Jimmy Hendrix-emlékfejezet IV.
Nemrégiben egy internetes érdeklődő azt a direkt kérdést támasztotta nekem, hogy mi a véleményem a kábítószerek ihlette zene-, egyéb művekről? Rövid válaszomban elmondtam álláspontomat, amit úgy tűnik, hogy az érdeklődő sajnos nem értett meg vagy nem akart megérteni, mert a levélváltás harmadik körében már burkoltan arra utalt, hogy csak lehet valamiféle pszichedellika-szimpátiám, ha már annyira szeretem Hendrixet. Ezúton kell tehát bizonyos olyan félreértéseket tisztáznom, amelyek honlapom téves értelmezéséből vagy félreolvasásából fakadnak.
A Hendrixről szóló méltatásom így kezdődik a Bevezetésben:
"...ő méltán megérdemel egy külön fejezetben vett megemlékezést, legalábbis szakmai szempontból."
A mondat második részét később illesztettem be, egyértelműen jelezvén, hogy a megemlékezés csupán szakmai jellegű és nem kívánok foglalkozni Hendrix életének erkölcsi megítélésével, bár ezt most itt korlátozottan és nagyon kényszeredetten meg kell tennem...
Az érdeklődő által feltett kérdés valójában etikai kérdés, mert ma Magyarországon a kábítószer-fogyasztás etikai probléma és így minden ezzel kapcsolatos állásfoglalás is. Az én véleményem ebben a kérdéskörben határozottan elutasító. Tehát nem értek egyet a tudatmódosító szerek bármilyen szintű és léptékű felhasználásával, kizárólag akkor, ha az gyógyító, főként fájdalomcsillapító célokat szolgál.
Amikor Hendrixet méltatom, az semmiféleképpen sem azt jelenti, hogy életének minden egyes mozzanatával egyetértenék, legfőképpen ebben a kérdésben. Hendrix életéhez semmi közöm, annak etikai értékéről vagy értéktelenségéről arról neki saját magának kellett elszámolnia. Mindenesetre nem törvényszerű az, hogy valaki 28 éves korában alkoholmérgezésben meghaljon, illetve egész életében kábítószerfüggő legyen. Lényegében ez nem lehet egy sikeres élet végső konklúziója, illetve ha valaki ezt hiszi, akkor szörnyen nagyot téved. Nos, ez a valós etikai probléma!
Tehát a legbölcsebb, ha -ameddig lehetséges-, megpróbáljuk szétválasztani a szakmát és az etikát, elvégre nem orvosok vagy jogot végzett bírók vagyunk. Ebből következően én még mindig azt állítom, hogy szeretem és elismerem Hendrix szakmai munkásságát és ameddig lehetséges (például ameddig nem provokálnak), nem foglalkozom Hendrix magánéletével. A javaslatom, hogy ilyen szakmai ráhangoltsággal olvassuk tovább a Pénzes-féle Gitáriskolát.
Természetesen bizonyos kérdésekben nekem is vannak határozott etikai állásfoglalásaim; erről a Tisztelt Olvasó kevés kivételtől eltekintve a Kritikai fórum című fejezetcsomagban olvashat.
Pénzes László