetérteni ezzel a felfogással, több okból.
A zenei jelzésrendszer nem egységes, azaz az évszázadok során nem lett szabványosítva. Általában valamilyen szinten minden nemzet és kultúrkör ragaszkodik ezen nemzetközi jelzésrendszer egy-egy "nemzeti" sajátosságához. Tipikusan ilyenek például a hangelnevezések. Az alábbi táblázat a legfontosabb hangneveket tartalmazza:
Még egyszer szeretném hangsúlyozni, hogy főleg ebben a táblázatban fellelhető különbségeket minden nemzet tiszteletben tartja, illetve ragaszkodik hozzá, főleg a kottanyomtatáson keresztül. Például Gerhard Graf Martinez német flamenco-gitárosnak (aki egyébiránt Németországban él), van egy kiváló flamenco-gitáriskolája, amely elérhető német és angol nyelven is. Mivel a flamenco zene nyelve a spanyol, Martineznek eszébe nem jutott más nyelven jelölni a hang-, és akkordjelöléseket, mint spanyolul, még akkor is, ha ettől kezdetben egy kissé nehezebbé vált a flamenco-kotta értelmezése. Személyes meggyőződésem, hogy Martinezt a hitelességen felül a stílus iránti tisztelet is vezérelte.
Nos, napjainkban nyilvánvalóan ebből van a legkevesebb. Annál több az Interneten található ingyenes, angol nyelvű anyag, amelyek közül igen sok egyszerűen selejt a (valljuk be: jogos) szerzői korlátozások miatt, tehát az angol jelölés onnan szivárog át a felszínes, hétköznapi gondolkodásba, egészen bele a magyar zenei elmébe, mert az átlagos zenész már nem is hallgat mást, mint angol körítésű zenét. Ezen kóros egyoldalúság egyik hátrányáról vitatkozunk éppen most.
A fenti táblázatból láthatóan a mi zenei hagyományunk (tágabb értelemben kultúrkörünk) az osztrákhoz és a némethez áll közelebb, teljesen érthető okokból, hiszen Bécs tőlünk csak 300 kilométerre van, a közös történelmi és kulturális gyökereket nem is említve. A magam részéről ragaszkodom ehhez a zenetörténeti hagyományhoz, mert a világ zenei legnagyobbjai: Beethoven, Mozart, Mahler, Kodály és Bartók gondolkodtak így. Persze Európa legnívósabb zeneakadémiáinak és koncerttermeinek sincsen identitászavaruk, hiszen ők sem "bífleteznek" a magyar-német B hangnál (csak akkor, ha angolul beszélnek).
A kérdéskört nyelvi szinten továbbgondolva képzeljük el, amikor Wofgang Amadeus Mozart Varázsfuvoláját a New York-i Metropolitan Operában az amerikai közönség kedvéért angolul éneklik! Igazi kulturális közröhej volna, amit legelőször is maga a (kultúrált) közönség fütyülne ki. Persze a neves operaházak igazgatói sem esnek ebbe a faragatlan hibába; akinek vannak igényes kiadású (például Deutsche Gramophon) komolyzenei CD-i és DVD-i, az jól tudja, hogy minden nívós operaházban az operákat mindig eredeti nyelvükön adják elő.
Én évtizedek óta használok egyszerre angol és magyar nyelvű kottát, zenei programot és egyéb zenei eszközöket. Soha nem kevertem össze szándékosan az elnevezéseket. (Az más kérdés, ha magát az egész rendszert vizsgálom felül és teszek helyette javaslatokat például A Gitáriskola új fogalmai és javaslatai című fejezetekben.) Megkockáztatom, hogy ez egyfajta patriotizmus, Kodály és Bartók nyomvonalának követése. Mindketten lényegében hazaszeretetükből fakadóan keltek útra nyaranként népdalt gyűjteni és a megszerzett anyagot rendszerezve bizonyították be, hogy az ősmagyar zene és a roma muzsikusok által játszott "magyar" zene (kissé higítva a nóta) bizony enyhén szólva nem azonos gyökerű. Kodályt ma jobban elismerik Japánban, mint itthon, Bartók pedig (zeneszerzőként) még hazájában is kitaszított volt és ez azt hiszem nem az ők szégyene.
A patriotizmust azért domborítom ki annyira, mert például az egyik, országosan elismert gitáros-énekesünk, aki egyébként nagy magyar patriótának vallja magát, magyar nyelvű kottásalbumában szintén angol jelölést használ. Szerintem a hazaszeretet a magyar nyelv és a belőle következő szokásrendszerhez való kötődésnél kezdődik és semmiféleképpen nem hódol be az aktuális (kulturális) divatirányzatoknak.
Tehát ha választanom kell Kodály és Bartók munkássága, valamint a Rolling Stones agyonrágott, globalizált "bífletje" között, amely utóbbi éppúgy tartalmas, mint a McDonald's bármelyik hamburgere, akkor nem nehéz kitalálni, hogy melyiket fogom követni. Ha minőségben jó és előremutató a Pénzes-féle Gitáriskola, akkor az csakis Kodály és Bartóktól, közvetve a magyar H hangtól keletkezett.
Éljen sokáig szeretett, magyar H hangunk! Vesszen a bí, vesszen a bí...
Pénzes László