(Szakmai) tévedések és egyéb vígjátékok XII.
A probléma már közvetett formában az előző, Bővített líd skála című fejezetben is felvetődött. Ott a gitároktatási anyagot publikáló zenész egy módosított alapskálára (amely nagy valószínűséggel vagy egy bővített hétfokú vagy egy nyolcfokú skála lehetett) hivatkozott kiemelten fontos, tonális skálák mellett, azt sugallva, hogy az zeneileg éppen olyan meghatározó. Ugyanez a probléma jelentkezik néha nálam is, amikor az ACDC együttes Thunderstruck című dalának riffjét tanítom. Ez a riff kezdőszint felett jól tanítható, mert közismert, jól hangzó és technikailag veszélytelen elemeket tartalmaz.
Feldolgozását azzal szoktam kezdeni: a tanítványnak házi feladatként feladom, hogy állapítsa meg a riff egyhúros alapskáláját, tehát azt a technikai skálasablont, amelyben a riffet le tudjuk játszani. Ez nagyon karakteresen egy H-mixolíd skála, ám van benne egy oda nem tartozó, azaz alterált hang is (itt pirossal jelölve):
Ettől az eredetileg hétfokú skála nyolcfokúvá válik és ez a jelenség némelyik tanítványt teljesen összezavarja. Ekkor kell elmondanom az alábbiakat:
a tonalitást, azaz az alaphangnemiséget harmónia-szinten az alapskálák, még pontosabban egy dúr skálára építhető hármashangzatok határozzák meg. Ezen tonális építkezés az európai zene egyik legfontosabb sajátossága; enélkül nincs Mozart, nincs Dire Straits, ugye érthető...
Visszautalva a kiadvány állítására: a fentiekből következően súlyos szakmai tévedés egy bővített vagy nyolcfokú skálát tonális szempontból azonos értelemben, azonos hangsúllyal említeni bármelyik alapskálával, hiszen az már csak egy valamilyen módon módosított skála. A fő zenei (tonális) referencia az alapskálák. Ez azt jelenti, hogy zeneelméletileg és sokszor technikailag is mindig tőlük fogunk kiindulni. Egyedül ez a fix kiindulópont biztosíthatja azt, hogy az érdeklődő tanítvány valaha talán megérti a rendszer egészét. Persze ez nem zárja ki, hogy kényünk-kedvünk szerint módosítsuk az alapskálákban lévő bármelyik hangot (alterálás), ám ezen módosított skálákat sohasem emelhetjük az alapskálák szintjére.