Cikkek, írások

Jean-Michel Jarre Budapesten - Tömegek karmestere

 

(2008.) november 12-én a Papp László Budapest Sportaréna falai közt újra felcsendülnek az Oxygene című legendás zenemű tételei a francia szintetizátormester Jean-Michel Jarre előadásában, aki világ körüli turnéján Budapestet is útba ejti. A hatvanéves világsztár ma is fiatal lázadó rocker benyomását keltő külsővel lép a publikum elé, hogy megünnepelje minden idők legnagyobb példányszámban elkelt lemeze megjelenésének 30. évfordulóját.

 

Jean Michel Jarre

 

A magát egyszerűen retro-futurista zenésznek aposztrofáló Jarre-t az elektronikus zene atyjának, a techno-, és a DJ-kultúra keresztapjának tartják szerte a világon szakmai és műkedvelő körökben egyaránt. Tehetségét a világszerte eladott több mint 55 millió album bizonyítja.
Jarre Lyonban született 1948. augusztus 24-én. Szülei gyermekkorától kezdve bátorították fiukat a zenetanulásra, így a kis Jean Michel már ötévesen zongorázni kezdett. Apja, Maurice Jarre világhírű zeneszerző – nevéhez olyan művek fűződnek, mint a Doctor Zsivago vagy az Arábiai Lawrence című filmek zenéi – az ötvenes évek elején úgy döntött, elhagyja családját, hogy új életet kezdjen Amerikában. Az ifjú Jarre gyermekkorát beárnyékolta apjának elvesztése, kitartva azonban tehetségének munkálása mellett, sikeresen felvételizett a híres Párizsi Konzervatóriumba. 1968-ban a rock and roll korszak kellős közepén felfedezte az akkor még gyerekcipő­ben járó elektronikus zenét, amely katartikus hatást gyakorolt a szárnyait bontogató fiatal művészre: a konzervatóriumot otthagyva beiratkozott a Grou­pement de Recherche Musicale-be, amely egy, a kortárs és kísérletező zenészek számára új képzést kínáló kutatóközpont volt. Itt lehetősége nyílt az elektroakusztikus világ alaposabb meg­ismerésére, és hamarosan zenei munkák is megtalálták. 1973-ban már számos francia pop­sztárnak írt dalokat.
Néhány mérsékelt sikerű kísérleti album kiadása után (La Cage, Deserted Palace) 1976 augusztusában stúdióba vonult, hogy elkészítse Oxygene című lemezét. A formabontó zenei anyag addig még sosem hallott hangzásvilágot teremtett: Jarre komolyzenei motívumokat fúzionált fülbemászó slágeres dallamokkal, mindezt földöntúli atmoszférát idéző szintetikus hangszerelésbe ültetve. A műfajteremtő album alighogy piacra került, szinte rögtön a toplisták élén foglalt helyet világszerte, és egy csapásra a nemzetközi sztárok sorába emelte a 29 éves művészt.
Az ifjú Jean Michel dédelgetett álma eredetileg az volt, hogy muzsikáját ne csak hallgassák, hanem „lássák” is az emberek. Az első lélegzetelállító koncertre 1979. július 14-én került sor (a Bastille lerombolásának ünnepnapján) a Place de la Concorde-on, Párizsban. Az újdonságnak számító, gigantikus multimédiás koncert hang- és fényhatásait hihetetlen tömeg élvezte: több mint egymillió ember özönlött a helyszínre, hogy lássa és hallja az „új mestert”. A koncert mint minden idők legnagyobb számú közönségét felvonultató előadóestje íródott be a Guinness Rekordok Könyvébe.
Muzsikája rövidesen átszivárgott a vasfüggönyön túlra is: 1981-ben a kínai kormány két éven át tartó lobbizásnak és a közvélemény nyomásának engedve – ekkor már a világ fő zenei eseményeként ünnepelték Jarre-t szerte Európában – megengedte, hogy öt rész­ből álló koncertsorozatot adjon, Mao elnök halála óta ugyanis nyugati zenész nem tehette be a lábát Kínába. 1986-ban egy újabb megaprodukció öregbítette hírnevét, ezúttal a texasi Houstonban. A helyi hatóságok meghívására Jarre műsora hivatott megkoronázni Texas állam megalapításának 150. és a NASA megalapításának 25. évfordulóját. Április 5-én a francia művész egy gigantikus, emelkedő színpadon ejtette ámulatba Houston belvárosát. Földöntúli lézerfényben megvilágítva, olimposzi tűzijátékkal a feje fölött, Jarre belevágott intergalaktikus zenei blokkjába, mialatt a felhőkarcolókra kifeszített 120 × 62 méteres óriás­kivetítőkön szürreális képek sorozata jelent meg. A helyszínen mintegy másfél millió (!) ember tapsolta végig a francia művész zenéjét. A koncert alkalmából készült Rendez-Vous lemezzel Jarre újabb formabontó lépéssel rukkolt elő: az elektronikus zenét az élő, emberi kórusokkal ötvözte. Az albumot az amerikai asztronautának, Ron McNairnek ajánlotta, aki egy speciális közreműködésre készült az új lemezen. Az űrbeli szaxofonszóló terve azonban a Challenger űrhajó tragikus katasztrófája miatt meghiúsult. 1997 szeptemberében Jarre Moszkva fennállásának 850. évfordulójának fényét emelte, ezúttal 3 milliós közönség előtt. A grandiózus hang- és látvány­show-n a több száz főből álló orosz nemzeti kórus is fellépett.
Koncertjeivel, lemezeivel rendszeresen kampányolt a háborúk ellen, toleranciát hirdetett faji, illetve szexuális kérdésekben, és a konfliktusok helyett az emberi tudás és a technikai fejlődés érdemeire hívta fel a figyelmet. Munkájának elismeréseként 1993 májusában Jarre-t az UNESCO Jóakarat Nagykövetévé nevezték ki. Több ízben nyerte el a zenei Grammy­díjat New Age kategóriában. A millennium tiszteletére ismét megpróbálta felülmúlni önmagát: 1999 szilveszterén Kairóban tárta a nagyközönség elé a 9,5 millió dollár költség­vetésű A Nap tizenkét álma (Twelve Dreams of the Sun) című alkotását. A piramisok lábánál ötvenezer rajongó döbbent meg az ezer énekest, zenészt, táncost felvonultató előadáson. Napjainkban kissé visszafogottabb elektrodzsesszes albumokkal jelentkezik, de megakoncertjeit időről időre, más-más helyszíneken előveszi a cilinderből, ha az általa vélt jó ügyek mellé állhat műveivel.
Magánélete távolról sem ilyen sikeres, Charlotte Rampling angol színész­nővel kötött házassága (amelyből két gyermek született) a kilencvenes évek közepén futott zátonyra, és – bár nagyszabású koncertjei folytatódtak – azóta is keresi zenei megújulásának fonalát.