Zenés bemutatkozás
A szerzői jogi állásfoglalások a Szerzői jogok című fejezetben tanulmányozhatók.
You can read copyright statements in the chapter Copyright.
A nevem Pénzes László.
Magyarország első online gitáriskolájaként 2004-ben kezdtem gitártanulmányaimat rendszerbe foglalni, amely ma már úgy vélem az egyik legnagyobb és legszínvonalasabb online elérhető oktatóanyaggá vált. Az alábbi fejezetekben szinte "kötelező" módon igyekszem felmutatni hangszeres tudásomat, amely persze csak néhány kiragadott videóra korlátozódhat, hiszen a teljes videómennyiség a jelen pillanatban kb. 2000 darab.
Gitáriskolám indulásakor viszonylag hamar jött el az a pillanat, amikor választanom kellett: vagy egy nagyon jó szólógitárossá képzem magam, vagy inkább több hangszert tanulok meg. Az utóbbit választottam és egyáltalán nem bántam meg. Úgy érzem, hogy több hangszer egyre mélyebb ismerete emelte meg Gitáriskolám szakmai színvonalát, valamint rájöttem, hogy én inkább vagyok oktató, semmint színpadon álló zenész (amit azért néha szintén gyakorlok). Ettől függetlenül büszke vagyok elért hangszeres tudásomra, sok, színpadon álló zenésznél nagyobb tudással rendelkezem, bár az is igaz, hogy vannak sokkal jobbak nálam.