Cikkek, írások

Eric Clapton, a nagy túlélő - mindhalálig blues

Eric Clapton telt házas koncertje hatalmas siker volt Budapesten (2006). A hatvanegy éves, Grammy-életműdíjas gitáros, a blues fehér királya harmincegy állomásból álló turnéjának címe megegyezik legutolsó albumáéval: „Back Home”, ami annyit tesz: Hazafelé. Ám kérdéses, hogy egy örök vándoréletet követelő hivatás esetén hol van a „haza”.

„Valamennyien magányosak vagyunk – mondta egyszer Eric Clapton a Musician magazinnak. – Lényegében mi zenészek mindannyian normálisak akarunk lenni. Most már el tudom fogadni, hogy nekem ebben talán sosem lesz részem, de még mindig nem tettem le arról, hogy életemnek ezt a részét is megoldjam, kényelmessé tegyem.”
Eric Clapton élete valóban szinte kizárólag a zenélésből állt: koncertturnék, formációk és stúdiófelvételek végeláthatatlan sorából – attól kezdve, hogy 1962-ben, tizenhét évesen Londonba ment, hogy a zenélésből próbáljon megélni. Kötetlen életet élt, sorra járta a bandákat, és rendszeresen fellépett klubokban. Eredetileg kiskamaszként kezdett el gitározni, a blues klasszikusainak felvételeit hallgatva. Mint ő maga is utalt rá, a blues érzelmi töltöttsége, végtelen fájdalmassága már kissrácként is teljesen lenyűgözte, szívéből szóló zeneként érzékelte az ősi dallamokat. Minden energiáját az önképzésre fordította, s húszéves korára eljutott odáig, hogy Angliában „Clapton, az isten”-ként emlegették virtuóz gitárjátéka miatt. Ekkortájt ragadt rá a Lassú Kéz elnevezés is – tréfából, hihetetlen gyors játéka miatt. Később teljes drog- vagy alkoholmámorban tartott fellépésein is képes volt az ujjai emlékezetére hagyatkozva, öntudatlanul lejátszani a futamokat. Egész pályafutása alatt megmaradt vérbeli előadómuvésznek, sokak számára feledhetetlen improvizátornak.
A hatvanas években, amikorra a blues világszerte sikeressé vált, és a műfaj őshazájából, az Egyesült Államokból a még élő fekete bluesmanek sorra jöttek át Angliába turnézni, Clapton afféle lelkes tanítványként együtt játszhatott nem egy általa bálványozott öreg muzsikussal. Ezek a találkozások alaposan próbára tették a korai sikerektől felduzzadt önbizalmát: „Más hallgatni a lemezeiket, és más megismerni az élő embereket” – ismerte el. A blues tradicionális fekete énekesei ugyanis emberöltőkön keresztül szegény, névtelen vándormuzsikusok voltak. Küldetésüknek tartották a blues fennmaradását, balladaszerű dalaik a szájhagyomány részét képezték. A „déli” gyökerekkel rendelkező, az európaitól teljesen eltérő kultúrájú öregek nem sokra becsülték angliai kísérőzenészeiket, a brit popipar ifjú titánjait. A kétfajta mentalitás Clapton pályáját is végigkísérte, ami állandó őrlődést jelentett az autentikusságra való törekvés és a showbiznisz pénzcentrikus szempontjai között. Clapton zenei kalandozásai ellenére mindvégig a bluest tartotta saját műfajának, minden sikerét ebből eredeztette. Mindazonáltal nem panaszkodhatott: huszonöt éves korára mindent elért a pályán, méghozzá úgy, hogy művészi önbecsülését is úgy-ahogy megőrizte. Világhír, gazdagság, olyan együttesek, mint a Yardbirds, a Bluesbreakers vagy a „Szupertrió”, azaz a legendás Cream tagjaként. De súlyos árat fizetett. A hatvanas években, a „brit zenei invázió” korában minden ígéretes klubzenészt azonnal felkarolt a zeneipar, hogy aztán pénzcsináló gépezetté tegye. Az ezzel járó felpörgetett életvitelt, a vég nélküli stúdiómunkálatok, koncertturnék iramát drogok és alkoholmámor nélkül kevesen bírták. Huszonhat éves korára már kemény heroinista lett Clapton is, riasztóan leépült, elszigetelődött, s csak szerettei beavatkozásának köszönhette, hogy nem követte ő is fiatal kortársai, Brian Jones, Jimi Hendrix, Janis Joplin, Jim Morrison és a többiek tragikus példáját.

Amikor tavaly felmerült egy önéletrajzi könyv megírásának lehetősége, Clapton kijelentette, hogy sajnos nem emlékszik rá, mi történt fénykorában, olyan súlyos drogfüggő volt. A drog helyére azután beült az alkohol, s egy évtizeddel később, amikor a „legenda” egészsége teljesen megroppant, újabb kemény elvonókúra következett.
Clapton magánéletét is féktelenség, állandó partnerváltogatás jellemezte, s normális kapcsolat híján nem volt valami nagy véleménnyel a női nemről. Érdekes módon az általa játszott blues akkor vált átélten fájdalmassá, amikor beleszeretett legjobb barátja, George Harrison feleségébe. Patty Harrison sokáig ragaszkodott a férjéhez, aki később, amúgy baráti alapon átengedte őt Claptonnak.
A házasság azonban a férfi alkoholizmusa és állandó turnéi miatt évekkel később felbomlott.
Claptonnak két alkalmi kapcsolatából a nyolcvanas évek közepén egy lánya és egy fia született. 1991-ben az ötéves kisfiú, Conor kizuhant egy toronyház ablakából, és meghalt. Ezt követően, mély letargia után született meg Clapton leghíresebb albuma, az Unplugged. Úgy tűnik, Clapton 2002-ben, ötvenhét évesen újból megpróbálta pótolni, ami kimaradt az életéből: feleségül vett egy huszonöt éves amerikai lányt, akitől egy kislánya született. Hivatását nem adta fel, a zenélést missziójának tekinti. Meggyőződése, hogy kivételes tehetsége az oka, hogy túlélte pályáját, hogy mindig képes volt új lendületet venni.
Claptont, aki egy kisvárosi, konzervatív munkáscsaládban született, a nagyszülei nevelték fel sok szeretettel. Tizenhat éves édesanyja a születése után elhagyta. Bár később fel-felbukkant az életében, soha nem kezelte őt a fiaként. Clapton apja egy ’45-ben Angliában állomásozó kanadai katona volt, akit soha nem ismert. 1998-ban a médiából tudta meg, hogy a férfi nagy bohém volt, több házassággal és legalább négy gyermekkel a háta mögött, bárzenélésből tartotta fenn magát, és vándoréletet élt. „Zenélni akart, jól érezni magát, szerette a nőket. Akárcsak én – nyugtázta Clapton. – Jó tudni, honnan örököltem a hajlamaimat.”

(Forrás: Hetek)