Pénzes-féle szólótechnikai alapok I.
A zongorára gyakran hivatkozom, mert ez a hangszer sokkal plasztikusabb, átláthatóbb a gitárnál, ráadásul zenei rendszerünk hangjait lineárisan mutatja. A magyarázatok többségében tehát érdemes a zongorából kiindulnunk, hogy aztán azokat már sokkal könnyebben tehessük át a gitárra.
A zongorának kétféle billentyűje van: fehér és fekete:
A fekete billentyűk egy pentaton (speciális ötfokú, azaz 5 hangból álló) hangsort, más néven skálát, a fehérek úgynevezett diatonikus (tágabb értelemben hétfokú, azaz 7 hangból álló) skálát alkotnak.
Mindkét skálafajta fontos számunkra, mert az általunk szeretett zenék technikai és tonális alapjait képezik. Én most az utóbbiakat, a diatonikus skálafajtát emelném ki, hogy velük biztonsággal meg tudjuk határozni a gitár hangjait. A zongora fehér billentyűi, amelyek az úgynevezett törzshangsort alkotják (az első pótvonalas C hang pirossal jelölve):
...C - D - E - F - G - A - H - (C)...
A törzshangsor azt jelenti, hogy zeneelméleti, sőt gitár esetében szólótechnikai alapként is érdemes belőlük kiindulnunk, illetve a további skálákat és egyáltalán: mindenféle zeneelméleti magyarázatokat belőlük származtatunk.
A mai zeneelmélet a hangokat nem következetes ABC-sorrendben nevezi meg. Illetve a sorrend ott volt még néhány száz évvel ezelőtt, ám a zene fejlődésével, főként a hangrendszer változásával a sorrend felborult, így lett a C hang a legelső a sorban. Láthatjuk azt is, hogy ilyen módon még csak a fehér billentyűs hangoknak adtunk elnevezést. A fekete billentyűs hangokat a fehérekből származtatjuk attól függően, hogy a fehér billentyűs hangot felfelé vagy lefelé módosítjuk. Vegyük példaként az alábbi 2-2 fehér és fekete billentyűs hangot:
A felfelé módosítás jele (kereszt):
A lefelé módosítás jele (bé):
Balról az első fehér billentyűs hang, a C elé keresztet téve (#C vagy másképpen írva C#) fekete billentyűs hanggá válik, azaz Cisz lesz belőle. A második fehér billentyűs hang, a D elé keresztet téve (#D vagy másképpen írva D#) fekete billentyűs hanggá válik, azaz Disz lesz belőle.
A felfelé módosítás általános megnevezése tehát a zenei hanghoz csatlakoztatott -isz végződés.
A második fehér billentyűs hang, a D elé bé-t téve (bD vagy másképpen írva Db) fekete billentyűs hanggá válik, azaz Desz lesz belőle.
A lefelé módosítás általános megnevezése a zenei hanghoz csatlakoztatott -esz végződés.
Sajnos a mai zeneelmélet szintúgy nem következetes az ilyen módon módosított hangok elnevezését illetően. Tekintsük át az alábbi összesítést, amelyben tehát néhány kivétel is lesz:
-
C + # = Cisz (fekete)
-
D + # = Disz (fekete)
-
E + # = Eisz (fehér, másnéven F)
-
F + # = Fisz (fekete)
-
G + # = Gisz (fekete)
-
A + # = Aisz (fekete)
-
H + # = Hisz (fehér, másnéven C)
-
C - b = Cesz (fehér, másnéven H)
-
D - b = Desz (fekete)
-
E - b = Esz (fekete)
-
F - b = Fesz (fehér, másnéven E)
-
G - b = Gesz (fekete)
-
A - b = Asz (fekete)
-
H - b = B (fekete)
Egyúttal már fenti példában is észrevehetjük, hogy így egy hangnak többféle elnevezése is lett, például Cisz = Desz, vagy Eisz = F. Ezt a jelenséget nevezzük enharmóniának. Az elnevezések nem cserélhetők fel, mert bizonyos zeneelméleti szituációban az Eisz hang nem F és fordítva, noha pozíciójukban ugyanazon a helyen vannak.
Ennek logikus és könnyen megérthető magyarázatára részletesen a Temperált hangrendszer című fejezetcsomagban térek ki.
A hosszú, több évezredes zenei fejlődés végeredményeként az európai gyökerű zene az úgynevezett temperált hangrendszerben gondolkodik. Ez 12 félhanglépésből áll, ebben a hangrendszerben ennél kisebb hangközlépés nincs vagy legalábbis nincs értelmezve. A félhang tehát a lehető legkisebb zenei lépés, amellyel még érdemes zeneelméletileg is foglalkoznunk. Az alábbi 2 kép ezt a legkisebb zenei, azaz félhanglépést mutatja 4 hangon keresztül, C hangról indítva:
C - Cisz - D - Disz
Látható, hogy a hangok között nincsenek további hangok!
