Cikkek, írások

Rövid tudósítás a Hangfoglalásról avagy a kényszeresek klubja

Immáron 8. alkalommal került megrendezésre a Hangfoglalás című hangszerkiállítás.

Forrás - Source: budapest.varosom.hu

X. szervező szerint ugyanis kell egy olyan szakmai közösség, amely évente egyszer összegyűlik, együtt zenél, eszmét cserél és újdonságokat mutat be egymásnak. Ebben tökéletesen igaza van: kell néhány nap, amikor a konkurenciák éppen nem nyírják egymást, hanem sírva borulnak össze és korlátlan szeretetükről biztosítják egymást, bár a magam részéről az évi egyszeri találkozóban éppen emiatt igazi közösségformáló erőt nem látok, annál több ideológiába csomagolt üzletet, ám ez nem minősíti X. kitűnően megvalósított ötletét.

Nem állíthatom azonban, hogy a különleges alkalom okán a hangszerek többsége olcsóbb lett volna. (Habár volt lehetőség a leárazásra.) Ma már egyébként is ott tartunk, hogy internetes rendelés esetén a hangszer jóval olcsóbbnak bizonyul, hiszen sok esetben nincsen például rajta az elhíresült hungarikum, a brutális 27%-os ÁFA. Szóval, a középosztály elszegényedését ismerve az emberek többsége csak nézelődni és hangszert fogdosni ment.

Igazán nem szeretném a rosszmájú kritikus benyomását kelteni, aki valójában semmi sem ért, csupán vitriolszagú cikkek megfogalmazásához. Az bizonyos, hogy túl vagyok már sok, aktív zenei tapasztalaton, amibe éppúgy belefoglaltatik a komoly-, mint a könnyűzene és a legtekintélyesebb helyet nálam mindenképpen a klasszikusok foglalják el. Azt kell mondjam, hozzájuk képest ezen a seregszemlén sekélyes zenészektől még sekélyesebb zenei gondolatokat hallhattam (ez alól a koncertpódium sem volt kivétel), ha egyáltalán zenei gondolatnak lehet nevezni egy hangszer rövid bemutatásának szánt skálaügyi tűzijátékot, amelyek ráadásul helyszűke miatt sokszor egyidőben rebbentek fel.

Ebből következően számomra a kiállítás legemlékezetesebb benyomása a hangzavar, ennek központi figurája pedig az eladó és néha a próbavásárló volt. Sajnos ki kell jelentenem, az eladók valójában betegek: kényszeresek. Ezt egyébiránt már előzetesen, vásárlásaim során is tapasztaltam, hiszen a boltba való belépéskor, ha az eladó kezében éppen van egy gitár, akár kéred, akár nem, 2 perc alatt meg fogja neked mutatni összes felgyülemlett gitártudását, ha éppen nem unja az egészet, akkor viszont rád se hederít. A spontán bizonyítási kényszer legtöbbször valami eszeveszett, sokszor összefüggéstelen szólózásban tetőzik. Nos, a Hangfoglaláson mindez halmozottan jelentkezett, hiszen a standok szorosan egymás mellett helyezkedtek el, és szinte mindegyiknél volt egy eladóféle vagy ha nem, akkor egy szintén kényszeres próbavásárló. Persze, a hangszert ki kell próbálni, ám nagyon kevés ember volt képes visszafogni egóját, azaz csakis önmaga örömére zenélni, amit egyébiránt abban hangzavarban úgysem lehetett megvalósítani. (Ha meg így szeretnénk tenni, minek ehhez elmenni a Hangfoglalásra?)

A fentiekből egyenesen következik, hogy a Hangfoglalás a lehető legmesszebb került az ilyenkor felrebbenő, a szíveket is megdobogtató szlogenoktól ("Mert kell egy hely együtt zenélni...", "Legyen a zene mindenkié!" és hasonlók) és pontosan az ellenkezőjéről szól: üzletről, eszetlen gitártechnikáról, szavatoltan minden zeneiség nélkül.

A kényszeresek másik klubja azon 60-70 évesek, akik még mindig 20 évesnek gondolják magukat. Ezzel nincs is baj, maradjunk örökkön fiatalok, ám csakis addig, amíg úgy is öltözködünk. Egészen muris, ahogy ezek a 60-70 éves, többségében elhízott, máskor pedig az alkoholtól csonttá aszott, alaktalan álfiatalok (mert hogy fiatalosan lefussanak napi fél órát, ezáltal legalább megtartva az alapkondit, az azért már fárasztó dolog; mert hisz mi a fiatalság, ha nem maga a mozgás?), ugyanazokba a szűk bőrszerkókba gyömöszölik be magukat, amit  kamaszkorukban hordtak össze a rockkoncertek során. Ehhez járul még 1 vagy 2 maguk után húzott gyerek, no meg egyre ritkuló hajuk, amelyet természetesen tilos levágni, marad tehát a szerzetesi tonzura középen, míg oldalt a maradék hajat az eredeti, fiatalos méretre megnöveszteni, amely már tényleg önmaga paródiájává avatja viselőjét. Ezzel párhuzamosan zeneileg is kamaszkorukban ragadtak, azaz gyakorlatilag ugyanazt a moll-pentaton 1. fokot nyomják, legfeljebb drágább cuccokon. Apropó, amelyik egész életében aktív zenész volt, az már nagy valószínűséggel korlátozottan halláskárosult; a hátuk mögött bármit lehet mondani, nem fogják meghallani (sajnos tapasztaltam).

Szóval, mit is láttunk a Hangfoglaláson, amit nem láttunk a múlt évben és nem fogunk látni jövőre? Melyik hangszer az, amelyiket ne rendelhetnénk meg az Interneten keresztül és ráadásul jóval olcsóbban?

(Pénzes László)