Az összes, alapskálával foglalkozó fejezet eddig arról szólt, hogy milyen sokféleképpen értelmezhetjük zenei rendszerünk talán legfontosabb skálaobjektumait, az alapskálákat. Ebben a fejezetben az alapskálákat, majd később más skálákat is egyetlen húrra húzzuk szét. Ezen speciális, spagettiszerű megközelítés elsődlegesen azért hasznos, mert – mivel a teljes skálaszerkezet egyetlen húrra kerül-, az teljesen átláthatóvá válik. Persze még így sem fogja megelőzni a zongora plasztikusságát, de legalább megközelíti. Másodlagosan, magasabb szinten a skálák összekapcsolásánál lehetnek fontosak az egyhúros megközelítések. Ezt általában kezdő tanítványaim nem látják át és a gyakorlást sürgető jótanácsot sem fogadják el, épp ezért nem szeretnek ezekkel a gyakorlatokkal foglalkozni. Persze ez később visszaüt, főleg abban, hogy nem bírják átlátni, azaz szintetizálni a megtanult skálatömeget.

Az egyhúros skálák ismeretének minden további érvet elsöprő előnye akkor merül fel, amikor a színpadon állva véletlenül elszakad valamelyik gitárhúrunk. Az egyik tanítványommal már megtörtént ez és szólóját szavatoltan az mentette meg, hogy képes volt folytatni egyetlen húron is...

A fő kiindulási és felvázolási pont most már hagyományszerűen az OSIRE, a saját gyártmányú skálarendszerező és skálavariációs szoftver. Mivel az OSIRE képes egy skála teljes, statikus megjelenítésére, célszerűbb ezt tennünk, azaz felvázolni a teljes skálát és utána gitárcentrikus zeneelméleti értelmezést adni neki.