Az alapskálák IIIe.
Tritonus, tetratonus és a többiek
A 7 alapskála közül a hosszú zenei fejlődés végeredményeként az európai kultúrkörben 2 skála, tágabb értelemben 2 hangnem vált uralkodóvá: a dúr és a moll. Ez azonban nem volt mindig így; például a korai gregorián zene még használt egyéb modális skálákat is: gyakran lídet vagy mixolídet. Johann Sebastian Bach még komponált fúgát dór hangnemben.
Amint már említésre került, a skálák ilyetén fejlődése és háttérbe szorulása kizárólag az emberi fül rejtélyes rezdüléseiben keresendő és a katalogizáló zeneelmélet csak később reagált a zenei fejlődésre. Ez a zeneileg szelektáló jelenség inkább a divatfellángolásokhoz hasonlatos: legtöbbször a divathóbort sem előre tervezett, hanem a járványokhoz hasonlóan fellobban.
A zenei "divathóbort" egyik ilyen zeneelméleti reakciója a tritonus egzakt meghatározása volt. A Riemann-Brockhaus lexikon szerint a szó eredeti görög jelentése "három hang":
A 3 egymás mellett lévő egészhang és az azokat "keretbe foglaló" bővített kvart (vagy szűkített kvint) hangköz zenei meghatározására többféleképpen juthatunk attól függően, hogy a szerkezetet melyik hangrendszerből és hangközökből származtatjuk. Erről az említett lexikon tudományos igényességgel ír, mi most kissé egyszerűsítve az európai temperált hangrendszerben fellelhető, 3 egészhangnyi távolságban lépkedő hangcsoportot, tritonust vizsgáljuk meg és persze mindezt gitárcentrikusan:
A tapasztaltabb gitárosok a tritonusban könnyen észrevehetik az egyik alapskála, a líd indulását, ezt először egyhúros technikai szerkezetben, majd a Pénzes-féle trichord-szerkezetben (1 húrra 3 pengetés) mutatom meg:
Ezt a skálaindítási szerkezetet azonban az európai fül nem szereti, számára feloldásra váró zenei disszonanciaként hat. (Hogy miért, erről nem érdemes vitatkozni vagy elméleteket gyártani.) Például Johann Sebastian Bach is a halál, a gyász, a panasz zenei megjelenítésére használta a tritonust. Főként ezen disszonancia miatt pusztult ki hangnemileg a líd skála, hiszen látjuk, hogy felső része a dúr skálával azonos, az a rész tehát hangzásban nem volt zavaró, míg az alsó, tritonusos rész annál inkább.
Mindazonáltal a Testvér-alapskálák vizsgálatakor felfedezhetjük, hogy bennük nem is tritonus, hanem tetratonus keletkezik. Erre először Steierlein Márton tanítványom hívta fel a figyelmemet...
...és ezen új zenei fogalom bevezetése is az ő érdeme. Vegyük például az egyik testvér-alapskálát, a 2. fokú Szabót:
Főként a skála egyhúros szerkezetében vehetjük észre könnyen az egymás mellett lévő 4 egészhang-lépést; amit a skálakatalógus-száma is mutat: 2-2-2-3-1-3-(1)...
A testvér-alapskálákban tehát a tritonus adta disszonancia tetratonus formájában tovább durvul. Valószínűleg tonálisan ezért nem lesznek népszerűek a testvér-alapskálák, bár kísérletképpen a klasszikus tonális akkordépítési szabályokat megpróbálom ráerőltetni némelyikükre a Zeneelmélet testvér-alapskálákra című fejezetben.
Természetesen az elv tovább folytatható: 5 egymás mellett lévő egészhang-lépés már pentatonust ad. Ez a skálafajta is katalogizálva lett: ők Csaba Gergely skálái az Egyéb hétfokú skálák című fejezetben.
A 6 egymás mellett lévő egészhang-lépést tartalmazó egészhangú skála pedig szintén részletes kidolgozásra került az Egyéb zeneelméleti skálák című fejezetben. Ebben az esetben már kissé pikáns elnevezésű szextonus-szerkezetről beszélhetünk.
Pénzes László