(Szakmai) tévedések és egyéb vígjátékok II.
Az egyik internetes fórumon megint csak nekem estek és ízig-vérig elkezdték kivesézni a Zenés bemutatkozás című oldalakon megnézhető zenei videóimat. Ezzel természetesen nincs probléma, amíg nem sért szerzői jogokat és nem hág át bizonyos etikai korlátokat, ha meg spontán átesnek rajta, mint gördeszkás a hídkorláton, akkor úgyis agyon fogom perelni az illetékeseket (ezzel kapcsolatban lásd a Szerzői jogok című fejezetet). A hozzászólás lényegében minden mozdulatban ilyen-olyan hibát vélt felfedezni, így néhány rövid gondolat erejéig reagálok a "szakmai" állításokra!
Az első spontán gondolatom kissé vállvonogatós, ami aztán igazán nem lóg ki a szubkulturális szint rágógumis hozzászólásai közül:
"Take it or leave it!"
Azaz nem kötelező végignézni a videókat, ha nem tetszik, azonnal ki lehet kapcsolni a gépet és el lehet menni, mondjuk skálázni. Az utóbbi szerintem jóval hasznosabb időtöltés, mint bármennyi időt is pazarolni mások hibájának átfogó analízisére s mindezt ménkűlassú gépeléssel. Nekem legalábbis az idő a legdrágább, olyannyira, hogy néha szinte pénzben tudom mérni. Helyette esetleg üljünk tükör elé és nézzük meg, hogy a gitárjáték közben mi magunk miben és mennyit hibázunk.
Természetesen a hozzászólónak igaza volt, ezt nem vitatja senki: a felvételeken jónéhányszor hibázok, illetve a felvételek minősége sem a legjobb. Ezeket én is láttam és látom, ennek ellenére felvállalom és többségét nem törlöm. De miért? Merő, térdnél lógó nemtörődömségből vagy esetleg van valami más is mögötte?
Először le kell szögeznünk, hogy egyszerűen nincs zenész, zenei produkció hibázás nélkül. Mindenki hibázott, mindenki hibázik. Számtalan művészi értékű felvételt tudok mutatni a könnyű-, és komolyzenei műfajból egyaránt, ahol igenis tetten érhetők kisebb-nagyobb hibák, sőt olyat is tudok prezentálni, amelyben a hibát egyenesen benne hagyták, holott kivághatták volna (lévén többszörösen átszűrt stúdiófelvétel). Akkor mégis miért hagyták benne?
Nos, a tökéletes hangszeres játékot csakis gép képes művelni, az aztán nem fog hibázni az első áramszünetig. Az emberek mégsem robotok elé ülnek le "élő" koncerteket hallgatni. De miért? A válasz a másik oldalon, a közönségben van:
a közönség katarzist akar és bizonyos határok között nem érdeklik a hibák!
Ezután már érthető, hogy a hozzászóló miért nem fikázza például Angus Youngot, az ACDC szólógitárosát...
...holott ő a koncertjein rohangálás közben nagyságrendekkel többször nyúl mellé, ráadásul a csontig rágott és agyongyakorolt pentatóniában: a hozzászóló szereti az együttest, azaz neki már megvolt az ACDC-katarzisa.
De hangsúlyozom, hogy ez csupán egy gyors, kiragadott példa volt arra, hogy a rejtett szubjektivitás miképpen ütközik ki a "tárgyilagos" szakmai vélemény mögül; nekem személy szerint Angus Younggal és zenéjével semmi bajom (továbbmegyek: nem is érdekel).
Ebben a pillanatban azonban el kell választanunk egymástól a közönséget és a szakmát. A közönség általában szakmailag műveletlen vagy meglehetősen alulképzett. Nem is azért megy koncertre, hogy a zenész hibáit lesse és amikor az végre elköveti, felkiáltson: "Tessék, tudtam, hogy be fog következni!". Én egyszer Paco de Lucia mesternek egy akkora hibáját láttam videón, amely után egy szigorú zeneakadémiás vizsgán minden bizonnyal kivágták volna.
