(Szakmai) tévedések és egyéb vígjátékok XVII.

A dúr-moll hangrendszer

 

Nagyon sok zeneelméleti könyv hivatkozik a mára tökéletesen kialakult, európai gyökerű zenei rendszerre dúr-moll hangrendszer néven. A névkombináció tökéletes szakmai baklövés, hiszen valójában a dúr-moll tonalitások, valamint a hangrendszer fogalma bár részben összetartoznak, de mégsem moshatók össze.

 

A hangrendszer meghatározásáról részletesen olvashatunk az Ádám, az első zenei zsenitől a mai temperált hangrendszerig című fejezetcsomag TH IV. - A hangrendszer fogalma című fejezetében. Ismételjük meg az ott olvasható legfontosabb megállapítást:

 

Pénzes-féle Gitáriskola - Jegyezzük meg!

"A hangrendszer az a hangokból álló alapkészlet, amelyből aztán az összes zene, közvetve zenei szabály levezethető és ebben a minőségében meghatározója lesz a belőle származó zenének. A hangrendszerből származtathatók a skálák, a harmóniák és esetleges dallamminták (ez utóbbi a keleti zene jellegzetessége), de nyilvánvalóan csakis azok, 'amelyek belőle származnak'."

 

Tehát a hangrendszer az a zenei alap, amelyből a későbbiekben alapjában véve sokféle zene kinőhet. A hosszú évezredes fejlődés végeredményeként a rengeteg lehetőség közül a dúr és moll skála került "főnöki" státuszba, tehát -kissé lesarkítva-, ez a 2 skála képezi a mai zenei rendszer alapjait. Az ügy innen kissé bonyolultabbá válik, hiszen nemcsak skálákról beszélhetünk, hanem ezen skálákból képzett hangzatokról (Összhangzattan), egyre komplexebb polifon (TH X. - Monódia kontra polifónia) szerkezetű zenei rétegekről, más néven szólamokról, ám ami a mi szempontunkból most lényeges, hogy bár a dúr-moll tonalitások valóban részben függnek a hangrendszer tulajdonságaitól, ám mégsem lehet ezen fogalmakat összemosni.

 

Ebből következően szakmailag talán a legkorrektebb, ha dúr-moll tonalitásrendszerről beszélünk és egyszerűen nem is említjük meg a hangrendszer fogalmát.

 

A dúr-moll tonalitásrendszerre való hivatkozás előnyös, mert: