Cikkek, írások
John Lennon és Jézus - A mondat, ami végigkísérte Lennon életét
Több mint negyven évvel az után, hogy John Lennon kijelentette: „a Beatles népszerűbb Jézus Krisztusnál”, a Vatikán november végén hivatalosan is feloldozást adott a zenekar tagjainak. Egy most megjelent életrajzi kötet szerint Lennon élete végéig birkózott a kérdéssel, mert megdöbbentette, hogy egy odavetett mondatával milyen vihart kavart. „Ki akarok kerülni a pokolból” – írta Lennon 1972-ben Oral Roberts amerikai prédikátornak, akitől azt kérte, segítsen neki megérteni, miről szól a kereszténység.
A Vatikán hivatalos lapja, a L’Osservatore Romano november
végén megjelent cikkében azt írta Lennon hírhedt mondatáról, hogy „oly sok év
után ezek a szavak inkább csak egy brit munkásosztálybeli fiú dicsekedésének
hangzanak, aki nehezen dolgozza fel a hirtelen jött sikert. Lennon és a többi
Beatles tehetsége azonban a modern popzene legjobb fejezeteit adták nekünk”. A
vatikáni lap szerint ma már „csak a sznobok legyintenek a Beatles dalaira”.
John Lennon 1966-ban egy interjúban azt mondta, hogy szerinte a kereszténység el
fog tűnni. „Összezsugorodik és semmivé lesz. Azt nem tudom, hogy minek lesz
előbb vége: a rock and rollnak vagy a kereszténységnek. Most népszerűbbek
vagyunk, mint Jézus” – nyilatkozta a Beatles frontembere az Evening Standard
című brit lapban. A kijelentés Nagy-Britanniában nem váltott ki indulatokat,
nem úgy az óceánon túl. A Beatles amerikai turnéja előtt konzervatív csoportok
nyilvánosan elégették a liverpooli fiúk lemezeit, és egy sor rádióadó bojkottot
hirdetett a zenekar felvételei ellen, és a Vatikán is elítélte a zenész szavait.
A botrány csillapítására a Beatles 1966. augusztus 11-én Chicagóban
sajtótájékoztatót tartott. Lennon itt egy újságíró kérdésére, miszerint mit
gondol arról, hogy a rajongók azt kiabálják: „jobban szeretem a Beatlest, mint
Jézust”, kijelentette: csak arra utalt, hogy Angliában a fiatalok számára többet
mond a Beatles, mint Jézus vagy a vallás. „Nem azt mondtam, hogy jobbak vagy
nagyobbak vagyunk, vagy azt, hogy Jézus Krisztushoz mint személyhez vagy
Istenhez vagy dologhoz, bármi legyen is ez, hasonlítjuk magunkat. Mondtam, amit
mondtam, és ez helytelen volt. Vagy helytelenül értelmezték. Ennyit erről.”
Amikor megkérdezték Lennontól, hogy hajlandó-e bocsánatot kérni, annyit
válaszolt: „Ha ez önt boldoggá teszi, akkor igen, bocsánatot kérek.”
Lennon a halála előtt két évvel azt állította, hogy örül a botránynak, amit a
szavai kiváltottak, mivel ez indította el a szólókarrier útján. „Az életem
csapdába jutott a Beatles-szel – írta 1978-ban. – Mindig hálás leszek Jézusnak,
hogy véget értek a koncertkörutak. Ha nem mondtam volna azt, hogy a Beatles
»nagyobb, mint Jézus«, és nem háborítottam volna ezzel fel a nagyon is
keresztény Ku-Klux-Klant, akkor, Uram, ma is ott kellene állnom a színpadon a
többi koncertező bolhával!” A botrányokkal kísért amerikai koncertkörút valóban
fordulópontot jelentett: ezt követően a Beatles többet nem turnézott, és három
évvel később hivatalosan is feloszlott.
A liverpooli zenekar egyik életrajzírója, Steve Turner szerint Lennon nagyon
gondosan megválogatta a chicagói sajtótájékoztatón a szavait. „Lennon nem mondta
ki azt, hogy nem gondolta komolyan, amit mondott, csupán annyit, hogy ha ezt így
és így értelmezték, akkor az helytelen volt. De nem vonta vissza a szavait” –
állítja az újságíró, aki a hatvanas évek második felében rendszeresen tudósított
a Beatlesről. Turner a CNN-nek adott interjújában azt mondta: Lennont annak
idején megdöbbentette a szavait követő felháborodás és a fenyegetések,
„különösen azután, hogy egy spiritiszta azt jövendölte neki, hogy
repülőgép-baleset fogja érni a következő útjuk során. Ezért le akarták mondani
az amerikai koncerteket, de már nem tudták. Emiatt szervezték meg a chicagói
bocsánatkérést”.
