Cikkek, írások

Pat Metheny - Akit a zenészek hallgatnak

 

Ismét hazánkba látogat a sokak által jazzetalonnak tartott, világhírű gitáros, Pat Metheny. Legutóbb 2005. tavaszán volt szerencsénk hozzá, és a magyar zenészszakma színe-java akkor is elment a szinte kötelező „zeneórára”. Lelkesedésük érthető, ha belegondolunk, hogy világszerte a legkülönfélébb műfajok sztárjai tartják muzsikáját meghatározónak a saját munkásságukban.

 

Pat Metheny

 

Patrick Bruce Metheny 1954-ben látta meg a napvilágot Kansas City külvárosában. Mivel idősebb bátyja, Mike Metheny kiváló trombitás – Pat albumain is hallható –, az ő hatására a kis Patrick is trombitálni kezdett. Természetes adottságai ugyanakkor nem voltak túl jók a fúvós hangszerekhez, így elmaradtak a sikerélmények, amelyekből viszont bátyjának jócskán kijutott. Mike 12 évesen már turnézott Kansas Cityben, Pat pedig kezdte elhinni, hogy az ő becsületes neve: Mike Metheny Kisöccse.
Ebben az időben kezdett ismertté válni a Beatles zenekar, és akkoriban sok fiatal vett gitárt a kezébe. Pat is így tett, megtanult néhány fülbemászó dallamot új hangszerén, ám az igazi áttörést az jelentette, mikor bátyja megmutatta neki Miles Davis Four and More c. lemezét. Azt szokták mondani, hogy sok időnek kell eltelnie, míg a zenehallgató jazzrajongóvá válik. Nála azonban ez a folyamat körülbelül öt másodperc alatt lezajlott, és onnantól kezdve minden nap futva ment haza az iskolából, felrakta a lemezt, beült a két hangfal közé, és hallgatta a dallamokat.
Miután elvégezte a gimnáziumot, a híres Miami Egyetemre ment zenét tanulni, ám az első szemeszter után azt javasolták neki, hogy inkább tanítson. Akkoriban, 18 évesen egy fesztiválon lehetősége nyílt néhány dalt eljátszani Gary Burtonnel, a kiváló vibrafonossal. Röviddel ezután csatlakozott a zenekarához, és innentől kezdve egy csapásra híressé vált. Még ebben az évben Jaco Pastoriusszal, minden idők talán legnagyobb hatású basszusgitárosával elkészítették a Brigh Size Life című albumot, ami ma is etalonnak számít a modern jazz világában. 1977-ben Lyle Maysszel közösen megalapították a Pat Metheny Groupot, mely azóta is működik, minden évben több, mint száz koncerttel szolgálva a nagyérdeműt. Mindez igen komoly teljesítmény, ha ideszámítjuk, hogy közben Metheny több jelentős film zenéjét is megírta, vendégként szerepel különböző formációkban, tanít a Berkeley egyetemen, több mint négyszáz egyéni szerzeményt jegyez, melyek között szép számban vannak remekművek is.
Munkája elismeréseképpen eddig közel húsz Grammy-díjjal büszkélkedhet a számtalan jelölés mellett. Metheny egyik értékes gondolata, hogy a hangszeres játék nagyobb részben zenehallgatás, és csak kisebb részben maga a játék. Ez a fajta gondolkodása zseniális zenekarvezetővé teszi, mert miközben improvizál, tökéletesen hallja és érti, hogy mi történik körülötte az adott pillanatban, a zenekar tagjai mit és hogyan játszanak, így mindig a legjobban odaillő motívumot, dallamot tudja odatenni a megfelelő időben. Ettől lesz igazán élő a zene, mert a szólista érzi a közönségét, a zenekarát, játéka inspirálja a többieket, akik így még jobban játszanak, s ez visszahat a szólistára is.
Július 4-én – nem először – trió felállásban fognak játszani a Margit-szigeten, ezúttal a dobos Antonio Sanchezzel, és a nagybőgős Christian McBride-dal. A dob-bőgő-gitár felállás szakmailag nagy kihívás, mivel – ha a gitáros dallamokat játszik – hiányzik a harmóniát adó hangszer. De egyben óriási lehetőség is, pláne, ha a két másik kiváló zenész talentumaira gondolunk.

(Forrás: Hetek)