Pénzes-féle szólótechnikai alapok I.

Páros számú pengetések

 

A páros és páratlan számú pengetések a nyers, technikai alapozáson felül a bemelegítést is elősegítik. A bemelegítés nagyon fontos tényező. Mindenki bemelegít: a balettosok, a karatésok, a hangszeresek, egyszerűen mindenki. Mivel az emberi tevékenység zöme fizikai jellegű, azaz testünket valamilyen formában igénybe vevő, ezért szükséges azt előtte ráhangolni, azaz bemelegíteni. Ez egyúttal egyfajta szellemi ráhangolódást is jelent, amit nevezhetünk a koncentráció legelső lépésének is.

 

Én úgy próbálom mindennapjaimat kialakítani, hogy a napi oktatás előtt körülbelül 1 órát be tudjak melegíteni. Ha ez nincs meg, a magam részéről frusztráltságot és elégedetlenséget érzek teljesítményem felé. Azonban éles határvonallal el kell választanunk a kezdő-, és a haladószintű bemelegítő gyakorlatokat. Ez a rész értelemszerűen csak kezdőszintű gyakorlatokat tartalmaz, ám ezek is elégségesek lesznek egy jó darabig. Sőt, mivel ezek a skálák nem zenei megközelítésűek, ezért a legalkalmasabbak a fent említett alapszintű helyes pengetés további kigyakorlására.

 

Ebből következően ne ugorjunk még neki a zenei skáláknak, hanem az első 2-3 hétben csak ezen bemelegítő, egyúttal tehát alapozó skálákat gyakoroljuk!

 

A gyakorlatsorozat során az 1. ujj folyamatosan 3. fekvésben tartózkodik, attól függetlenül, hogy használjuk-e vagy sem. Ez G hangot jelent (pirossal jelölve) az E6 húr 3. fekvésében:

 

Pénzes-féle Gitáriskola - Páros számú pengetések

 

1-2

Pénzes-féle Gitáriskola - Páros számú pengetések

 

 

1-3

Pénzes-féle Gitáriskola - Páros számú pengetések

 

 

1-4

Pénzes-féle Gitáriskola - Páros számú pengetések

 

 

Fontos hangköz az alábbi nagyterc-technika, mert ez adja az alapskálák technikai gerincét. Egyúttal kezdők részére kitűnő ujjtágító és lazító gyakorlat.

 

1-4 nagyterc

Pénzes-féle Gitáriskola - Páros számú pengetések

 

 

2-3

Pénzes-féle Gitáriskola - Páros számú pengetések

 

 

2-4

Pénzes-féle Gitáriskola - Páros számú pengetések

 

 

3-4

Pénzes-féle Gitáriskola - Páros számú pengetések

 

 

1-2-3-4

Pénzes-féle Gitáriskola - Páros számú pengetések