Gyakran Ismételt Kérdések XLIII.

ChordBuddy, a gitárvesztesek előzékeny barátja

 

Néhány gondolat erejéig álljunk meg a 21. század egyik fantasztikus találmányánál, amelynek neve ChordBuddy:

 

www.gitariskola.hu - ChordBuddy


Ez a század szinte mindent alánk tesz; ezen szolgálatkészsége persze meglehetősen felszínes, mert valójában csak a pénzükre pályázik, a kényelemnek tehát mindig van egy megfizetendő ára, a jelen esetben kb. 5000 HUF. És persze csakis jobbkezesek esetében, az eszköznek ugyanis nincs balkezes változata, mivel ők jóval kevesebben vannak (az emberiség kb. 5 %-a), így gazdasági szempontból már nem számítanak.

 

Először nézzük meg, hogy milyen marketingszövegekkel hirdetik ezt a gitárvacakot:

Egy másik honlap, a napikutyu.hu még ezen is túltesz és a következő szöveggel árulja az eszközt (a forrást megjelöltem, de ha a publikálás még így is sérti a szerzői jogokat, kérem jelezzék!):

 

Mindig is meg akartál tanulni gitározni, de egyszerűen soha nem sikerült rávenned magad? Elveszi a kedved, hogy a húrok mindig szétnyomják az ujjaid? Nem állt még rá a kezed a különböző akkordok lefogására?

A gitártanulás még sosem volt ennyire egyszerű! A ChordBuddy a játékon túl megtanít a gitár megfelelő tartására, karbantartására és hangolására is. Az eszköz segítségével hihetetlenül gyorsan fejlődik majd az ujjaid és kezed munkája, ezzel is jelentősen felgyorsítva a tanulási folyamatot.

Amint felhelyezed az eszközt, gyakorlatilag azonnal tudsz majd zenélni. Az idő előrehaladtával eltávolíthatod majd egyesével a lapokat, hogy a kütyü segítsége nélkül is fokozatosan tanuld az akkordokat. G-dúrban játszhatsz, G, D, C és E moll akkordokat. Minimum 1/2 és maximum 7/8 méretű gitárokkal működik tökéletesen és kizárólag jobb kezes gitárokhoz alkalmazható!

A ChordBuddy korosztálytól függetlenül tökéletes lehet mindenki számára, a lényeg az, hogy meg akarj tanulni gitározni! A gyerekednek is egy tökéletes ajándék lehet, rengeteg pénzt, időt és energiát spórolhat meg.

Ha nem szeretnél gitártanárhoz járni, fel szeretnéd gyorsítani a tanulási folyamatokat és szeretnéd elkerülni a fémhúron való tanulás fájdalmait, ez a termék a tökéletes megoldás a számodra! A legnagyobb gitároktató youtuberek ajánlásával!

 

Igen, a gitározás sohasem egyszerű, ha komolyan vesszük, egyébként nagyon jópofán el lehet hülyülni, amelynek következményeként persze nem lesz fejlődés. És igen, ezzel a szerkezettel a gitározás valóban egyszerűvé válik és persze korlátolttá, amit azonban a szöveg már nem említ. A szerkezet ugyanis arra szolgál, hogy 1 ujjal le tudjunk fogni 4 különböző akkordot, ezek:

 

G – C – D – Em

 

Zeneelméletileg nézve csupán 1 tonalitás, a G-dúr 4 legfontosabb akkordját foghatjuk le egyetlen mozdulattal (Összhangzattan - Dúr-hármashangzatok), ahol:

Egyúttal megjegyezzük, hogy ez a G-dúr tonalitás tiszta TSDT-képlete, a lehető legegyszerűbb zenei megközelítések 4 akkordja.

 

Ezeket viszont gond nélkül, de maximum 24 variációban keverhetjük egymással, mert a kombinatorikai 4! = 24 képlet alapján ezt a 4 akkordot ennyiféleképpen tudjuk megtenni. Ráadásként a 4 akkord külön színekkel van jelezve, hogy az igazán hülyegyerekek is meg tudják jegyezni. (Még a teljes variációs listát is ide tudnám szerkeszteni, de a gitárvacak használói ezt nem érdemlik, illetve nem értenék meg.)

Az igaz, hogy rengeteg dal lejátszható ennyi akkorddal (a 4 akkordos dalok paródiája -amely pontosan ez az eset-, a Hangzatépítkezés paródiája című fejezetben tanulmányozható), ám még több dal nem, sőt az állandó akkordpozíció miatt minden dúr hangnemű dalt G-dúrba kell transzponálni (vagy a gitárt elhangolni). Illetve észrevehetjük, hogy a ChordBuddy nem használható fel moll tonalitású dal esetében sem, csakis akkor, ha az E-mollban van és csakis ezen akkordokat tartalmazza. Ennek esélye fennáll, bár az E-moll tonalitásnak más a TSDT-képlete.

 

A gitárvacak vonatkozásában a “fokozatos tanulás” marketingszöveget én nem tudom értelmezni, nagy valószínűséggel maga a marketinges sem és csupán csinadrattának szánta. A gyorsabb tanulási folyamat, valamint az egyszerű tanulás mind igazak a fenti elemzés tükrében: hagyományos gitártanulmányok helyett jóval könnyen megtanulhatjuk a gitárvacak használatát. Talán kissé etikai kérdés, hogy ebben az esetben még gitározunk-e vagy már valami más pótcselekvést művelünk. Nem kell megválaszolnunk, mert a gitárvacak olyan korlátozott lehetőségeket kínál, amit a vérbeli gitárosok zsigerből vetnek el, s amire csak az ostobák és az amatőrök dőlnek be. Az meg pusztán oktatási kérdés, hogy mit várhatunk attól a tanítványtól, aki képtelen megtanulni néhány üres húros akkordot (Akkordok kezdőknek című fejezet alapján)?

 

Érdemes még felfigyelnünk az utolsó mondatra is:

 

A legnagyobb gitároktató youtuberek ajánlásával!

 

A szöveg nem említi név szerint őket, ezért élből csupán marketingfogásnak értelmezhetjük. Ha azonban igaz, a "legnagyobb gitároktató youtuber" minimum korrupt, azaz lefizetett, amiért ilyen szemetet árul. A Pénzes-féle Gitáriskola, mint a legnagyobb hazai gitároktató portál (több mint 3000 fejezettel és több mint 3200 videó-, és hangállománnyal) csak gitárveszteseknek és egyéb rakás szerencsétlenségnek ajánlja, ám azoknak fellépéssel együtt, hogy még a közönség is tudjon rajtuk röhögni.