Billy's got a gun - Def Leppard
A szerzői jogi állásfoglalások a Szerzői jogok című fejezetben tanulmányozhatók.
You can read copyright statements in the chapter Copyright.
Először nézzük meg a dalt:
Először is nagyon köszönöm Altorjai Geri tanítványomnak, mert voltaképpen ez az én kívánságomként került feljátszásra. A dal kamaszkorom egyik meghatározó slágere volt (igen, már több mint 40 éves!).
A dalról ugyanazt tudom mondani, mint a White Lightning esetében, éppen ezért onnan a szöveget kis változtatásokkal ide másolom.
A híres együttes dala tonalitásügyileg szintén komplex. Ez azt jelenti, hogy sok hangnem váltogatódik benne, amely egyáltalán nem jellemző sem a mai, sem pedig az elmúlt évek könnyűzenéjére. Ezek a következők:
C-moll - D-moll - E-moll - A-moll
Csak hogy megértsük: üzletileg ez mindig kockázatos lépés az előadó számára, hiszen a közönség az egyszerűbb zenéhez van szokva, a komplexitással tehát a lemezeladás van kockáztatva. Azonban mindez a 80-as évek gitárcentrikus rockzenéjébe és a Def Leppard repertoárjába még belefért.
A dalban minden hozza a Def Leppard-standardot: a rockos hangzás, a gitár-, és más szólam rendkívül aprólékos kidolgozottsága, az elektromos gitár szólamánál az erőteljes vibrato-kar-használat, amelyet Altorjai Geri tanítványom nagyon pontosan ad vissza nekünk.
A részletes tabulatúrát szerzői okból nem publikálhatom, illetve a dal tonális komplexitása miatt csakis a kerethangnemének skáláit adom meg (C-moll).
F-dór 13. fekvésben