Szólótechnikai alapok XI.

Mire jó a skálavariáció ? (Avagy szimuláció és valóság)

A napokban egyik haladó tanítványom –aki voltaképpen már évek óta nyúzza a híres, Pénzes-féle skálavariációkat, sőt egyenesen azokon nőtt fel egészen Vivaldi mester szintjéig-, egy meglepő kérdést támasztott nekem:

Mire jók a skálavariációk???

A kérdés hallatán egy pillanatra megdöbbentem és majdnem érzelmileg reagáltam:

"Te, aki lassan 130-as taktusszámmal nyomod a Vivaldi Nyár-tételt, hát tényleg nem érzed?"

Aztán eszembe ötlött: én is voltam úgy bizonyos dolgokkal, hogy évekig csináltam, mégsem kérdeztem rá végső okaira.

A szabványválasz mindezidáig ilyen esetekben mindig az volt, hogy a skálavariációk, mint a nyers technikai és zenei potencialitás adják meg a szükséges hangszertudás 70-80 százalékát (ebben természetesen azóta sem kételkedem, sőt szilárd meggyőződésemmé vált, hogy ez az újfajta megközelítés az összes hangszer esetében igaz). A szabványválasz tehát pontos, nekem azonban sohasem tűnt igazán frappáns válasznak.

Nemrégiben eszembe jutott valami, amelynek fényében az említett technikai és zenei potencialitás még világosabb értelmet nyer. A kulcsszó a szimuláció.

A szimuláció a valóság adott mértékű és minőségű leképezését, modellezését jelenti. Ebben a vonatkozásban a számítástechnika teljes egészében szimuláció, a programok pedig a fizikai valóság egy-egy kiragadott szeletét képezik le. De miért? Mert a szimuláció hasznos, praktikus, sokszor izgalmas és sok esetben jóval gyorsabb a valóságnál. Vegyünk például egy csillagászati oktatóprogramot, amely képes megjeleníteni (szimulálni) a Naprendszer bolygómozgásait, akár gyorsítva vagy lassítva. Kell-e mondanom, hogy erre a vizuális perspektívára (azaz hogy a Naprendszert távolról szemléljük), az emberiség a jelen pillanatban még mennyire nem képes?

Egy másik, igen praktikus példa a pilóták képzése. Egyetlen kiképzőközpont sem hajlandó egy gyakorlatlan pilótát felküldeni egy Boeing 747-sel vagy F16-sal, ehelyett a képzés adott tudásszintig kizárólag szimulátorokban történik:

Forrás - Source: twistedsifter.com

Ezek a speciális számítógépek a valóság olyan részeit képezik le, amely a repülés szempontjából kiemelten fontosak.

Vegyük észre, hogy a repülési szimulátor nem szimulál mindent, csakis repülésspecifikus valóságelemeket!

Rendben, de mindez miképpen csatlakozik a zenéhez?

Nos, az OSIRE modellezte skálarendszer és skálavariáció-halmaz logikus (és algoritmikus) rendszerezettségével és nem utolsósorban irtózatos mennyiségű variációs lehetőségével magát a zenét szimulálja. A zenéhez azonban nem tudunk közelíteni kizárólag elmélettel, a zenét adott hangszeren (nincs mese!) egyszerűen ki kell gyakorolni. Itt jön be a képbe a gyakorlat, amely (szerintem) minél logikusabban felépített, minél rendszerezettebb, annál jobb. A Pénzes-féle módszertan tehát –amelynek módszertani zászlóvivője az OSIRE program-, a zenélés egy lehetséges szimulációja. Hogy mennyire fedi le a zenét, arról konkrét adatok is vannak: az OSIRE elméletileg 7²⁵ = 1.341.068.619.663.964.900.807 skálavariációt képes lejátszani, amely természetesen nem éri el a zene végtelenjét, de legalább megközelíti.

Mindez érthető, de kell-e szimulálni a zenét (értsd: a zene tanulását)?

Csak üljünk át a kétfedelű után a Boeingbe, hogy megtudjuk a választ.

További biztonságos repülést / kellemes zuhanást kívánok!