Fear of the dark - Iron Maiden
A szerzői jogi állásfoglalások a Szerzői jogok című fejezetben tanulmányozhatók.
You can read copyright statements in the chapter Copyright.
Először nézzük meg dalt:
A híres Iron Maiden talán a világ leghíresebb metál együttese és már a műfaj 80-as évekbeli kezdeteitől meghatározó zenei világot alakított ki. A metál zeneileg legtöbbször tágabb zenei keretek között gondolkodik, hiszen a jól ismert blues-pentatónia mellett használ moll-, sőt néha domináns (keleties) fríg-tonalitást is.
Az együttes előző, The trooper című daluk hangzása, zenei jellege és konkrét technikai megvalósításai egészen hasonlóak a jelen daléhoz; valójában ez igaz szinte minden dalukra nézve. A rendkívül tehetséges Altorjai Geri interpretációjában egy masszív, stabil kíséretet kísérhetünk figyelemmel a dal 1. gitárszólójával együtt. A 2., nagyon gyors gitárszólót Geri akkor még nem tudta feljátszani, de azóta már megközelítette a hozzá szükséges tudásszintet (a felvétel 1 évvel ezelőtt készült). Ám ezen gitárszóló feljátszásával más okok miatt is gondok lettek volna. Mivel a 2. szóló gyors és kötetlen ritmusú, rendkívül nehéz lett volna ugyanúgy feljátszani anélkül, hogy az eredeti és rájátszott szóló ne folyt volna követhetetlenül össze.
A D-moll alaptonalitás határozza meg a dal zenei karakterét.
A dalhoz fűződő, bevallom őszintén, nem egészen idevágó megjegyzésem annak szövegével kapcsolatos. Mivel én egy olyan taktikai közelharc-oktató is vagyok, aki nem fél semmitől, nem tudom szó nélkül hagyni azon furcsa tényt, miszerint a dal szövege csupán arról szól, hogy az ember mennyire fél a sötétben (fear of dark); ez konkrétan 26 alkalommal hangzik el a dalban. Lényegében tehát a dal szövegügyileg sajnos egy óvodás kisgyerek szintjén áll, aki éppen be van rezelve a sötét sarokban.
A részletes tabulatúrát szerzői okból nem publikálhatom, de az oktatás során egy adott szint után a dal szívesen kért és tanult oktatási anyag.
E-lokriszi 0. fekvésben