-
Kevesebb lett ettől a hiba előtti és utáni zenei rész?
-
Kevesebb lett ettől Paco de Lucia művészete?
-
Ki az az idióta, aki csak az elkövetett hiba alapján ítél?
Bátran kijelenthetjük, hogy a művészi produkciót egyértelműen nem az elkövetett hibák mennyisége, hanem a produkció tartalmi egésze minősíti.
S ebben a vonatkozásban igenis helyes a közönség ítélete, mert ha benne a produkció a hibák ellenére is katarzist keltett, akkor az művészi szempontból kimagaslónak, maradandónak bizonyul. A dolog ilyen egyszerű. Ezzel a vélekedéssel egyébként nem vagyok egyedül: többek között Szjatoszlav Richter, a 20. század egyik legnagyobb zongoraművésze szintén ugyanígy nyilatkozott, meg persze a többiek is. (A "többiek" közt sokan vannak középszerű tehetséggel megáldott zenei iparosok, akik tudják, hogy hibáikat ilyen módon bizonyos keretek között el is misztifikálhatják, ám ez már egy másik történet.)
Visszatérve a Zenés bemutatkozás videóihoz, szakmai minősítésem szerint az ott megnézhető videók a nyilvánvaló hibák ellenére is felvállalhatók, mert azokat tartalmi szempontból értékesnek tartom, bár belátom, hogy ez egy szubjektív megjegyzés. Sok olyan visszajelzést kaptam, amely a videókat illetően egyértelmű és korlátlan tetszésről biztosított. Igazából jóval többet, mint becsmérlőt, ami engem arról erősített meg, hogy igenis felvállalhatók.
Egyébként a mániákus hibakeresés a tartalom keresése helyett igazi mephisto-i szerepkör...
...azaz minden egyetemes jóban megtalálni azt a pici, de igaz rosszat, ami azonnal képes derékba törni az ember amúgy is törékeny lelkesedését, nos ehhez kell az a bizonyos kis gonosz manó-mentalitás!
A magam részéről sohasem emelem ki az általam meglátott-meghallott szakmai hibákat, csakis akkor, ha célirányosan az ezzel kapcsolatos véleményemre kíváncsiak, ilyen lehet például egy gitáróra, de ott is csak bizonyos szituációkban. Engem nem a hibák érdekelnek, hanem az, miképpen birkózik meg velük a zenész, hogy mindeközben meg ne sérüljön a produkció egésze. A hibák debil, nyálcsorgató keresése helyett engem egyedül az izgat, hogy a produkció bennem milyen érzelmi és intellektuális érzeteket kelt. Ha azok katartikusak, azaz képesek kiragadni a hétköznapi valóságból, akkor a produkció megtette kötelezettségét: "szíven ütötte" közönségét, azaz engem. Nem ilyen célból keletkezik minden művészi alkotás?
Ugyanerre a globális nézőpontra biztatok minden tanítványt és olvasót, hiszen egyszer túl kell lépnünk önnön és mások hibáiban történő könyökig turkáláson.
A hibák emberi elnézése természetesen nem zárhatja ki a szakmai maximalizmust. Tehát emberileg-szakmailag mindent meg kell tennünk a minél magasabb szintű technikai-tartalmi hangszertudás eléréséért.
Mindezeken felül létezik még két további szempont is: az egyik az antipátia, a másik az irigység. A Pénzes-féle Gitáriskolának nyilvánvalóan nemcsak rengeteg szimpatizánsa van, hanem jónéhány "antipatizánsai", no meg irigye is. Számukra végeredményben mindegy, hogy mit csinálok, az sohasem lesz megfelelő. Miért? Mert keresztül állt bennük a jóindulat és az eszük felé félúton megakadt.
Pénzes László