TC Shuffle - Steve Morse
Tanuljuk meg basszusgitáron is!
A szerzői jogi állásfoglalások a Szerzői jogok című fejezetben tanulmányozhatók.
You can read copyright statements in the chapter Copyright.
Az örökkön mosolygó, tökéletesen kiegyensúlyozott játékú Steve Morse mostanában a Deep Purple nevű szuperformációban Ritchie Blackmore nevű gitárikon helyén találjuk. Ez már önmagában kiugró minőséget mutat, amelyet ráadásképpen ez a dal is erősít. Nem is a dallal van baja a Pénzes-féle módszertannak, hanem kotta-, és tabulatúracentrikus publikációval (Guitar Techniques - 1999. április). Sajnos mindez engedély nélkül nem publikálható, így csupán apró képek formájában tudunk hivatkozni az értelmezésbeli különbségekre.
A kotta előjegyzése 2#, ami D-dúr/H-moll tonális rendszert sejtet:
Forrás - Source: Guitar Techniques
Ennek ellenére az előjegyzés felett a dal tonalitásának meglepő módon az A-mixolíd tonalitás (és skála) lett jelezve.
A 2# előjegyzés és az A-mixolíd az egyesített alapskála-táblázat szerint (lásd lentebb) egymással stimmelnek, ezzel legalább tisztában vannak a publikálók. Azonban, hogy mi köze ehhez a dalhoz az A-mixolíd skálának, azt nem tudom.
A shuffle középgyors, pontozott ritmusú blues műfaj. A blues zenében jártas olvasó erre azonnal rábólint: ha blues, akkor blues-pentaton (itt A-blues-pentaton)...
...illetve blues esetében sokszor elég a moll-pentaton is (itt A-pentaton 1. fok):
Az utóbbi esetben sem lőttünk mellé, sőt az A-blues pentaton skálaszerkezet sokkal jobban ráillik a dal hangjaira, mint az A-mixolíd skála!
A kotta bal felső sarkán egy sajátos jelzés található:
Forrás - Source: Guitar Techniques
Voltaképpen ez mutatja, hogy blues zenéről van szó, noha a jelzésben swing feel szerepel. Kell-e mondanom, hogy a swing szintén Amerikából származó blues műfaj? Ebben a vonatkozásban szintén pontatlanok a publikálók, hiszen a pontozásra való hivatkozás nemcsak a swingre, hanem szinte az összes blues műfajra jellemző, még pontosabban: ez a pontozott ritmikus lüktetés a blues legfőbb jellemzője.
A dal lejátszási szintjét nehéz egyértelműen besorolni, ugyanis benne 2 dallamvonal található:
-
a dal fő zenei témái középszintű technikai felkészültséget igényelnek. Ezeket játszom én is, kivéve a középrész rövid, saját improvizációit.
-
Steve Morse saját improvizációs témái, amelyek a dal középtáján csatlakoznak a dalba. Ez szintén le lett kottázva, ám ez már nagyon-nagyon haladó szint.
Kizártnak tartom, hogy az utóbbit, azaz Steve Morse saját improvizációit bármely középszintű gyakorló le tudná játszani, ebből a szempontból tehát a publikáció csupán tűzijáték, hiszen oktatási célokra gyakorlatilag felhasználhatatlan.
A Pénzes-féle módszertan a tabulatúra értelmezésében is talált más utakat. A dal fő zenei témái többféle technikai szerkezetben is lejátszhatók, én a magam részéről egy saját, szerintem logikusabb és jobban kezelhető skálaszerkezetet használok fel a videóban.
A dal sok, úgynevezett alterált, azaz a tonalitáshoz nem tartozó hangot tartalmaz. Ezt persze a blues zenénél már régesrég megszokhattuk, sőt -amint azt honlapomon több helyen folyamatosan hangsúlyozom-, egy blues improvizációba kellő előkészítéssel bármilyen hang betehető. Éppen ezért pontosabb, egzaktabb megközelítés a blues-pentaton skálaszerkezetre hivatkozni, mint a csupán 7 hangból álló A-mixolíd skálára.
Természetesen belátom: az alábbi statikus blues-tükörkép alapjában véve nem sokat ér a dal konkrét feldolgozásakor. Ennek oka az, hogy a dal zenei témái és az improvizációk túl sok alterált hangot tartalmaznak. Ám pontosan ezt a megnövekedett, a tonalitás szempontjából viszont nem oly fontos hangtömeget mutatja az alábbi A-blues pentaton 1. fok, sőt, ezek színek szerint rangsorolva is vannak: a pirosak kevésbé fontosak a feketéknél. Az utóbbiak alkotják a "klasszikus" moll-pentaton skálát, míg az előbbiek csupán zenei "fűszerező" szerepet játszanak.
A blues-pentaton - 1. fok
Pénzes László