Szólótechnikai alapok XXIII.
A pengető és a pengetés
A pengetés a kezdők számára a csukló és a pengetőt fogó ujjak játékának nehezen megtanulható, sajátos keveréke (Malmsteen-stílusú pengetés), haladó szinten pedig alkarból is kiindulhat (Impellitteri-stílusú pengetés). A kétféle pengetésre épülő gyakorlatsorozatok folyamatosan fognak kidolgozásra kerülni Gitáriskolámban. A kezdők kizárólag a Malmsteen-stílusú pengetéssel foglalkozzanak!
Az alapként kigyakorlandó pengetés mindig, kizárólagosan, folyamatosan le és fel történik, függetlenül a húrváltástól; az ettől eltérő pengetési rend, illetve értelmezés külön jelezve lesz.
Az alapozáshoz felhasználható objektumok:
-
a különböző (bármilyen technikai szerkezetű) skálák betanulása,
-
az improvizáció roaming nevű gyakorlata.
A pengető lapja és az alkar iránya egy síkban találhatóak, ujjaink között tehát a pengetőt addig kell csűrni-csavarni, ahogy az alábbi képeken tanítványaimnál megfigyelhetjük:
X.
Horváth Gábor
Láthatjuk, hogy mindenki "egy kicsit másképp penget ugyanúgy", azaz lehetnek árnyalatnyi különbségek, de folyamatában mindenki ugyanazt csinálja...
A pengetőtartás legfőbb közös jellemzője, hogy a húrok és a pengető szöget zárnak be egymással, azaz a húrok és a pengető síkja nem párhuzamosak egymással. A pengető síkja fizikailag lefelé, a föld felé mutat:
Ha ez nem így van, akkor gyors játéknál a pengető nem tud lefordulni a húrokról és gyakran beléjük fog akadni. Ez főleg az alkarból kiinduló Impellitteri-pengetés esetében igaz.
A pengető alakja és más jellegzetességei bizonyos szint felett ízlés kérdése; ajánlatom a nagyon kemény, vastag, középhegyes fajta (Jim Dunlop Stubby 3.0), amelynek létezik nagyobb változata is (Big Stubby 3.0):
A magam részéről mindkettőt folyamatosan használom. Ezen pengetők előnyei:
-
(magasabb szinten) könnyen kezelhetők,
-
nehezen kopnak, noha alapkövetelmény a határozott, akár húrtépő pengetés,
-
rövid, ám hegyes rész lóg ki az ujjak közül, így nagyon alkalmas gyors játékra és éppoly kitűnő mesterséges üveghangok képzésénél is.
Általánosságban elmondhatjuk, hogy minél nagyobb és puhább egy pengető, hegye minél jobban kilóg az ujjaink közül, annál nehezebben kezelhető.
A pengetés további részleteivel kapcsolatban először olvassuk el az alábbi kérdés-választ:
"Az a kérdésem… nem is … előbb azt mondom, ahogyan csinálom. Elkezdem a skálát pengetni. Leteszem az első ujjam, majd kipengetem a hangot. Leteszem a második ujjam, miközben az első a helyén marad és kipengetem a második hangot. Majd leteszem a harmadik ujjam, miközben az első és második ujjam a helyén marad és kipengetem a harmadik hangot. Vagyis a harmadik hang után mindhárom ujjam a húron van. Majd felengedem mindhárom ujjam és elkezdem ugyanígy a második húrral. A kérdés: ez így helyes? (1. kérdés)
Persze mikor elértem az utolsó húr utolsó hangját, elindulok a skálában visszafelé. Ekkor mindhárom ujjam a húron van. Kipengetem az első (azaz a legutoljára megpengetett) hangot, majd felengedem a harmadik ujjam. Kipengetem a második hangot és felengedem a második ujjam. Majd a harmadik hang és elengedem a húrt.
Itt jön a fő kérdés (2. kérdés). A következő húrt eddig úgy fogtam le, hogy mindhárom ujjamat a megfelelő helyre egyszerre tettem le és folytattam a pengetést. Ezt helyesen teszem-e? Mert ilyenkor gyakran előfordul, a hang elhal, mikor leveszem az ujjam a húrról, hogy le tudjam fogni megfelelő időben a következőt. Szinte minden húrváltásnál megakad a pengetés, sajnos abszolút nem egyenletes…"
Válasz az 1. kérdésre
Igen, valóban így kell a skálákat felfelé, azaz hangmagasságban felfelé gyakorolni. Ez oly lényeges szempont, hogy külön is megemlítem tanítványaimnak: hagyják az ujjakat a skálázás közben lent, tehát a húron. Ez haladó technikánál igazán fontos, mert ott már (nagyobbrészt a félig elfektetett 1. ujjal) tompítani kell, másként kellemetlen mellékzörejek keletkeznek, főként elektromos gitárnál. Harmadrészről pedig gyors játéknál felesleges az 1. és 2. ujjakat külön is felemelni, megjegyzem, erre nem is nagyon van időnk...
Válasz a 2. kérdésre
Visszafelé nem kell, nem is lehet következetesen a fenti szabályt betartani. Azaz nem szabad mindenekelőtt a három ujjat letenni, ez akadályozza a folyamatos gitárjátékot. Tehát visszafelé, hangmagasságban lefelé az ujjakat folyamatosan tesszük le, ahogy éppen szükséges. A kritikus pont így a skála fordulása lesz, az alapskálák esetében ez az E1 húron történik. A javaslatom, hogy ekkor a mozdulatból adódóan hagyjuk lent az ujjakat, a skálafordulás így történjen, majd a többi húr lefogása már folyamatában legyen.
Összességében: ha lehetséges, hagyjuk lent az ujjakat, ám ez ne hátráltassa a folyamatos és egyenletes gitárjátékot.
Most nézzük meg a fenti megoldásokat először Pénzes-féle tükörképekben, statikusan ábrázolva, utána pedig Flash-animációban összefűzve. Szemléltető skálaként az F-dúrt vettem:
Először a statikus tükörképek, mint egyfajta kimerevített képkockák sorozata, néhol egy kis magyarázattal is mellékelve:
Láthatjuk, hogy a skálában felfelé haladva lent hagyjuk az ujjakat!
Innen a skála iránya megfordul. A skálafordulásnál az ujjakat nem emeljük fel!
Innentől kezdve az ujjakat külön-külön tesszük le.
Most ellenőrizzük le a mozdulatsorozatot dinamikus Flash-animációban:
Ugye most már minden érthető...
Pénzes László