Battinerie (Badinerie) a H-moll szvitből - BWV 1067
J. S. Bach
Johann Sebastian Bach honlapja
A szerzői jogi állásfoglalások a Szerzői jogok című fejezetben tanulmányozhatók.
You can read copyright statements in the chapter Copyright.
Először is azt kell tisztáznunk, amit nemrégiben egy internetes olvasóm számon kért rajtam: véleménye szerint az utolsó, Battinerie tételcím helyes írása Badinerie.
Nos, a kották egy része ennek, a másik részük annak írja. A kotta egyetemes forrása (állítólag) egy, maga Bach mester által írt, részben autográf kézirat, amelyben még (Bach tollából) Battinerie szerepel (Lipcse 1738-39). Az én kottaverzióm például a tételt szintén Battinerie névvel jegyzi. Valószínűleg tartom, hogy a Badinerie elnevezés a modern korban került be a közgondolkodásba.
A szólómű szinte kötelező vizsgadarab szinte minden hangszeren. Ettől a néha lelketlen virtuozitástól egy kissé elcsépeltté vált, bár a műnek igen komoly további értékei is akadnak.
A szólódarab tökéletesen beleillik a H-moll tonalitás húros hangszereken lecsapódó 7 alapskálájába; ám a skálák technikai kiválasztása jelentős szólótechnikai tapasztalatot igényel, ezért és a virtuózitásért a művet mindenképpen haladó szintű kihívásnak kell minősítenünk.
D-dúr / H-moll teljes skálák
E-dór 0. fekvésben
Fisz-fríg
G-líd
A-mixolíd
H-moll
Cisz-lokriszi
D-dúr
E-dór 12. fekvésben
A .mus kiterjesztésű kotta (itt .zip-be csomagolva) a Finale Notepad 2003a ingyenes kottaszerkesztő program file-formátuma. A program ingyenesen letölthető a Letöltések, hasznos anyagok című fejezetből.