Ugyanakkor Lennont nem hagyta nyugodni az, hogy milyen hatást
váltanak ki az emberekből. „A Beatles ateista és agnosztikus alapokon indult, de
a zenészeket később egyre jobban foglalkoztatták a spirituális kérdések – írja
Turner az Evangélium a Beatles szerint című könyvében. – Amikor 1968-ban
elutaztak Indiába, a Beatles kezdett maga is szellemi erővé válni. Úgy vélem,
hogy John ezt pontosan látta. A szemében a kereszténység és a rock and roll
vetélytársak voltak. Alig három évvel később Woodstockban a rockzene már szinte
vallási funkciót töltött be. Ekkorra a Beatles is szinte vallássá vált, amely
szellemi hatást gyakorolt az emberek felett.”
2008 nyarán a CBC kanadai rádió archívumából előkerült egy eddig nem ismert
interjúrészlet Lennonnal. Ebben a Jézussal kapcsolatos mondatairól azt mondta:
„Nem mondanám, hogy jó ötlet volt (erről beszélni), mivel én egyike vagyok Jézus
legnagyobb rajongóinak. Ha a Beatlesre irányuló figyelmet Jézusra tudnánk
fordítani, akkor azt mondanám, hogy itt vagyunk, csináljuk.” Lennon cáfolta azt,
hogy ki akarta volna gúnyolni a kereszténységet. Mint mondta, gyerekkorában
templomi kórusban énekelt, és csak akkor hagyta abba az istentiszteletre járást,
amikor 14 évesen a pap kitiltotta, mivel egy misén elnevette magát a társaival.
„Csak a képmutatás, a vaskalaposság és a vallásos teadélutánok ellen vagyok… Ha
a Beatles kiállna Krisztus oldalán – ahol mindig is állt –, és ezt elmondaná az
embereknek, akkor lehet, hogy nem telnének meg a templomok, de nagyon sok
keresztény táncolna a tánctermekben. Akármit is ünnepelnek, Istent vagy
Krisztust, szerintem nem számít, amíg szem előtt tartják Őt és az üzenetét” –
idézte Lennont a The Daily Telegraph. (Bigger than Jesus? The Beatles were a
Christian Band. 2008. július 18.)
Ezek a mondatok negyven éven keresztül ismeretlenek voltak, és csak idén
júliusban kerültek először adásba a BBC4 rádióadóban. A hetvenes évek elején
Lennon a magánéletét körülvevő káosz elől egyre gyakrabban a televíziózásba
menekült. Szívesen nézte a kor legismertebb televíziós evangélistáit, köztük
Oral Roberts, Billy Graham, Pat Robertson és Jim Bakker műsorait.
1972-ben levelet írt Oral Robertsnek, amelyben őszintén vallott drogfüggőségéről
és félelmeiről. Kifejezte sajnálatát a Jézussal kapcsolatos kijelentései miatt
is. A levélhez adományként egy kitöltött csekket mellékelt. „Miután idézett egy
sort az egyik dalszövegéből, miszerint a »pénzen nem vehetsz szerelmet« ezt
írta: »Ez így van. A lényeg az, hogy boldogságot szeretnék. Nem akarok
kábítószerrel tovább élni. Paul egyszer azt mondta nekem, hogy kigúnyolom,
amiért drogokat szed, de végül meg fogom ezt bánni. Kérem, magyarázza el, hogy a
kereszténység mit tehetne értem. Ez is csak egy átverés? Szerethet ő engem? Ki
akarok kerülni a pokolból« – idézi Lennon levelét könyvében Steve Turner.
Oral Roberts hosszú levélben válaszolt a zenésznek, és elküldte neki A magként
elvetett hit csodái című könyvét. „John, láttuk önt a televízióban, amikor
először Amerikába jöttek… A hatásuk olyan erőteljes és széleskörű volt, hogy a
kijelentése, miszerint a Beatles népszerűbb, mint Jézus, bizonyos mértékig igaz
is lehetett abban a pillanatban. De tudja, a mi Urunk azt mondta: mindörökké
élni fogok” – írta Roberts, aki levelében összefoglalta a megtérés, az
újjászületés és a Szent Lélekkel való találkozás keresztény üzenetét. A
későbbiekben még több személyes levelet váltottak egymással.
