Múltkoriban egyik tanítványom egészen fellelkesülten érkezett órájára és újságolta el nekem, hogy milyen elmés gyakorlatot látott John Petrucci (Dream Theater) gitárosnál. (Természetesen ők nem szoktak gyakorlatok után lelkesedni, csak akkor, ha éppen kedvenc gitárosuk prezentálja.) Amikor megmutatta nekem a gyakorlatot, azonnal rábólintottam: igen, ez az egyik Sápi-féle ujjrendi skála a haladó bemelegítő gyakorlatok fejezetcsomagjából (Nem zenei skálák). Ez a gyűjtemémy matematikailag nézve több 10000 (!) gyakorlási lehetőséget tartalmaz.

A Sápi-féle ujjrendi skálák összmennyisége 22824 db, ha viszont azokat továbbgondoljuk, akkor annak elméleti összvariációs mennyisége 205416 db – Ezek a mennyiségek kizárólag a Sápi-féle ujjrendi skálákra vonatkoznak, a többire nem!

De gondolhatunk a skálavariációs katalógus 6725600  db skálavariációjára is.

Fontos következtetéseket tudunk levonni a fentiekből:
a matematikai alapú rendszerszemlélet, ötvözve a zeneelmélet alapos ismeretével mindig meg fogja előzni a pusztán zenei ötleteléseket. Az utóbbiakat mindig zenészek művelik, akik néha úgy gondolják, hogy 1-1 ötlettel feltalálták a spanyolviaszt. Az az igazság, hogy nincs már új a Nap alatt hagyományos, zenei megközelítésekkel, csakis a zenében, ám a magam részéről Bach mesterhez, Rahmanyinovhoz képest ott sem látok egetverő zsenialitást.

A bemelegítésnek léteznek más jellegű problémái is. Mindenképpen hasznos, ha új lehetőségeket keresünk a már meglévők mellé, bár a Nem zenei skálák fejezetcsomagban említett ötlettömeget nehéz, szerintem pedig a jelen pillanatban egyenesen lehetetlen felülmúlni. S persze a keresgetésnek is vannak határai, elvégre a bemelegítés fontos, de nem központi eleme a hangszeres tanulásnak. Alapjában véve minden bemelegítő gyakorlat előbb-utóbb úgyis ugyanoda vezet: bemelegedünk tőlük. (Ebből a szempontból a nem zenei skálák nálam nemcsak bemelegítők, hanem ujjlazítók, ujjtágítók, pozícionálók, stb.) Már csak az a kérdés, hogy mennyi idő alatt és eközben milyen mértékben terhelődnek a kezek. A magam részéről mostanában basszusgitáron melegítek szólógitárra, lassan kezdve és a sebességgel fokozatosan terhelve ujjaimat.

Közhely, hogy mindenkinek magának kell megtalálnia az általa optimálisnak ítélt bemelegítő gyakorlatokat. Az azonban elgondolkodtató, ha:

• valakinek nincsenek ilyen jellegű gyakorlatai,

• vagy képtelen találni,

• vagy képtelen megállapodni és örökkön újat keres,

• vagy végül a “nagy gitárosnál” találja meg 2 blues-akkord között.

Az viszont már nem közhely, hogy adott napi felkészültségi szintet folyamatosan tartva, kondícionálva voltaképpen bemelegítésre sincs szükségünk, mert ujjaink kellő lazultságukat extrém ráterhelések nélkül 1-2 nap alatt azért nem veszítik el.

Ilyenkor kezdhetünk egyszerű alapskálákkal, folyamatosan felpörögve a sebességre, de persze elővehetjük “titkos” bemelegítő technikáinkat is. A sebesség a kulcstényező, mert akkor vagyunk teljesen bemelegedve, ha már elvárt módon mennek az általunk csúcstudásként értékelt skálavariációk, improvizációk és előadási darabok.

Arra azért készüljünk fel, hogy megfelelő tudásfenntartó gyakorlás hiányában minél magasabb szintű gitártudásunk, annál hosszabb ideig tart a bemelegedési idő. Az élsportolók (is) jól tudják ezt, ezért beszélhetünk bemelegedési időperiódusokról, nem pedig rövid, órányi időtartamokról.