Ezzel ellentétben az egészhangos lépéseknél mindig van egy köztes hang, amely alább egy-egy fekete billentyű:
C - D - E
A fentiekből következően észrevehetjük, hogy E-F és H-C törzshangok között nincsenek további hangok, azaz közöttük nincsenek félhanglépések. Így akár fel is vázolhatjuk a fehér billentyűs C-dúr skála fél-, és egészhangokból álló belső szerkezetét:
C egész D egész E fél F egész G egész A egész H fél C
2 egész - 1 fél - 3 egész - 1 fél
A hangköz 2 hang egymástól való távolságát jelenti, hasonlóan a távolság-mértékegységként használt méter esetében. Kiszámításuknál a klasszikus zeneelmélet a dúr skálát veszi kiindulópontul, amelyet mi most C hangról indítunk (C-dúr)...
...ahol az alapértelmezett hangközök a következők lesznek:
-
C-C - prím, azaz 1. és 1. fok között (bizony ilyen is van!),
-
C-D - szekund, azaz 1. és 2. fok között,
-
C-E - terc, azaz 1. és 3. fok között,
-
C-F - kvart,, azaz 1. és 4. fok között,
-
C-G - kvint, azaz 1. és 5. fok között,
-
C-A - szext, azaz 1. és 6. fok között,
-
C-H - szeptim, azaz 1. és 7. fok között.
A hangköz-megállapítást folytatni is tudjuk, bár ekkor már "átlógunk" a következő C-dúr skálába:
-
C-C' - oktáv, azaz 1. és 8. fok között,
-
C-D' - nóna, azaz 1. és 9. fok között,
-
C-E' - decima, azaz 1. és 10. fok között,
-
C-F' - undecima,, azaz 1. és 11. fok között,
-
C-G' - duodecima, azaz 1. és 12. fok között,
-
C-A' - tredecima, azaz 1. és 13. fok között.
Könnyen észrevehetjük azonban, hogy a fenti hangköz-megállapítás csak a fehér billentyűk hangközeire vonatkozik. Az alábbi táblázatban -attól függően, hogy C hangot milyen mértékben és merre módosítjuk-, az alábbi hangközök jönnek ki:
Ezzel a táblázattal kezdők ne is foglalkozzanak, olyan feleslegesen túlbonyolított, attól függetlenül, hogy magasabb szinten belső összefüggéseit majd meg kell értenünk. Számunkra most, főleg szólótechnikai szempontból a leglényegesebbek a tiszta hangközök elnevezései, illetve a következő felismerések:
2 félhanglépés (az 1. fokot is bele kell számolni!) - félhang, más néven kisszekund:
3 félhangnyi félhanglépés - egészhang, más néven (nagy)szekund:
4 félhangnyi hangköztávolság - kisterc:
5 félhangnyi hangköztávolság - (nagy)terc:
8 félhangnyi hangköztávolság - kvint...
...amely 1 húron nem is, de már 2 húron játszva fontos alapeleme a gitárcentrikus könnyűzenének (itt C kvint):
Természetesen ez a hangközrendszer a gitár bármelyik hangjáról indítva igaz.
Az alábbi tükörképen kitűnően láthatjuk a folytonos C-dúr skálát, amely a kezdő üres húrok miatt különböző szeletekre bomlik, de onnantól kezdve -bármelyik húron is vagyunk-, a skálaszerkezet már ugyanaz:
2 egész - 1 fél - 3 egész - 1 fél
A latin eredetű scala szó lépcsőt, létrát és későbbi, átvitt értelmében hangsort jelent. Zeneileg a hangok hangmagasság szerinti elrendezését takarja, legalul a legmélyebb, legfelül a legmagasabb hanggal (modern megközelítésben). Ebből következően a skálaépítkezésnek kétféle iránya lehet: hangmagasságban felmenő és lemenő. Az európai hagyomány a skálákat felfelé azonosítja. Vegyük például a C-dúr skálát:
Tehát a skála fokai (azaz a skála hangjai) a következők lesznek:
-
1. fok - C
-
2. fok - D
-
3. fok - E
-
4. fok - F
-
5. fok - G
-
6. fok - A
-
7. fok - H
Mivel a skálairányokat és fokokat (fok = skálahang) ilyen módon egyszerűen meg is határoztuk, egyedül már csak a skálák belső szerkezetével kell foglalkoznunk. Rengeteg különböző belső szerkezetű skála létezik. (A rendszer összes variációs lehetősége egyébként 4096 db). Ebből az irdatlan mennyiségből azonban elég, ha kiválasztunk 3-4 főcsoportot és azt gyakoroljuk ki, de azt aztán igazán alaposan. Javaslatom ezen skálacsoportokra:
-
Alapskálák – ez a 7 hangnem lefedi a nyugati zene 70-80 százalékát, tehát gyakorlásuk mind technikailag, mind zeneileg a leghasznosabb.
