A gitárakkordok ábrázolásának lehetőségei
A zenét jellegében kétféle módon tudjuk ábrázolni:
-
vagy dinamikusan (időfüggő),
-
vagy statikusan (időtől független).
A 2 tipikus dinamikus ábrázolási mód a kotta és a gitárcentrikus tabulatúra; ezek a zenét folyamatában mutatják meg. Íme egy rövid példa:
Forrás - Source: Gerhard Graf Martinez flamenco-gitáriskolája
A statikus ábrázolási mód általában az oktatás során válik hasznossá, ekkor egy skála vagy akkord statikus, időtől független szerkezete van megjelenítve.
A Pénzes-féle módszertan volt a legelső, amelyik ennek az ábrázolási módnak a szólótechnika tanításakor kiemelten fontos jelentőséget tulajdonított, bár megjegyzem, hogy folkgitár-akkordoknál mindig a statikus ábrázolási mód volt az általános eljárás.
A statikus ábrázolási módra eddig kétféle módszer állt rendelkezésre. Egyik a sok helyen használt tabulatúra statikus formátuma (ahol az E6 húr van legalul)...
...a másik a jogvédett Pénzes-féle tükörkép...
Mivel az akkordok a skálákból keletkeznek (ez a bonyolult zeneelméleti eljárás a jelen honlap keretein belül nem lesz részletesen kidolgozva, a központi honlapon az Összhangzattan című fejezetcsomagban tanulmányozható), ezért ábrázolásukat is lehetséges közös alapelv szerint elrendezni.
A hagyományos "klasszikus" akkordtáblázatban függőlegesen helyezkednek el a húrok (E6-A5-D4-G3-H2-E1) és vízszintesen a gitár első 4-5 fekvése (I-II-III-IV-V).
Ugyanakkor láthatjuk, hogy a legvastagabb E6 húr baloldalon van és egy másik érdekesség, hogy mivel az alábbi akkordtáblázat angol nyelvű programból került kimásolásra, az üres H2 húrt B-vel jelöli, mert:
-
a magyar (fehérbillentyűs) H hang az angolszász országokban B-vel van jelölve;
-
a magyar (feketebillentyűs) B hang az angolszász országokban Bb-el van jelölve!
Egy A-moll akkord tehát a saját készítésű OSIRE programmal felvázolva a klasszikus akkordtábla szerint így néz ki:
A későbbiekben általános eljárás lesz, hogy az akkordtábla méretét meghosszabítjuk és a Pénzes-féle tükörkép szerint rendezzük el. Ennek pedagógiai oka van: szerintem így az elsöprő többségben lévő jobbkezes gitárosok számára sokkal olvasható le az akkord lefogása:
Ha jobban belegondolunk, ezek az ábrázolási módok csupán a teljes lehetőségek különböző forgatású vetületei, itt az idő tehát, hogy felvázoljuk az összes lehetséges megoldást!
A felvázolás menete nagyon egyszerű: a fogólapot mind a 4 égtáj irányába el tudjuk elforgatni és mindegyiknek van 1 inverze (fordítottja) is. Lesz tehát 8 tükörképünk, amelyeket imígy célszerű az égtájak szerint elnevezni. A fizikai kiindulópont legyen a fogólap 1. fekvése feletti része, a nyereg (az ábrákon szürke csík), a tájolás tehát eszerint fog történni. A zeneelméleti kiindulópont pedig egy gitárcentrikus A-moll akkord.
Az álló helyzetben megszólaltatott húros hangszerek skáláinak ábrázolási módja. A Pénzes-féle módszertan volt a legelső a világon, amelyik cselló-, és nagybőgőskálákat ábrázolt.
Elméleti ábrázolás, mivel nincs olyan zenész, aki fejjel lefelé használná hangszerét. Talán a denevérek, pihenés előtt...
A jobbkezesség miatt a leggyakoribb ábrázolási mód. Egyik a statikus tabulatúra, a másik a Pénzes-féle gitár tükörkép.
Bár a kezdetektől fogva ott volt ez a lehetőség is, mégsem terjedt el, mert ez az ábrázolási mód csakis a balkezesek számára kedvező. A későbbiek során az akkordtábla-rendszert ki fogom dolgozni balkezesek számára is.
A fent ismertetett lehetőségeken felül a statikus ábra elforgatható még ferde irányokban is (ÉNY, ÉK, DK, DNY), illetve tetszőlegesen betehető 3D perspektívába, ám ezek az eljárások pedagógiai szempontból már lényegtelenek.
Pénzes László