A flamenco-gitár és zene
Bevezetés
Vallom és tartom, hogy a flamenco gitárosok a világ legjobbjai. Ők azok, akik a klasszikus gitárból, ebből a szofisztikált szárazfából a lehető legtöbbet képesek kihozni éppúgy technikailag, mint tartalmilag. Ennek azonban komoly ára van: a flamenco-technikák szinte mindegyike borzalmasan nehéz, legalábbis a közönséges halandók számára. Talán emiatt is a flamenco rétegzene volt és marad, mert rendelkezik egy speciális, csakis rá jellemző életérzéssel és zenei hangulattal. Magyarán, sohasem lesz belőle popzene és ez talán jobb is így. Én a magam részéről rengeteget tanultam éppúgy ezen ködös flamenco-életérzésből, mint roppant nehezen elsajátítható technikáiból. Éppen ezért nagyon hálás vagyok flamenco gitártanáromnak, Varga Andrásnak, hogy ebbe a csodálatos zenei világba bevezetett.