Miután három elvetélt gyermek után 1975-ben megszületett Yoko Onóval közös
gyermekük, Sean, Lennon úgy döntött, hogy csak a családjának és fiának él.
Megbékült legendás zenésztársával, Paul
McCartney-val is, akivel a Beatles felbomlása után a nyilvánosság előtt
kölcsönösen, több személyeskedő dalban is szidalmazták egymást.
1977-ben Lennont nagyon megindította az NBC televízióban premierként vetített
Názáreti Jézus című alkotás. Miután megnézte Zefirelli hatórás nagyszabású
filmjét, bejelentette barátainak, hogy „újjászületett keresztény lett”. Egy
héttel később, húsvét vasárnap elvitte Yokót és Seant New Yorkban egy
istentiszteletre.
Ezekben a hetekben Lennon több keresztény dalt is írt (Talking with Jesus, Amen).
Turner könyve szerint még a Pat Robertson által vezett The 700 Club telefonos
imavonalát is felhívta egyszer.
Ugyanakkor felesége, Yoko gyanakodva fogadta Lennon érdeklődését a kereszténység
iránt. Attól tartott, hogy Johnt a gyerekkorában elszenvedett érzelmi sérülései
miatt az erős vallási személyiségek könnyen megragadják, a sajtó pedig
kigúnyolná, ha kitudódna az újabb Jézus–Lennon sztori. A zenész viszont Yoko
szemére hányta, hogy százezreket költ különféle mágusok és asztrológusok
tanácsaira. Azt mondta, hogy Yoko „nem látja az igazságot, mivel a sátán
megvakította a szemeit”. Elhívott magukhoz egy norvég misszionárius házaspárt,
akikkel Yoko hosszan vitatkozott arról, vajon isteni személy-e Jézus, mivel
tudta, hogy ebben a kérdésben könnyen el lehet bizonytalanítani Johnt.
Yoko – aki attól tartott, hogy elveszti a befolyását Lennon felett – ekkor
bejelentette, hogy két hónapra Tokióba kell utaznia rokonaihoz, és szeretné, ha
John is vele tartana. A tokiói Okura Hotelben Lennon heteket töltött magányosan,
mindenkitől elszigetelten. Éjszakánként rémálmok gyötörték. Egy ismerősének
elmondta, hogy napokon keresztül nem beszélt és nem evett, csak feküdt az
ágyban, miközben úgy érezte, hogy a teste „egy üres templom, amely tele van
szellemekkel, akik ki-be járnak”.
Bármi is történt Tokióban, ezzel lezárult Lennon személyes érdeklődése Jézus
iránt. Újabb dalt írt, ezúttal azonban Yokóhoz: Megmentetted a lelkem. A dolgok
visszatértek a régi menetükbe, de Lennon még kétségbeesettebb lett. 1979-ben
elutaztak Egyiptomba, miután Yoko, aki hitt a piramisok mágikus erejében, hírt
hallott egy különleges ásatásról. Egy halom ősi egyiptomi emléktárggyal tértek
haza, amelyekből egy házi múzeumot rendeztek be.
1979-ben Lennon Floridában vakációzott, amikor húsvétkor fiaival együtt ismét
megnézte a televízióban a Názáreti Jézus filmet. Ismerősei szerint most már
nyoma sem volt rajta a meghatottságnak, ehelyett azon viccelődött, hogy inkább
előre kellene tekerni a filmet a keresztre feszítéshez. Lennon kijelentette
magáról, hogy „egy újjászületett pogány”, és azon háborgott, hogy a
kereszténység Európában szinte minden ősi értéket elpusztított.
Ebben az évben jelent meg Bob Dylan személyes indíttatású gospel-lemeze, a Slow
Train Coming. Lennont, aki nagyra becsülte a blues-zenészt, megdöbbentette Dylan
nyílt kiállása Jézus mellett. A Valakit szolgálnod kell című dalban azt
énekelte, hogy „vagy Istent, vagy az ördögöt szolgálod”. Lennon válaszul azt
írta egyik utolsó dalában, hogy „szolgáld magadat, mert senki sincs, aki
megváltson”.
Néhány hónappal később, 1980. december 8-án Mark David Chapman New Yorkban,
házuk bejáratánál lelőtte John Lennont.
(Forrás: Hetek)