Pénzes-féle szólótechnikai alapok I.
Folyamatos fel-, és lepengetés
A nagyterc kötelező ujjrendjeÜres húr pengetések elkerülése
A pengetés dinamikája Homogén ujjrend 1 ujj - 1 hang szabály Ujjrend-irányultság avagy a skála lendülete Következetesség Ujjrendi stílus kialakításaA terc, trichord és tetrachord fogalmai
Folyamatos fel-, és lepengetés
A nyers, technikai alapozáskor húrváltástól független folyamatos fel-, és lepengetést kell alkalmaznunk! (Nevezik váltott pengetésnek is.) Az ettől eltérő pengetési rend külön jelezve lesz, de kezdő szinten valójában ettől nem lesz eltérés. Ezt a könnyen modellezhető folyamatot az alábbi szimbólumokkal jelölöm: ↑↓
A fekvésváltás nem számít, bátran alapozhatunk rá, de fokozottan ügyeljünk arra, hogy fekvésváltáskor a már begyakorolt ujjrend ne essen szét. Az alábbi tükörképben 1 minden húron 3 pengetéses (trichord-szerkezetű) G-dúr skálát láthatunk, amelyben bőven van fekvésváltás:
A nagyterc kötelező ujjrendje Van 1 fontos technikai szerkezetünk:
Ez a trichord-szerkezetű skálák egyik építőköve. "1-2-4 nagyterc"-szerkezetnek hívom, mert az 1-4 ujjrend 1 db nagyterc hangközt fog át. Lefogása esetén a kötelező ujjrend 1-2-4, ettől nincs eltérés!
Üres húr pengetések elkerülése
Alapértelmezésben kerüljük az üres húr pengetéseket, mert az üres húrokat nem lehet tompítani (kivéve elektronikával, amely nem elegáns megoldás). Ezzel szemben az egyhúros gyakorlatoknál (Egyhúros gyakorlatok című fejezet) a központi gondolat éppen az üres húr aktív alkalmazása. Tehát a kivételből is lehet hasznosság, ha tudatosan szabályozott. A szabályozók pedig természetesen mi vagyunk.
Sohasem a gyorsaság, hanem a kidolgozottság a fontos. A kidolgozottság hatására a gyorsaság is meg fog jönni, de csakis ebben a sorrendben. Új gyakorlatot soha ne gyakoroljunk gyorsan! A mottó tehát az, amely egyébként a gitárstúdióm falára is ki van függesztve:
lassan
hangosan
összefüggően
egyenletesen
(azaz kidolgozottan)
A pengetés dinamikája
Nyers, technikai
gyakorlásnál mindig hangosan pengessünk.
Kezdők számára azt tanácsolom, hogy a
következetes fel-lepengetésen felül ügyeljenek a pengetés dinamikájára is,
azaz a skáláknál pengessenek minél hangosabban, minél nagyobb mozdulatokkal.
Ekkor még a járulékos hibák, zörejek se számítsanak. Ez a nyilvánvalóan
túljátszott mozdulatsorozat 2 okból is előnyös:
- Kezdőknél látom, hogy egyszerűen félnek megszólaltatni a gitárt. Egyértelműen félnek a hibák elkövetésétől, ám ezt a gátlást mindenképpen meg kell szüntetni. Ekkor szoktam azt mondani, hogy „azért ülsz a tanítványok helyén, hogy hibázz és én kijavítsam, másként én ülnék a Te helyeden”.
- Egy túljátszott, de kigyakorolt mozdulatsorozatból mindig vissza tudunk venni, de egy dinamikailag rossz sorozathoz nem tudunk „tudást” hozzáilleszteni. („Az erőből mindig vissza tudunk venni, de a gyengeséghez nem tudunk erőt hozzáadni.”)
...a
skála hangjai nagyobbrészt kvartonként vagy a G-H húrok környékén
nagytercenként éppen egymás alatt helyezkednek el. Nagy a kényelem kísértése
valamelyik ujjunkat álmosan elfektetni és egyetlen mozdulattal két húrt is
lefogni. Ez azonban több szempontból hibás:
- Megtöri a skálázó kéz „lendületét”, amely szinkronizáltan együtt dolgozik a pengető kézzel és nagy sebességű játék közben pontosan ezen a helyen fogunk mindig téveszteni. Képszerű hasonlattal a jelenség egy göröngyre emlékeztet az autópálya közepén, amely kifejezetten kellemetlen Forma-1 lendületű száguldozás közben.
- Nem leszünk képesek az így lefogott hangokat tompítani, ami meg fogja változtatni a hangjegy ritmikai értékét. Például egy tizenhatodokból álló skála esetén egy ezen módszerrel lefogott 2 hang közül az először megpengetett nyolcaddá válik.
...amelyben 2 haladási irányt találunk:
- amikor a skálában hangmagasságban felfelé mozgunk, ez az ábra szerint DK irányban történik,
- amikor a skálában hangmagasságban lefelé mozgunk, ez az ábra szerint ÉNY irányban történik.
A
lehetségesek közül mindig azt az ujjrendet válasszuk ki és gyakoroljuk be,
amelyik a skálairányultságnak, lendületnek mindenkor a legmegfelelőbb.
Kezdő szinten a skálában felfelé haladva (E6 → E1) az ujjak mindig maradjanak lent (ez főleg az 1. ujjnak kötelező), forduláskor szintén, vissza pedig (E6 ← E1) folyamatában halad az ujjak letevése. Az ettől eltérő mozdulatsorozat hibás.
Tipikus hiba szokott lenni az, amikor a tanítvány a skálában felfelé haladva (E6 → E1) az ujjait is felemeli. Ezen hibás mozdulat egyúttal felesleges is, hiszen gyors játék esetén erre már nem lesz időnk. Javaslatom, hogy ebből a szempontból nagyon alaposan tanulmányozzuk az alábbi videót!
A játszó kéz ujjai lehetőség szerint soha ne törjenek vissza, ne törjenek meg. Az alapértelmezett kéztartásban egyébként is az ujjak szinte merőlegesen érintik a fogólapot, ettől néha 1-2, kisbarrét igénylő arpeggio-technikánál lehet eltérni és akkor is csak rövid ideig.
Bármilyen technikai elemet vagy elemsorozatot is használunk, legyünk mindig használatában következetesek. Ne váltogassunk egymásnak ellentmondó ujjrendeket, sőt alapelveket. Ebből következően a legfontosabb az alapelvek megértése és lassú, de határozott követése.
Egy ujjrendi problémának legtöbbször többféle megoldása is lehetséges attól függetlenül, hogy nem mindegyik megoldás hatékony és célszerű; a szorgalmas és kreativitásra törekvő gyakorlónak kellő számú példa, valamint az alapelvek birtokában tudnia kell egy idő után megalkotnia saját ujjrendjét. Az ujjrendi stílus tehát 2 összetevőből áll:
Pénzes-féle módszertan,
a gyakorló saját személyisége.
A terc, trichord és tetrachord fogalmai
A gitáron lejátszandó alapskálák technikai gerincét a tercek alkotják. Ez azt jelenti, hogy a problematikus húrváltások éppen a terc hangközök után (1-4 ujjrend) jelentkeznek:
Így fog jutni 1 húrra 3 pengetés. Ám a meghatározás nem pontos, mert alapjában véve ezek a hangcsoportok nem tercek (hiszen a nagyterc, mint hangköz, 2 hang egymástól való távolságát jelenti), hanem trichord-ok, azaz 3 hangból álló hangcsoportok. A trichord-ból következően a tetrachord négyes hangcsoportot jelent.
Pénzes László