-
Pentaton skálák - az amerikai gyökerű blues-, és rockzene legfontosabb hangsorai. A további 10 százalék.
-
Harmonikus moll skálafokok – főként a klasszikus zene alapként felhasznált moll hangneme, de általa a könnyűzenébe is beszivárgott. Technikailag egy kissé nehezebbek az alapskáláknál. A további 5 százalék.
-
Roma skálák – akit érdekelnek az egzotikus hangzású skálák, az mindenképpen szánjon időt ezekre a skálákra.
-
A fenti három csoport technikai elsajátítása után már bármelyik további skálacsoporttal gond nélkül képesek leszünk megbirkózni. A maradék 5 százalék.
A diatonikus skála a Brockhaus-Riemann lexikon szerint: "A görög szógyök (egészhangokon át):
Diatonikusnak nevezik az olyan hangsort, amely az oktávot 5 egész és 2 félhangra osztja; ilyen például a dúr, a természetes moll, valamint a modális hangsorok (P.L. megjegyzése: ezek az alapskálák)."
A diatonikus skála a Kesztler Lőrinc által írt zeneelméleti könyv meghatározása szerint: "Az egész-, és félhangok fokonként úgy következnek egymás után, hogy a hét fok közül egy sem marad ki, egy oktávszakaszon belül egy fok sem ismétlődik és enharmonikus cserék (P.L. megjegyzése: például Cisz-Desz) nem fordulnak elő."
Az utóbbi meghatározás már jóval sejtelmesebb, azaz nehezebben érthető.
Egy harmadik lexikon a diatonikus skálát egy újabb, a fentiektől kissé különböző meghatározással írja le. Hát, ennyit az egységes és szabványosított zeneelméletről!
Lényegében mindhárom definícióban az a feltűnő, hogy a magyarázatot nem az alapoktól kezdi, tehát in medias res, a dolgok közepébe ugorva írja le a diatonikus skála fogalmát. Sokat gondolkodtam azon, hogy miért van ez így, ergo voltaképpen miért is kellett a hétfokú skála és a diatonikus skála fogalmát szétválasztani, (mert az nyilvánvaló, hogy a szétválasztás később történt meg). A válasz szerintem -mint mindig-, az emberi fülben keresendő. Az ókori zenéhez felhasznált skálákat először ösztönösen, azaz zeneileg alkalmazták és csak utána katalogizálták a tudósok, bizonyítván azon tételt, miszerint a zene mindig megelőzte-megelőzi a zeneelméletet. A hétfokú skála zeneelméleti meghatározása-kiemelése valószínűleg sokkal újabb keletű, még az is lehet, hogy keletkezése összefügg az európai temperált hangrendszer megjelenésével és megszilárdulásával, bár ezen állításomnak most nem kívánok utánajárni, arról nem is beszélve, hogy igen felületesen ismerem a mesés Kelet ősrégi zenéjét, amely aztán igencsak bővelkedik zenei meglepetésekben. (A kínai zeneelmélet például rengeteg elméleti hétfokú skálát ismer, valószínűleg nem katalogizálva, hogy az diatonikus-e vagy sem.)
Összegezve a Pénzes-féle módszertani meghatározás szerint:
a diatonikus skála a hétfokú skála egy speciális esetének tekinthető, amelyben 5 egész és 2 fél hangköz variálódik olyan módon, hogy a 2 fél hangköz sohasem kerül egymás mellé. Ennek matematikai összvariációs mennyisége 14, amelyből 7 db az alapskálák, a másik 7 db pedig a "felfedezésre" került testvér-alapskálák.
Ez a zeneelméleti kiemelés valószínűleg azért jött létre, hogy a zeneileg oly fontos alapskálák (amelyeket a klasszikus zeneelmélet modális skáláknak hív), el legyenek különítve a többi, kevésbé fontos hétfokú skálától.
A fentieket biológiailag is összefoglalhatjuk a "minden bogár rovar, de nem minden rovar bogár" elve alapján:
Minden diatonikus skála hétfokú, de nem minden hétfokú skála diatonikus.
Pénzes László