Cikkek, írások
Paul Anka Budapesten - A jó dalokat nem lehet kidobni
Zenetörténészek szerint Paul Anka az első kreált
tinisztárhullám terméke, azonban ötven év távlatából elmondható, hogy
kiváló üzleti érzékkel és nagyfokú zenei kreativitással megáldva méltán
válhatott a swing ünnepelt zeneszerzőjévé.
(2008) augusztusi budapesti fellépése kapcsán joggal indultak el a
találgatások, hogy a 900 dalából és 15 millió példányszámban értékesített
120 lemezéből álló repertoárjának vajon mely darabjai csendülnek majd fel.
Paul Albert Anka 1941-ben Kanadában látta meg a napvilágot
libanoni, maronita kivándorlók gyermekeként. Már egész pöttöm korában énekelt a
szír Szent Illés Antiochiai Ortodox Egyház kórusában. Első slágerét, a Dianát,
melyben szerelmet vall korábbi bébiszitterének, tizenhat évesen szerezte. Az
azóta a világ 45. legtöbb bevételét eredményező dala természetesen azonnal a
slágerlisták élén landolt, s egyenesen a világhírnévig röpítette a
rocktörténelem első tinisztárját. És ha akkor, ott tizenévesen többé ki nem
nyitja a száját, vagy egyetlen sort sem ír le soha többé, az évek során befolyt
jogdíjakból akkor is vígan megélhetett volna. De ezt a legényt, mint utóbb
kiderült, nem ilyen fából faragták. A rákövetkező években további négy Top 20-as
dalt szerzett, majd Buddy Holly oldalán végigturnézta Nagy-Britanniát és
Ausztráliát. Hálából írt egy világhírű dalt Buddy számára It Doesn’t Matter Any
More címmel.
A hatvanas évek elején megírta az egyik legnépszerűbb amerikai esti tv-show, a
The Tonight Show Starring Johnny Carson azóta legendássá vált betétdalát,
amellyel szintén dollármilliókat keresett. Huszonkét évesen feleségül vette egy
libanoni diplomata divatmodell lányát, Anne De Zoghebet. 1967-ben felfigyelt egy
Comme d’habitude című francia dalra, melyre utóbb így emlékezett vissza:
„Szörnyű egy felvétel volt, de a dalban volt valami…” Így hát angol szöveget
kanyarított mellé, és odaadta Sinatrának, hogy énekelje fel. Így született meg a
My Way.
Kapcsolatára Frank Sinatrával a Jazzkovács című rádióműsorban így nyilatkozott:
„Nos, rengeteg nagy művésszel dolgoztam, de akitől a legtöbbet kaptam, aki a
leginkább inspirált, az Frank Sinatra volt… Én ismertem a másik oldalát is,
amikor Las Vegasban a maffiának dolgoztunk. Mindig tudtam, hogy tanulni csak a
nagyoktól érdemes, és Frank ilyen volt. Amikor Floridában személyesen
megismerkedtünk (…) nagyjából 1967 lehetett, ő éppen ki akart szállni, be akarta
fejezni a pályafutását, épp elege volt a saját életéből. A kormány folyamatosan
zaklatta az alvilági ügyei miatt, én meg nagyon szomorú voltam, hiszen egy nagy
művészt veszítettünk volna el, úgyhogy ez a helyzet adta meg a lökést ahhoz,
hogy hazamenjek és megírjam neki a My Wayt. Emlékszem, volt egy olyan tipikusan
újságírós írógépem, abban mindig volt papír, erre gépeltem le a szöveget reggel
ötre, és felhívtam Franket. Mondtam neki, hogy van számára valami különleges
ajándékom. Ő néhány hónappal később stúdióba vonult, felvette a dalt és
felhívott, majd bejátszotta a zenét a telefonba, és ez a dal mindkettőnk életét
megváltoztatta.”
Anka a hetvenes éveket Las Vegas-i kaszinók ünnepelt sztárjaként töltötte el. Az
évtized közepén írt egy dalt feleségéhez és négy lányához, mely arról szól,
milyen csodálatos dolog is apának lenni. A dal, a (You’re) Having My Baby
azonnal az első helyen végzett a Billboard 100-as listáján. De ezenfelül a
Feleségek Nemzetközi Szövetsége is kitüntetésével honorálta szerzeményét.
Karrierje legutóbb akkor kapott új erőre, mikor a Szívek szállodája című
tévésorozat főhősnője Paul Anka névre keresztelte kutyáját. Kiváló üzleti
érzékérõl tesz tanúságot az is, hogy legutóbbi két albumán (Rock Swings; Classic
Songs, My Way) szinte minden műfajból hallhatóak feldolgozások, de a
hamisítatlan Paul Anka swing stílusban. Az öt „A” betűs lánya (Amelia, Anthea,
Alicia, Amanda és Alexandra) segítségével és hónapokig tartó kutatómunkával
választotta ki a ’80-as és ’90-es évek legnagyobb slágereit. A Rock Swingsen
Nirvana-, Soundgarden-, Bon Jovi-, Billy Idol-, Oasis- és Cure-dalokat énekelt
lemezre, swinges nagyzenekarral. A Classic Songs, My Way című lemez pedig Joni
Mitchell, Billy Joel és Bryan Adams dalainak friss feldolgozásait mutatja be,
valamint Anka két klasszikusának sajátos interpretációját.
1984-ben csillagot kapott a hollywoodi Hírességek sétányán, 1991-ben a francia
kormány a Művészetek és az Irodalom Lovagja címmel tüntette ki, végül, de talán
nem utolsósorban a turizmus tiszteletbeli nagykövetévé választották Kanadában.
Szülővárosában augusztus 26-át Paul Anka napnak keresztelték el.
S hogy miben látja sikerének titkát? „Az életutam, az életstílusom olyan, hogy
bírom. Mindig azt szoktam mondani, hogy hangsúlyt kell fektetni a céltudatos,
egészséges életre, és az mindenképpen fontos, hogy az ember szeresse, amit
csinál. Az pedig végképp nem baj, ha valami egyedi dolgot, sőt, ha újra meg újra
kitalálja saját magát, mint én a Rock Swings albumon, amely igencsak távol van
attól, amivel anno a pályámat kezdtem… Ezek a muzsikák időtlenek, örökzöldek,
nem pedig olyan »eldobható« dalok, mint amilyen a világ, amelyben élünk. A jó
dalokat nem lehet kidobni, azokat újra és újra elő kell adni, akár más stílusban
is. Én kifejezetten aktív vagyok. Most például éppen könyvet írok, melyből egy
Broadway-musical is készül majd. Egyébként még öt évet tervezek, és aztán majd
akkor értékelem át az életemet.”
(Forrás: Hetek)