A kérdés már rengetegszer felmerült éppúgy tanítvány, mint internetes olvasó részéről. Tanítványok számára a válasz egyszerű: azt kell tanulni, ami a törzsanyagban (a házi feladatban) vezetve van. Persze még  nem adtunk választ a legfontosabb kérdésre: MIÉRT?

Miért van ez kihangsúlyozva?

A Pénzes-féle módszertan logikus és egymásra építve egyre terjedelmesebb egységekből épül fel. A gyakorló elé (ez főként a tanítványokra igaz) előbb-utóbb olyan mennyiségű anyag kerül, amelyet egyszerűen képtelenség adott gyakorlási időben átvenni, illetve átismételni. A kérdés mindig a tanácstalanság eme kevésbé szent percében hangzik fel. Ilyenkor minden tanítványnak ugyanazt mondom: a törzsanyag bár tartalmazza az összes átvett anyagot (hivatkozások formájában), ám egyúttal a legutolsó dátumnál az aktualitást is, amely voltaképpen a még megtanulandó egységeket jelenti. Ez a legfontosabb a tanítványi törzsanyagban, az anyag ismétlése csak ezután következhet. Az internetes olvasónak ennél sokkal nehezebb dolga van. Egyrészt ő még nem látja át a Pénzes-féle módszertan egészét (azt se tudva, hol kezdje el), másrészt sokszor gyakorlási rutinja sincs valamilyen ütemterv felállítására.

Bár megsúgom: szinte ezen múlik minden szerzett tudás, nevezetesen azon, hogy képes vagyunk-e 1 következetes gyakorlási ütemtervet felállítani és magunkra erőltetni.

A magam részéről a problémát úgy próbálom megoldani, hogy a szólótechnikai útmutatás mellett ebben a fejezetben teszek erre általános javaslatokat. De természetesen nem gyakorlási ütemterv az, hogy tanuljuk meg a Metallica - Enter Sandman-t 2 hét alatt, ugye érthető...

Amint már fentebb említésre került, nem lehet egyértelmű, azaz minden személyre egységesen ráillő gyakorlási ütemtervet összeállítani, mivel az erre áldozható idő, az alapként felhasználható zenei tehetség, sőt még a lelki „odaszánás” is (amely fontos produktív tényező, mert ilyenkor jóval gyorsabb az egyén fejlődése), mindenkinél különböző. Ám megállapíthatunk bizonyos olyan arányokat, amelyeket betartva gitártudásunk fejlődése hosszútávon is biztos lesz.

Zenei objektumoknak nevezem azokat a gyakorlatsorozatokat, amelyeket önállóan, a többi objektumtól függetlenül is gyakorolhatunk. A gyakorlási arányok boncolgatása előtt nézzük meg, hogy milyen zenei objektumokat szükséges különálló gyakorlatsorozatokként elsajátítanunk:

1. Alapozás és bemelegítés

2. Pentaton skálák

3. Alapskálák

4. Skálavariációk (középszint)

5. A négyféle moll skála (középszint)

6. Harmonikus moll skálafokok (haladó)

7. Roma-skálák (opcionális - haladó)

8. Egyhúros gyakorlatok (opcionális - kezdő)

9. Tapping-technika (kezdő)

10. Arpeggio-skálák (haladó)

11. Egyéb skálák (haladó)

12. Az improvizáció elmélete és gyakorlata (középszint)

Ha a ráfordított időt egy egésznek, azaz 100 %-nak tekintjük, akkor a következő arányt vehetjük kiindulópontnak:

Ebből a grafikonból jól látható az általam optimálisnak ítélt általános gyakorlási arány, amely szerint az erre szánt idő felét mindenképpen skálázással kéne töltenünk, mert kizárólag ez az arány őrzi meg az optimális (nyers) gitártechnikát.

A bordó színnel jelzett negyedrészt nem egészen kezdők számára (2-3 hónap után) először roaming nevű, szintén technikai skálavariációval kéne kitölteniük, amely később haladóknál majd improvizációba megy át. Az ezzel kapcsolatos komplex gondolatkör már kidolgozásra került az improvizációval foglalkozó fejezetcsomagban.

A második, sárga színnel jelzett negyedrész jellemzi azon dalokat, szólókat, versenyműveket, lick-eket (kiragadott szólórészletek), riff-eket (általában a könnyűzenei dallamokra jellemző, bevezető frázis), amelyeket legvégül, a biztos alapozás birtokában lehet megtanulnunk. Nyilvánvaló, hogy mindenki számára ez a legélvezetesebb tevékenység, ám egyszer már megállapítottuk, hogy egészen más dolog a zenei élvezet és annak kigyakorlása.

Valójában azt is meg kell jegyeznünk, hogy a fenti arány teljesen kezdőknél még sarkosabb…

…mert véleményem szerint nekik, amíg alapszinten be nem gyakorolták a folyamatos fel-lepengetést, nem szabad a roaming skálavariációval foglalkozniuk, csupán egyszerű riff-ekkel.

Joggal vetődik fel a kérdés, hogy miért.

Nos, a roaming a folyamatos fel-lepengetés betanulása szempontjából igen veszélyes művelet, mivel a kezdők még képtelenek a roaming komplex technikai elvárásait teljesíteni, így hamar olyan mozdulatsorozatot produkálhatnak, amely könnyen tönkretehetik azt. A leggyakrabban előforduló hiba a  roaming során a húrváltáskor fellépő lepengetés. Ezt és ehhez hasonló hibákat mindenféleképpen el kell kerülni!

A gyakorlási arányokat tovább boncolva a skálavariációk szelete is további részekre osztható:

Ehhez később haladószinten az Arpeggio-gyakorlatok fognak hozzáadódni, amely véleményem szerint kiemelten hasznosnak ígérkezik:

Természetesen az arányok betartása egy haladó gyakorló számára nem kötelező, hiszen szerzett tudásából adódóan képes az arányokat önmaga számára már egyénileg beállítani. Ez azt jelenti, hogy ha például neki időközben megtetszett a tapping-technika, akkor az arra szánt időt nyilvánvalóan meg fogja növelni.